Interjú-sorozatunk, amely a leszbikus* életet kutatja a világ legkülönbözőbb pontjain, e hónapban különleges számmal jelentkezik. A brazil és a holland esettanulmányok után most Mexikóba utazunk Yosihoz, ami azért lesz rendkívüli, mert amellett, hogy a világ legnagyobb és legizgalmasabb határvárosáról, a Tijuana-San Diego kettősről fogunk hallani, Yosi egy OUToberi példakép.

Mint tudjátok, az október nálunk a Coming Outról szól. Szándékos, hogy nagy kezdőbetűkkel írom, hogy ezzel is kifejezzem: ez egy nagy dolog. Nagy dolog, hisz sokunknak komoly problémát okoz. Nekem személy szerint hosszú ideig szenvedés volt. Yosinak viszont soha.

Yosinak sosem voltak nagy előbújásai. Nekem körülbelül egy millió. De igazából nem attól voltak nagyok, amekkora durrt kiváltottak, hanem attól, amennyit készültem egy esetleges természeti katasztrófára (ami aztán sosem jött).

Eltelt jópár év és rájöttem – részben Yosi példamutató természetességének köszönhetően –, hogy ez az egész coming out csak az én fejemben volt nagy dolog. A teher, amit cipeltem, nem mások homofóbiája volt, hanem a saját félelmem.

Velem ellentétben Yosi sosem analizálta agyon ezt a kérdést. Az ő igazsága egyszerű volt: szereti az orvostudományt, a videójátékokat és a lányokat. Miért kéne bármelyiket tagadnia vagy magyaráznia?

Hogy lehet, hogy számára a coming out ennyivel egyszerűbb volt, mint számomra (vagy talán számotokra is)? A személyisége miatt? A környezete miatt? Ezt próbálom kideríteni az alábbi beszélgetésben.

Hola, Yosi! Jó, hogy itt vagy velünk. Talán tudod, az október a Coming Out jegyében telik a qLitnél, úgyhogy itt a helyed. Mindig is inspirált, ahogy ehhez az egészhez hozzáállsz. Mondanál egy pár szót magadról bevezetőnek?

Yoseline Ibarra Pimentelnek hívnak, 28 éves, szemész-rezidens vagyok. Eredetileg Tijuanából, Mexikó észak-nyugati csücskéből származom, de az orvosi tanulmányaim miatt sok időt töltöttem Mexikó egyéb városaiban (például a sivatagos Mexicaliban, a tengerparti Puerto Vallartában, vagy a földrengéseiről híres Mexikóvárosban), illetve nemrég a szomszédos Guatemalában.

És köszönöm a meghívást, Anna; örülök, hogy itt lehetek veletek.

Yosi Guanajuatóban, Mexikó legszebb és legbiztonságosabb városában

Mi is örülünk. Nos, úgy látom, elég világlátott vagy – az a benyomásom, hogy sokat tudsz a maják földjéről. Mondanál egy pár szót tehát Mexikóról, különösen az LMBTQ+ helyzetről?

Az általános vélekedés ellenére, Mexikó nem egységes ország. A domináns amerikai híresztelések szerint Mexikó veszélyes, erőszakos és elmaradott. A valóság az, hogy ez egy hatalmas ország, mind területileg, mind népességileg, így a szokások, a kultúra és a jogi helyzet államról államra változik (Mexikóban 32 állam van!).

Hogy a kérdésedre válaszoljak, az LMBT helyzet attól függ, az ország melyik részéről beszélünk. Vannak olyan államok, mint például Baja California, az én szülőföldem, ahol a jogok ugyan nem melegbarátok, de az emberek progresszív gondolkodásúak, úgyhogy nem rossz a helyzet. Más helyeken, például délen Chiapasban, az emberek jóval hagyományőrzőbbek, még ha a jogi helyzet pl jobb, mint Bajában.

Akkor összefoglalva, mit mondhatunk a jogi helyzetről? Legális az azonos neműek házassága, például?

Bizonyos államokban igen. Mexikóvárosban például az. És az itt megkötött házasságok az ország minden államában érvényesek. Szóval nem olyan nehéz legalizálni a kapcsolatokat.

Még akkor is, ha egy adott állam nem engedélyezi a meleg házasságot, ott van az élettársi kapcsolat. A különbség az, hogy az utóbbi nem ad jogokat és csak az adott városban érvényes. Úgyhogy érdemes a házasságra menni.

Yosi és Anna Tijuanában, a várost szimbolizáló falfestmény előtt

Igenis! Akkor most térjünk rá a városodra, Tijuanára, mi a helyzet ott?

Nos, Tijuana egy nagyon különleges város Mexikón belül. Nem csak, hogy határváros, de a legfrekventáltabb határátkelő városa. Legtöbbünknek van vízuma, úgyhogy nagyon egyszerű átmennünk San Diegóba. Tijuana és San Diego gyakorlatilag egybenőtt.

San Diego, vagyis inkább egész California, az USA egyik legprogresszívebb régiója, ami azt is jelenti, hogy az LMBT közösség több évtizede aktív – jóval régebbre nyúlik vissza a történetük, mint hogy Tijuana (és Baja California) elkezdett volna kinyílni. Úgyhogy, egyszerűbb volt csak csatlakozni a san diegóiakhoz, mint hogy verejtékesen egy új közösséget felhúzni Tijuanában.

Ami azt illeti, egy óra alatt odaérek Hillcrestbe, San Diego meleg-negyedébe otthonról. Gyakorlatilag ezért van, hogy Tijuanában elég kevés meleg vagy leszbikus bárral találkozik az ember.

Érdekes. Ez körülbelül úgy hangzik, mint Buda és Pest. Pesten van az összes LMBTQ+ hely, míg Buda elég sivár ilyen tekintetben.

Hát igen, csak egy kicsit több idő az átkelés, mint Budapesten, hahaha.

Anna és Yosi a La Jollán, San Diego tengerpartján

Haha, valóban. Annak ellenére, hogy Tijuanában nem igazán van LMBTQ+ közösség, könnyű az élet leszbikusként*? Mennyire láthatóak a helyi leszbikusok*?

Hát, van pár meleg bár, de főleg férfiak járnak oda. Leszbikus eseményekért az emberek San Diegóba mennek. Persze ennek ellenére azért időnként látni az utcán azonos nemű párokat kéz a kézben.

Annak ellenére, hogy Tijuana nem egy meleg paradicsom, az én köreimben sosem okozott problémát az előbújás, még a nagyszülőknek sem. Persze általánosságban az idősebb generáció azért elég konzervatív.

És mi van a munkahelyeddel? Ott tudják rólad? Szerintem sokunknak szúrja az oldalát a kíváncsiság, hogy az orvosi közösség hogy áll a melegséghez – nem feltétlenül könnyű az orvosaink előtt felfedni szexualitásunkat (pedig van, hogy fontos volna).

Egész életemben out voltam a kórházban és sose volt ebből problémám. Ami azt illeti, a legtöbb helyen, ahol dolgoztam, volt több meleg és leszbikus orvos is.

Az a furcsa, hogy az orvosi világban sokkal nagyobb stigma az, ha fiatal vagy és ha nő. Mind a betegek, mind az orvostársak úgy kezelnek, mintha még mindig medikus lennél. Egyszer egy beteg majdnem meghalt, mert egy idősebb férfi orvos nem bízott a diagnózisomban – napokig kellett küzdenem, amíg végre elhitte, hogy helyes, amit megállapítottam és jóváhagyta a kezelést. Az orvostudomány egy nagyon hierarchikus és férfi-központú világ még mindig. Képzeld csak el, most 2017-ben volt az első olyan szív-transzplantáció, amit egy női szívsebész hajtott végre Mexikóban!

Hát, ez tényleg meghökkentő. Rossz hallani a - sajnos globális méreteket öltő - nemi alapú diszkriminációt, de örvendetes, hogy a szexuális orientáció nem akkora rossz pont a mexikói orvosi társdalomban. Még mesélj kicsit a Pride-ról!

Tijuanaban nincs Pride, de San Diegóban van természetesen. És Mexikóvárosban is elég nagy buli. Úgy hallottam, a világ egyik legnagyobb Pride-ja a mexikóvárosi.

Yosi és Anna egy mexikói utcabálon Tijuana belvárosában

Az a benyomásom, hogy Tijuana azért nem a legjobb hely egy leszbikusnak*. Mármint nincs Pride, nincsenek leszbikus terek vagy események, vagyis a láthatóság és a közösségi támogatás gyakorlatilag a nullával egyenlő. Igaz, hogy egy óra alatt San Diegóban vagy, de az időd nagy részét mégis csak Tijuanában töltöd. Hogy lehet tehát, hogy sosem okozott gondot a coming out?

Szerintem ennek két fő oka van.

Először is, ahogy korábban mondtam, a politikai-szociális helyzet nem olyan rossz. Tijuana egy különleges hely: nem teljesen mexikói, de nem is teljesen amerikai; inkább a kettő egyvelege. Annak köszönhetően, hogy határváros vagyunk, ráadásul Kaliforniával, az USA egy igen progresszív régiójával, Tijuana lakossága nagy átlagban elég toleráns. Az emberek nap mint nap találkoznak más kultúrákkal, mert San Diego, ez a nyitott gondolkodású metropolisz tényleg olyan, mintha csak egy másik városrész volna egy azon városon belül.

A második a személyes szint. Tudtam, hogy a közvetlen környezetemnek nem lesz baja az előbújásommal, így nem görcsöltem. A kórházban is könnyű volt, mert nem én voltam az egyetlen. Ami pedig a többit illeti (mármint a kb 50 fős kiterjedt családomat, illetve az orvosi társadalmat), az meg nem izgatott: gondolnak, amit akarnak. Csak az számított, hogy engem mi tesz boldoggá, és úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó feláldozni a saját jóérzéseimet olyan emberekért, akik akkor sem igazán törődtek velem, amikor nem voltam boldog.

Ez egy nagyon építő és egészséges hozzáállás. Látod, ezt csodálom benned nagyon: nem aggódsz olyan dolgok miatt, amelyek igazából nem érdemlik meg. Hogy végezetül összefoglaljuk a tijuanai tanulságokat, mit mondasz: szeretsz ott élni? Javasolnád, hogy meglátogassuk rövidebb vagy hosszabb távra?

Szeretek itt élni. Igaz, hogy nem sok minden van kifejezetten leszbikusoknak, de nagyon könnyű átmenni San Diegóba, ahol viszont sokmindenből lehet válogatni. Pl. Hillcrestben.

Ami pedig az én városomat illeti, illetve általánosságban Baját (Baja Californiát – a szerk.), a gasztronómiai turizmus nagyon népszerű: itt vannak a legjobb tacók az egész országban, és a tengerparti borvidékünk is említésre méltó. A város mellett van egy gyönyörű nemzeti park is, ahol lehet kirándulni és esténként csillagokat nézni.

Csábítóan hangzik. A bor tényleg kiváló Bajaban! Csak, kérlek, ne kelljen többször kókuszvizet innom!

Yosi és Anna kókuszvizet iszik a híres-hírhedt határátkelő közelében

Yosi rávilágított, hogy Mexikó egy sokszínű és hatalmas ország, amely – a szokásos média-híresztelések és Trump elnök lejárató kampánya ellenére – egyáltalán nem homogén. Az ország bizonyos részei vannak olyan elfogadóak, mint például Kalifornia az USA-ban, vagy Spanyolország Európában, míg más régiók merevebbek, mint például Texas vagy Magyarország. Sok mexikói államban legális az azonos neműek házassága, míg másokban bejegyzett élettársi kapcsolatként lehet hivatalossá tenni szerelmünket. A mexikóvárosi Pride pedig nem kis esemény; a világ egyik legnagyobb bulijaként tartják számon.

És most kanyarodjunk vissza a kezdeti kérdéshez: min múlik tehát, mennyire szenvedünk meg a Coming Out-tal? Mind a környezetünk, mind a személyiségünk szerepet játszik. Egyrészt kell, hogy hinni tudjuk, az általános LMBTQ+ jelenség valamelyest elfogadott a társadalmunkban és a hozzánk közelállók szeretnek minket. Ha mindez megvan, még akkor sem lehetünk benne biztosak persze, kiből milyen reakciót vált majd ki a hír, ezért szükség van némi bátorságra és belátásra is. Hogy a teher valójában nem a mienk. Legyen az ő dolguk a megemésztés, ne a mienk az aggodalom!

Jövő hónapban Dinát kérdezzük benyomásairól. Ausztriából származik, de bosnyák felmenői vannak, így Magyarország két (majdnem) szomszédos országáról fogunk hallani.

Addig is boldog OUTobert mindenkinek!

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Szerző

Kommentek

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>