A Rafiki sokatmondó cím, amely szuahéli nyelven azt jelenti: „barát”. Kenyában a lakosság túlnyomó része protestáns, a homoszexualitást bűnnek tartják, és börtönbüntetéssel is sújthatják. Éppen ezért az azonos nemű párok partnerükre legtöbbször barátként utalnak, így mutatják be őket az elfogadóbb családtagjaiknak.
A film cselekménye nem újkeletű, szinte profánul egyszerű. Adva van két lány, Kena és Ziki, akik két különböző társadalmi osztályból származnak, és egy forró nyári napon találkoznak. Kena szigorúbb közegben él, mint Ziki, az ő családi életén keresztül bepillantást nyerünk a nők társadalmi megítélésébe. Kena édesanyja képtelen feldolgozni, hogy férje, John elhagyta egy másik nőért, akinek szintén gyereke lett tőle. Az asszony a válást személyes kudarcként éli meg, nem tudott “jó feleség” lenni, és ezt a környezete is így gondolja. A társadalom egyértelműen a nőt hibáztatja, sokszor elhangzik a “jó feleség” kifejezés. A nőknek nincs más szerepköre, mint a gyermekszülés, gyermeknevelés és chapati készítés. Kena gondolkodásmódjába észrevétlenül beívódik ez a felfogás. Ápolónőnek szeretne tanulni, mert eszébe sem jut, hogy a jó tanulmányi eredményével akár orvos is lehetne. Tisztában van a helyzetével, azzal, hogy az előbújással mit kockáztatna.
Ziki ezzel szemben Kena szöges ellentéte: a mának, a pillanatnak él, senkivel és semmivel sem törődve szeretni akar. Miért ne mutathatná ki a szerelmét, amikor úgy érzi? Ő nem szégyelli, meg akarja élni minden percét, a következményekre fittyet hányva.
A kapcsolatukat nehezíti, hogy mindkét lánynak az édesapja indul a helyi választásokon. A két férfi között szintén jelen van a társadalmi szakadék. John, Kena apja a nép fia, ott segít, ahol tud: kisboltot vezet, hitelt ad, próbál a maga módján kiállni azokért, akiket a rendszer felemészt. Ellenben Mr. Okemi, Ziki apja tehetős, jobban tudja magát szponzoráltatni a választások alatt. “Kenyeret és cirkuszt a népnek” elvet követi, és a cirkusz részt tökéletesen ki is használja. Apai mivoltukban is mást-mást képviselnek.
A szereplők nem egy légüres térben élnek. Kapcsolati hálóikon keresztül betekintést nyerünk a közösség életébe. A film azt is bemutatja, hogyan hat egyetlen ember viselkedése a környezetére, és miként érinti Kena és Ziki apját lányaik „lebukása”.
Érdemes még kitérni a film erotikus voltára, hisz semmi olyan nincs benne, amit a konzervatív közönség megbotránkoztatónak minősíthet. Semmi meztelenség, csak művészien kivitelezett testiség, amely egy sütemény elfogyasztásán és a nézők fantáziáján alapul.
A film modern, kellemes hangulatú, tökéletesen egyensúlyoz a súlyos témák és a vidám, önfeledt pillanatok között. A rendező, Wanuri Kahiu a Rafikin keresztül nemcsak azt akarja bemutatni, hogy szeretett országának, Kenyának min kellene változtatni, hanem igyekszik vonzóvá tenni azt. Felhasználja a kenyai kultúra elemeit, élénk színvilágát, és modern slágereket is megszólaltat. Nairobi ugyanakkor a kettősség városa: régi hagyományok találkoznak a modern szubkultúrával. Igyekszik új, izgalmasabb oldalról bemutatni a hazáját, hogy az éhező gyerekeken és az AIDS-en túl is van más téma, amihez érdemes nyúlni. Az afrikai, esetünkben a kenyai filmek is éppen olyan jók, sokszínűek, mint más kontinens munkái.
A KFCB (Kenyai Filmminősítő Tanács) betiltotta a filmet a homoszexualitás népszerűsítése miatt, azonban ahhoz, hogy Oscar-díjra nevezhető legyen a legjobb nemzetközi film kategóriában, legalább hét napig kell mennie a mozikban. Így a KFCB a nyomásnak engedve feloldotta a tilalmat egy hétre, és a mozik levetíthették a filmet. Minden egyes vetítés teltházas volt.
