Keleti szomszédunknál tett látogatásunk után most utazzunk el egy másik közép-európai országba, amely bár nem szomszédunk, a mondás szerint “jó barátunk”.

A lengyel Magda, aki társalapítója a Sistrum nevezetű leszbikus* kulturális központnak, Varsóról, a katolikus egyházról, és az előbújás nehézségeiről mesél nekünk.

 

Helló, Magda! Üdv a qLitnél! Mondanál egy pár szót magadról?

A nevem Magdalena Wielgołaska, leszbikus-feminista aktivistaként és újságíróként azonosítom magam. 2006 óta rengeteg NGO munkájában vettem részt, némelyiknek alapítója is voltam, például a Sistrumnak (teljes nevén Sistrum Association - Space of Lesbian* Culture) is társalapítója vagyok. Aktívan részt veszek a politikai életben is: a lengyel Zöld Pártnak vagyok tagja, és egyik legfőbb célkitűzésem az orvosi marihuána legalizálása Lengyelországban.

 

Mesélj kérlek a környezetedről! Milyen az LMBTQ+ helyzet Lengyelországban?

A politikai helyzet egyre nehezebb: a kormány nem ad védelmet az LMBTQ+ embereknek, így minden feladat az NGO-kra hárul, akik helyzete nem túl rózsás. Egyre több embert felbőszít az LMBTQ+ közösséget érő diszkrimináció és kirekesztés.

Ha a leszbikusok* helyzetét nézzük, a Sistrum az egyetlen szervezet, amely LBTQ+ nők ügyeivel foglalkozik. Ki kell mondanom: a nők helyzete Lengyelországban elég rossz. A leszbikusok tehát kettős diszkriminációnak vannak kitéve. A probléma múlt évben hágott tetőfokára, amikor a lengyel LMBTQ+ közösség kirekesztően viselkedett a leszbikusokkal. Ez oda vezetett, hogy egy manifesztót adtunk ki, és egy interjúsorozatot kezdtünk a Lengyelországban élő nem-heteronormatív nőkkel. Ennek köszönhetően egyre több nő felszólalt, ami hatalmas löketet adott nekünk. A Sistrum megalapításával nagy változások zajlottak le idén: a lengyel leszbikusok magukra találtak.

 

Ezt jó hallani. Varsóban élsz, igaz? Milyen ott a helyzet?

A fővárosban, Varsóban egy kicsit más a helyzet, mint az ország többi részén. Sok szervezet van, a közösségi élet pezseg, tehát nem nehéz LMBTQ+ programokat találni. Idén ráadásul az ország történetének legnagyobb Pride felvonulását köszönthettük Varsóban. Az LMBTQ+ közösség erősödik.

De fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy Varsó - vagy Tricity, Wrocław és Poznań - azon városok egyike, ahova elmenekülnek az LMBTQ+ emberek. Az ország többi része ugyanis egyre rosszabb a kisebbségek számára: az ország egyre nacionalistább, sőt már nyíltan homofób.

Ez miért van?

Nos, nem szabad elfelejteni, hogy Lengyelország egy olyan ország, ahol a Katolikus Egyház szinte egyenrangú a kormánnyal, így sok esetben az egyház határozza meg a politikai döntéseket. Jelenleg, például az Alkotmányt is át akarják alakítani, hogy a Bibliára épüljön. Ennek pedig súlyos következményei lennének/lesznek az LMBTQ+ közösség életére.

Fontos megjegyezni, hogy az egyik legnagyobb LMBTQ+ szervezet az országban a “Hit és Szivárvány,” amely olyan LMBTQ+ embereket foglal magába, akik hívők, és meg akarják találni magukat a rendszerben. Sok esetben a keresztény neveltetés stigmája az első dolog, amivel meg kell küzdenie egy LMBTQ+ embernek ahhoz, hogy elfogadja valódi identitását. Nagyon gyakori eset, hogy egy szülőnek fontosabbak a keresztény elvek, mint a saját gyereke, ezért az előbújás komoly kihívást jelent abban a világban, amit az egyház teremtett számukra.

 

Ki tudnád ezt kicsit fejteni?

Vegyük az én példámat: 10 évvel ezelőtt úgy éreztem, ahhoz, hogy önmagam lehessek, muszáj előbújnom. Most már úgy gondolom, a coming-out nem feltétlenül jó mindenkinek. Szélesebb perspektívában kell nézni a dolgot: fel kell készítenünk egymást arra, hogy mi történhet, és meg kell beszélni, mi a legrosszabb és a legjobb kimenetel. Nekem például volt egy csomó nagyon pozitív, de egy csomó nagyon negatív coming-out élményem. Ugyanakkor tudok olyan emberekről, akik számára nagyon súlyos következményekkel járt az előbújás: elvesztették az otthonukat, a családjukat, sőt van, hogy az életük is veszélybe került. Ezzel nem azt mondom, hogy az LMBTQ+ emberek ne bújjanak elő, hanem azt, hogy életbevágóan fontos, hogy átgondoljuk, milyen hatással lehet az életünkre, és felkészüljünk erre, mielőtt döntést hozunk. Például számít, hogy valaki faluban él vagy nagyvárosban, hogy a családja mennyire vallásos, és hogy megengedheti-e magának az önálló életet, ha úgy alakul.

Persze az is jó, ha az ember tisztában van vele, hogy van hova fordulnia, ha nehéz helyzetbe kerül.

 

Ezért olyan fontos, hogy létrehoztátok a Sistrumot.

Igen, pontosan. Ezért döntöttünk úgy, hogy szükség van egy olyan szervezetre, amelyik biztonságos teret ad nem-heteronormatív nők számára. A szervezet magja egy kvartett: jómagam, Maja Korzeniewska, Agnieszka Małgowska és Monika Rak. Rengeteg tehetséges nő dolgozik velünk, azt akarják, hogy végre hallassák a hangjukat. Számukra a nővériesség nemcsak támogató szlogenek hangoztatása, hanem valóságos és szisztematikus kampányok. A szervezet küldetése a leszbikus* kultúra termelése, élénkítése, terjesztése és megörökítése. A leszbikus* kultúraarchiválás egy fontos része a női történetírásnak, amelynek köszönhetően a lengyel leszbikus* közösség egyfajta összetartozást érezhet.

Az egyik legfontosabb eszközünk az a projekt, amelynek címe “És az LMBTQ+ kultúra nem fog várni!”. Az a célunk, hogy rámutassunk, az L betű ugyanolyan fontos, mint az LMBTQ+ rövidítés összes többi betűje.

 

Így van. Sok sikert kívánunk, Sistrum!

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Feliratkozás előtt kérünk, olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat

Szerző