Nem egy cikkben írtunk már arról a qLiten (például itt, itt, itt és itt), hogy egyre több és többféle LMBTQ karaktert látunk a filmekben és sorozatokban, és ennek nagyon örülünk; érdemes azonban azt is megnézni, hogyan ábrázolják őket, milyen történeteket kapnak, és mi a vége ezeknek a történeteknek. Sorozatos és filmes spoilerekkel teli cikk következik.
Bury Your Gays, vagyis temessük el a meleg karaktereket. Természetesen nem felszólításról van itt szó (legfeljebb szarkasztikusan), inkább megfigyelésről: hiába fejlődött nagyon sokat a tévé és a film sokszínűség szempontjából, még mindig rengetegszer előfordul, hogy az LMBTQ szereplők bizony nem érik meg a történet végét, vagy legalábbis nem boldogan.
A The Hollywood Reporter egy 2016-os cikkében Dorothy Snarker idéz egy statisztikát, ami szerint a tévésorozatokban közel 200 leszbikus vagy biszexuális visszatérő karakter halt meg, happy end viszont kevesebb, mint 20 párnak jutott.
Ha máshol nem, irodalomórán valószínűleg mindenki hallott a toposzokról: ezek visszatérő motívumok, közhelyek, klisék, amik különböző művekben ugyanúgy, vagy hasonlóan jelennek meg. Ilyen toposz például a teljesen átlagos fiú (ritkábban lány), aki valójában persze nem átlagos, hanem az egész világot megmentő hős: Neo, Luke Skywalker, Harry Potter és Katniss Everdeen mind ilyenek.
Ilyen toposszá vált az is, hogy megöljük a meleg karaktereket a sorozatokban. A 2015/16-os amerikai sorozatévadban egyetlen hónap alatt haltak meg leszbikus nők a Jane the Virginben, a The 100-ben, a Magiciansben és a Walking Deadben is. Négy elég különböző sorozat, teljesen más karakterekkel, akik más módon és más okból haltak meg, az esetek sűrűsége azonban mégis behozta a köztudatba az LMBTQ karakterek halálozási rátáját, és ezzel együtt a Bury Your Gays kifejezést.
Fontos megjegyezni, hogy egy a karakter halála önmagában nem probléma – heteroszexuálisként ugyanúgy nincs garancia a boldog végkifejletre – inkább a halálok módja, mennyisége és üzenete a lényeg. Kinek a történetét viszi előre a halál? Volt értelme meghalnia? Méltó módon halt meg?
Mindannyian szeretnénk, ha találkozhatnánk minket reprezentáló, hozzánk hasonló karakterekkel, de felmerül a kérdés: beljebb vagyok-e bármennyivel is, ha csak olyanokkal tudok azonosulni, akiknek a története értelmetlen halállal és gyásszal végződik?
A másik nagyon fontos szempont, hogy ha meg is hal valaki, kik maradnak életben körülötte. LMBTQ karakterek még mindig elsöprő többségben mellékszereplők - így egy leszbikus vagy meleg karakter halála azt is jelenti, hogy az életben maradó, és általában főszereplő hetero karakter kap ezzel egy újabb réteget, az ő történetéhez ad hozzá ez a halál, szegény megboldogult leszbikusra meg szeretettel emlékszünk, már ha emlékszünk.
Ahogy Snarker cikke említi, az LMBTQ nézők eleve jóval kevesebbszer látják viszont saját magukat a képernyőn. Ugyan ez az arány egyre javul, de elsöprő többségben halállal vagy boldogtalansággal végződnek a meleg karakterek történetei, szóval ez a fajta reprezentáció akár ártalmas is lehet, főleg a fiatal nézők világról alkotott képére.
Jó hír viszont, hogy egyre többen vannak, akik odafigyelnek ezekre a rajongói panaszokra. Jason Rothenberg, a The 100 írója posztolt egy hosszú bocsánatkérést Lexa halálát követően, és az évadzáróra visszahozta a karaktert egy igazán méltó búcsúra. Mindenkinek a személyes ízlésén múlik, hogy mennyire érzi ezt megfelelő lépésnek, mert a problémát nem oldja meg; de ahogy az LMBTQ karakterek száma rohamosan nő, legalább reménykedhetünk abban is, hogy a reprezentáció minősége is javulásnak indul.
