Kult

4 sorozat vagány leszbikus* történetszállal

Sorozatdara a hétvégén: csipsz, kóla, sör, minden, ami csak kell. De mit lehet nézni? Régen úgy gondoltam, hogy nincs már olyan sorozat, amiben leszbikus szál van, és én ne láttam volna vagy legalább a leszbikus részekre ne akadtam volna rá YouTube-on. Mióta van Netflixem és 20gayteent (azok kedvéért, akik ritkábban merülnek le a tumblr bugyraiban: twentygay(eight)teeen-a szerk.) írunk, kicsit megváltozott a világ.

 

Teljesen véletlenül rátalálok olyan jelenetekre és gifekre, amik semmit sem mondanak elsőre, majd komoly Tumblr kutatómunkával kiderítem, hogy egészen pontosan melyik sorozat, melyik részében is volt az a bizonyos csók, ezután általában rájövök, hogy lehet megérné megnézni a teljes évadot, mert nem csak egy jelenet a leszbikus szál.

Pontosan ugyanígy botlottam bele ebbe a négy sorozatba is:

 

Wynonna Earp

A sorozat készítője Emily Andras - igen a vezetéknév magyar felmenőkre utal - második sci-fi alkotása. A főhős, Wynonna Earp, betölti 27. életévét, ezzel megörökölve üküknagyapja átkát, mely szerint 77 visszatérő démont kell elpusztítania. Mindehhez üküknagyapja, Wyatt Earp fegyverét, Peacemakert kapja segítségül, vagyis az egyetlen pisztolyt, ami képes visszaküldeni a démonokat a pokolba. Wynonna nem egyedül veszi üldözőbe a démonsereget: a húga Waverly, (akiről bővebb jellemzést ITT találhattok) a fekete jelvényes Dolls ügynök, az örökéletű Doc és az újonc rendőr, Nicole szegődnek mellé a harcban.

Minden karakter szerethető, Wynonna a legbelevalóbb női karakter, akit mostanában láttam. Waverly coming outja és kapcsolata Nicole-lal pontosan annyit szerepel a történetben, hogy elégedettek legyünk, de ne vegye el a hangsúlyt az amúgyis izgalmas démonvadászattól.

 

One Day at a Time

A sorozat egy 1975 és 1984 között futott sitcom remake-je. A Netflix saját gyártása, egy egyedülálló latina anyuka neveli két tinédzser gyerekét Los Angeles-ben, a nagymama segítségével. A sorozat nemcsak az LMBTQ+ témát érinti, hanem a latino kisebbséget, a veteránok poszttraumás stressz szindrómáját és a bevándorlást is okosan feldolgozza. Az első évad Elena, a tinédzser lány coming outjára fókuszál, míg a másodikban a nembináris identitásúak is felkerülnek a palettára. Bár a forma már kicsit idegen a mai sitcomokhoz viszonyítva, de a témák feldolgozása és a poénok igenis betalálnak. A 16 éves énem is felettébb élvezte volna ezt a sorozatot.

 

Supergirl

Ha már a 16 éves énemet hoztam elő, ő valósággal rajongott volna Supergirlért. Erős, női szuperhős, aki minden nap megmenti a várost és eközben ász a munkájában, minden lány példaképe lehet. Supergirl a D.E.O.-val (Department of Extra-Normal Operation, vagyis Természetfeletti Operációs Részleg) és fogadott testvérével, Alex Danversszel az oldalán, a DC univerzumban harcol a gonosztevők ellen. Kara Danvers, Supergirl alteregója , a Catco magazinnál asszisztens, később pedig riporterré lép elő. A testvérek és a család összetartása, a gonoszok legyőzése és az amerikai aktuálpolitika mellett, jut idő LMBTQ+ románcra is. Erről a románcról bővebben is olvashattatok ITT. Alex, közel harminc évesen coming outol a televíziótörténet egyik legjobban megírt jelenetében. A sorozat női karakterei okosak, vagányak, sokszínűek és minden részben megmentik a világot.

 

You Me Her

Poliamor sorozat a Neflix istállóból. Jack és Emma Trakarsky házassága gyermekvállalási fázisba ér. Kiderül, hogy kapcsolatuknak nem minden része működik tökéletesen, ezért Jack a felesége háta mögött felfogad magának egy escort lányt, a pszichológiát hallgató Izzyt. Az első döbbenet és veszekedések után ez a “munkakapcsolat” a házastársakat hármastársakká változtatja - Portland kertvárosi lakóinak legnagyobb megdöbbenésére. Elképesztően jól működik a kémia a három színész között, valamint a témaválasztás sem mindennapi. A poliamor kapcsolat ábrázolása - talán mondhatom - egyáltalán nem jut el tömegekhez, ezért jó látni, hogy a Netflix mégis bevállalt egy ilyen sorozatot. Hamarosan érkezik a harmadik évad is.

Nem értek egyet azzal, hogy az LMBTQ+ közösségnek minden tévémegjelenése ünneplésre méltó, nem kellene ugyanis hatalmas dolognak lennie, hogy minőségi és valós ábrázolás jut nekünk is. A fenti sorozatok - még ha nem is tökéletesen - megmutatják az emberi sorsokat, és (még) nem öltek meg egyetlen LMBTQ+ karaktert sem kizárólag a csavar kedvéért, ezért ebbe a cikkbe is megérdemelten kerültek.

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X