Szex

Tabuk nélkül az anális szexről leszbikus szemmel

Az anál nem a kedvenc témája a leszbikusoknak, többnyire zsigerből elutasító, sohanemfogomkipróbálni hozzáállással találkoztam eddig. A tipikus reakciók, mint hogy ‘fúj, undi’, ‘azt csak a férfiak élvezik’, ‘közelébe se mehet senki a popsimnak, mert összeszorul az összes lyukam’ reakciók mellett azért szép számmal ismerek olyanokat, akik igenis élvezik, ha odatéved a partner ujja, rendszeresen használnak anál kiegészítőket, vagy legalább kísérleteznek és nyitottak rá.

vágyaim.hu támogatásával új cikksorozatot indíttottunk, amelyben bejárjuk a szexuális segédeszközök és játékok világát, síkosító kisokostól felcsatolható dildókon át, anális játékokon keresztül a bimbócsipeszekig mindent górcső alá fogunk venni. Mit, mikor, melyiket, hogyan, hányszor, miért, miért ne? Megannyi olyan kérdés, amit félve vagy egyáltalán nem tettél még fel, vagy ha fel is tetted, a választ nem találtad meg rá. Tőlünk még arra is választ fogsz kapni, amiről nem is tudtad, hogy fel akarod tenni.

Mielőtt rátérnék az anál játékok bemutatására, szeretnélek pár tanáccsal ellátni benneteket, kezdjük tehát a jó tudni résszel.

Nem kell nagy feneket keríteni neki!

A legfontosabb, hogy ne görcsölj. Ha valami a hátsónkhoz közelít, reflex-szerűen összehúzzuk amit csak lehet, és ezen az automatikus reakción bizony nem könnyű túllendülni. Az ánusz idegvégződésekben gazdag testrész, ezért a stimulálása kellemes érzés. Ehhez azonban az szükséges, hogy teljesen el tudd engedni magad a partnereddel, ne legyenek gátlásaitok egymás előtt, és az ellazulást semmi ne zavarja meg. A popsis örömszerzés akkor az igazi, ha teljes a nyugalom, van idő ráhangolódni és szépen lassan haladni. 

Gyakorlat teszi a mestert!

Fokozatosan haladjatok! Próbáljátok ki milyen, ha szex közben simogatjátok, izgatjátok az ánuszt is. Ha kellemes, legközelebb lépjetek tovább, és kerüljön be az ujjbegy. Később akár már egy picike anál plug (anál kúp) is a szex része lehet. Ahhoz, hogy megtaláljátok a nektek megfelelő módszert az anális örömszerzéshez, gyakorolni és próbálkozni kell.

Síkosítás mindenek előtt!

A vaginával ellentétben izgalmi állapotban sem nedvesedik ez a terület, szóval mindig használjatok síkosítót! Érdemes beruházni anál síkosítóra, ezek a típusok segítik az ellazulást. Nekünk a Just Glide Bio anális síkosító vált be.

Lehet ezt tisztán is!

Na igen, a popsi-szex tud piszkos is lenni, de egy kis odafigyeléssel és néhány alap higiéniai szabály betartásával könnyen megelőzhető ez a kellemetlenség. Először is tisztázzuk, hogy akkor fogod élvezni az anális kényeztetést, ha előtte ki tudtad üríteni amit ki kell. Ha nem áll semmi a hátsó örömök útjában, akkor a koszolás esélye is nagyon kicsi. A szex előtti alapos zuhanyzás szintén elengedhetetlen, ha pedig szeretnéd teljesen bebiztosítani magad, használhatsz intim zuhanyt is, így garantált a teljes tisztaság.

Ami anál, az is marad!

A végbelünk olyan baktériumokat tartalmaz, ami máshova nem való, ezért alapvető higiéniai szabály, hogy ami a popsiba kerül, máshova ne kerüljön! Ujjazás közben tehát a popsiból ne tévedjünk be a vaginába, és ne keverjük az análhoz használt segédeszközöket a többivel. A szexjátékok alapos tisztítása elengedhetetlen, ehhez a legjobb, ha fertőtlenítő sprayt használtok.

Ha a simogatós-ujjazós örömök után egy következő szintre szeretnétek lépni, akkor elsőként anál plugok között érdemes szétnézni. Egy néhány centis pici anal plug jó kezdés lehet, de a bátrabbak indíthatnak anál dildókkal is. Hogy segítsek a választásban, elhoztam nektek két anál csomagot, illetve egy különleges gésa-golyót.

 

FEELZTOYS Bibi - anál dildó szett

Butt plug, anal plug, anál kúp - bárhogy is nevezzük őket, ezek az apróságok a legkedveltebb anál kiegészítők. A mechanizmus egyszerű és hatékony: a formájának köszönhetően könnyen beslisszan, és stabilan egy helyben is marad. Az anyag, a szín, a méret és a design már csak ízlés kérdése, szerencsére a szexshopok mindig bő választékkal rendelkeznek. A feelztoys háromdarabos szettjét azért szeretem, mert a barátnőm és én is találtunk megfelelő méretet benne. Én az S méretet csípem, neki az M a nyerő, az L pedig a vadabb helyzetekben kerül elő, szóval teljesen jól kihasználjuk. Az anyaga szilikon, tapintásra olyan mint a jobb minőségű szilikonos vibrátoroké. Könnyen tisztítható, praktikus a doboza és árban is kedvező. Nekünk kedvenc lett.

Satisfyer Beads - gyöngyös anál dildó szett

A rózsaszín dildó gyöngy, a kék dildó pedig gyémánt alakú ‘ütközőkkel’ van ellátva. Az ilyen típusú anál dildókat angolul anal beadsnek nevezik, magyarra talán füzérként lehetne lefordítani. Ezeknél a szexjátékoknál a növekvő méretű golyók egymás utáni fokozatos behelyezése és kihúzása biztosítja a különleges élményt. Hogy mennyire mentek mélyre, illetve a szex melyik pillanatában húzzátok kijjebb vagy épp toljátok beljebb az csak rajtatok múlik. Ha szeretnétek mélyebben elmerülni az anál örömökben, akkor bátran kísérletezzetek anál beadsekkel.

GoGasm Pussy & Ass - anál és hüvelyi gésagolyó duó

Az intim izmok edzése a szexuális életünk egyik fontos sarokpontja lehet. Ha intenzívebb orgazmusra vágysz, egy kis otthoni tornával, gyakorlással erősítheted a belső izmokat. A Valentin-napi összeállításban már bemutattam nektek egy szuper menő gésagolyó szettet, most pedig hoztam egy igazi tuning gésa-golyót, ami hüvelyi és anál gésagolyó is egyben. A nagyobb tojás kerüljön a hüvelybe, a kicsi pedig a popsiba, és már mehet is az intim tréning.

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X