ÉletmódKult

Ha sorozatot néznél a többszerelműségről, most megteheted! – Unicornland a Vimeon

Poliamornak azokat a kapcsolatokat nevezzük, ahol kettőnél több ember kerül egymással érzelmi viszonyba. Aki poliamor (többszerelmű), az képes és akar is egynél több partnerhez szerelemmel kötődni, velük párkapcsolatot fenntartani, és ezt partnerei tudtával és beleegyezésével teszi, valamint megadja számukra a más partnerekkel kötendő kapcsolat szabadságát. Ezzel a témával kapcsolatos sorozatot ajánlunk most nektek!

Az “unikornis” kifejezés nem cseng kifejezetten pozitívan a poliamor (poli) közösségben. Azokra az egyedülálló poli személyekre használják, akiket egy poli pár bevon harmadik szereplőnek a kapcsolatukba. Mivel a szabályokat az eredeti pár állítja fel, sokszor nem valósul meg az egyenlőség mindhárom résztvevő számára – általában a harmadik résztvevő, azaz az “unikornis” rovására. A Unicornland című webes sorozat ezeket az “unikornisokat” helyezi a középpontba.

A sorozat műfaját az írója és producere, Lucy Gillespie “dramedy”-ként, azaz a dráma és a komédia speciális keverékeként határozza meg. A nyolc rövid, de remekül megírt és szépen fényképezett epizódból álló sorozatban a New York-i, frissen elvált Annie (az Orange is the New Black-ből ismert Laura Ramadei alakítja) a szóban forgó unikornis, aki egyik “poli” randiról megy a másikra, és közben zöldfülű újoncból tapasztalt “polivá” válik, ennek minden, olykor vicces, olykor képtelen következményével. Mindezt nagyon finoman, érzékenyen mutatja be a film.

 

 

A websorozat pozitív fogadtatást kapott a szexualitással kapcsolatban nyitott nagyközönségtől, és a poliamor közönség is autentikusnak tartja. Az író személyes tapasztalatait felhasználva dolgozott, és a felvételek készítése során folyamatosan egyeztetett az ábrázolt közösségek képviselőivel. Arra is figyelt, hogy a sorozatban többféle nézőpontot és tapasztalatot jelenítsen meg. A Unicornland stábjának 70%-a nő, és a(z egyébként 100%-ban kiváló) szereplőgárda 60%-a színesbőrű, genderqueer, transznemű és/vagy fogyatékkal élő színészekből áll.

Amit különösen nagy élmény nézni – a keserédes szituációk mellett, amikbe Annie sodorja magát – az a “kölcsönös beleegyezés” tényének ábrázolása, ami következetesen átível az egész sorozaton. Aki eddig nem tudta elképzelni, mit jelent a kölcsönös beleegyezés poliamor, kötözős vagy akár fétis felállásban, az sokat tanulhat erről a sorozatból.

 

 

A szexjelenetek valódinak hatnak, nem tűnik úgy, mintha a férfiak elismerő tekintete lett volna az alkotók célja. A karakterábrázolás is jól sikerült. Annak ellenére, hogy az egyes epizódok mindössze 3-5 perc hosszúságúak, olyan részletgazdagok, hogy a nézőben nem marad kétely arról, hogy a szereplőknek megvan a saját életük, ami túlmutat a szexuális preferenciáikon. A sorozat szerint az sem lehetetlen, hogy valaki pl. épp nemrég vált frissen szülővé, de ettől még megmaradt a vágya az őt kielégítő szexuális életre, ezért szervez egy jó kis kötözős estét, amire vendégeket is hív - miközben a szomszéd szobában alszik a gyerek. Ezt persze nem könnyű megoldani – semmi sem könnyű, de ha nagyon akarja az ember, akkor akár ezt is megteheti.

Ebben a webes sorozatban minden benne van: szellemesség, érzékenység, és a humorral sem spóroltak az alkotók. A Unicornland 2017. február 14-én debütált a Vimeo videomegosztón, és online ingyenesen nézhető. Sajnos magyar felirat még nincs hozzá, de angolul meg tudjátok nézni az egészet. Kedvcsinálónak pedig nézzétek meg a trailert.

 

 

Forrás: bust.com

Fordította: Kasza Dorottya

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X