InspirálóVilág

A szomszéd fűje mindig zöldebb? – Interjú a leszbikus* életről Romániában

Az LMBTQ+ programnaptár legsűrűbb időszaka kétséget kizáróan a nyár, hisz ekkor zajlik a Pride, az év legnagyobb, legfontosabb programsorozata. Általában az amszterdami, a madridi vagy a berlini Pride jut először eszünkbe, nem véletlenül, hisz például a tavalyi madridi WorldPride-on több millióan ott voltak, vagy mert az amszterdami felvonulás egy hatalmas, nem csak az LMBTQ+ közösséget megmozgató örömünnep.

Ennek ellenére érdemes a szomszédban is körülnéznünk. Mi például jártunk a ljubljanai Pride-on és a pozsonyin, de valahogy Románia eddig kimaradt, méltatlanul.

Június végén Kolozsváron megtartották Erdély második Pride eseményét, “Itt vagyunk” mottóval. Ruth, a Cluj Pride egyik szervezője mesél most nekünk az erdélyi leszbikus* életről, és arról, hogyan lett a közösség vezetője 30 évnyi rejtőzködés után. Fogadjátok szeretettel!

 

Hello Ruth, mondanál pár szót magadról a qLit közönségének?

Sziasztok! A nevem Ruth Borgfjord, 37 éves romániai-kanadai aktivista és művész. Romániában, Kolozsváron élek és alkotok. 13 évet töltöttem Kanadában a gyermekvédelemben, de egy pont után rádöbbentem, a lelkem haldoklik, így hát felmondtam, hogy alkothassak. 4 éve Kolozsvárra, Erdély szívébe költöztem, és megszereztem a második diplomámat a kolozsvári Művészeti és Design Egyetemen. A műveimben, legyen szó installációkról, performanszokról, videóművészetről vagy fotográfiáról, az aktivizmust és a gyógyítást/gyógyulást egyesítem az alkotással.

Mindeközben megalapítottam Kolozsvár első LBTQ+ női csoportját, ami LES Sisterhood Cluj névre hallgat. Alapvetően a név a “leszbikus testvériségre” utal, de az LBTQ+ egész spektrumát magába foglalja.

 

Mesélnél még a szervezetről?

A LES Sisterhood Cluj célja az, hogy hangot, támogatást és bátorítást adjon a helyi LBTQ+ nőknek. Tudod, amikor visszajöttem Romániába, rá kellett döbbennem, hogy nincsenek események, programok, amelyek LBTQ+ nőknek szólnának. Úgy döntöttem, hogy fölösleges arra várnom, hogy valaki majd megszervezze, mert én is képes vagyok rá. Úgyhogy elkezdtem.

A helyi LBTQ+ nőkkel elkezdtünk eseményeket, összejöveteleket, bulikat szervezni. Már 3 éve van egy rendszeres esti programunk, aminek a neve Queer Cooking, amikor összegyűlünk, és együtt főzünk. Alkotóműhelyünk is volt, illetve jogsegély workshopunk, de queer könyves esteket is tartottunk, ahol mindenki elhozott valami LMBTQ+ témájú könyvet, és cseréltünk. A legnépszerűbb programunk talán a játékestek, amikor társasozunk. Emellett rapid randit, kocsmázást és önfejlesztő kurzusokat is szerveztünk, az utóbbi pszichológus társaságában. Illetve létrehoztuk a Queer a la Cluj-t, vagyis az LBTQ+ nők személyes történeteinek első gyűjteményét.

 

Lenyűgözően hangzik. Milyen az élet egy LMBTQ+ embernek Kolozsváron?

Kolozsvár Románia egyik legbiztonságosabb városa abban a tekintetben, hogy az ember mennyire vállalhatja fel önmagát, akár az utcán, akár a munkában, akár otthon. Sokan költöznek Kolozsvárra Románia egyéb területeiről, mert viszonylag nyitott itt a társadalom. Ennek ellenére létezik diszkrimináció. Egy felmérés szerint még mindig sok ember nem tartja kívánatosnak, ha a munkatársa vagy a szomszédja meleg.

A politikai helyzet is vegyes. A polgármesterünk ugyan azt kommunikálja Európa felé, hogy támogatja a sokszínűséget, de a gyakorlatban nem ez történik: a városháza nem kifejezetten kedvez a helyi LMBTQ+ közösségnek. Például a tavalyi Pride felvonulás előtt 21 pályázatot dobtak vissza kitalált okokra hivatkozva, majd végül engedélyezték ugyan, de egy szűk sikátorban, a belvárost jól elkerülve kellett vonulnunk.

 

És általában mi a helyzet Romániában?

A romániai LMBTQ+ közösség nagy, de még mindig nagyon sok ember rejtőzködik, mert a környezet elég ellenséges. A kormány igyekszik belerakni az alkotmányba, hogy “a házasság egy férfi és egy nő intézménye”. Jelenleg csak annyi van benne, hogy házastársak között köttetik, de mivel a polgári törvénykönyvben benne van a férfi és nő leszűkítés, Romániában nem legális se a házasság, se a bejegyzett élettársi kapcsolat azonos nemű párok között.

Ami az örökbefogadást illeti, ironikusan, LMBTQ+ emberek előtt nyitva áll, ha egyedülállók, de akkor nem, ha párkapcsolatban vannak.

 

Valóban ironikus. De zárjuk a beszélgetést valami felemelővel. Mesélj egy kicsit a coming-outodról!

14 éves lehettem, amikor a folyamat elkezdődött. A szüleimnek hatalmas könyvgyűjteménye volt, köztük egy csomó művészeti könyv. Emlékszem, ahogy nézegettem a reneszánsz festményeket, és azt gondoltam, a nők a legszebb lények a világon.

Aztán meg is csókoltam egy lányt 14 éves koromban, a gimnázium első napján. Az osztálytársaim megtudták, és megrohamoztak, mondván, hogy egy lány elképesztő hazugságokat terjeszt rólam: azt, hogy megcsókoltam, és a lányok tetszenek. Nagyon felháborodottak és előítéletesek voltak, ahogy a szüleim is akkortájt. Ezért azt válaszoltam nekik, hogy nem igaz, nem csókoltam meg senkit. És innentől kezdve én voltam a legheteroszexuálisabb ember, akit el tudok képzelni. Elfojtottam azt a részt magamban, megtagadtam az ösztöneimet, vágyaimat, egészen eltávolodva önmagamtól. Egyszerűen azt akartam, hogy elfogadjanak és szeressenek, azt akartam, hogy odatartozhassak, megtagadtam valós önmagam.

Néhány évvel azután, hogy 30 lettem, képes voltam önmagamba nézni, és elfogadni, ahogy vagyok. Megadtam magamnak azt a teret, szeretetet és elfogadást, amit sosem kaptam meg kamaszkoromban. Így hát 30 éves is elmúltam, mire előbújtam. Amint elhittem, hogy megérdemlem, hogy boldog legyek, megérdemlem a szeretetet és az önazonosságot, az életem megváltozott.

Túl sokáig rejtőzködtem. Most már szabadon, nyíltan, láthatóan élek.

… és ezzel mások inspirációja lettél. Köszönjük szépen, hogy itt voltál.

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X