Komolyabb

Megerősített civil-állami együttműködés a gyűlölet-bűncselekmények leküzdésére

A Háttér Társaság több állami szervvel, köztük a rendőrséggel, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettessel és az Áldozatsegítő Központokkal működik együtt azért, hogy a gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak nyújtott támogatásban ezentúl megjelenjen az áldozatközpontú és interszekcionális megközelítés is.

Az „Áldozatközpontúság és interszekcionalitás a gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelemben” című július 3-i műhelybeszélgetésnek az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala adott otthont. A rendőrség, az ügyészség, a bíróság, az Áldozatsegítő Központok, az Igazságügyi Minisztérium, az ombdudsmani hivatal és a civil szervezetek képviselőinek részvételével zajlott eszmecsere során a résztvevők együtt tekintették át az áldozatközpontú megközelítés lehetséges formáit és azokk érvényesülését a hazai gyakorlatban, illetve a gyűlölet-bűncselekmények áldozatait érintő speciális kihívásokat a büntetőeljárásokban és azokon kívül. A szakértők részletesebben megismerhették egymás nézőpontjait, az áldozatok szükségleteit, illetve a velük kapcsolatos speciális kihívásokat az eljárások során. A látencia globálisan hatalmas probléma a gyűlölet-bűncselekmények kapcsán, ennek csökkentése a civil szervezetek és hatóságok közös érdeke, és a büntető igazságszolgáltatásba vetett bizalom erősítése fontos előfeltétele annak, hogy a gyűlölet-bűncselekmények áldozatai merjenek az őket ért támadások miatt a hatóságokhoz fordulni.

A Háttér Társaság két képzésén összesen 50, a büntető igazságszolgáltatás és az áldozatsegítés rendszerében, illetve civil szervezeteknél dolgozó szakember vett részt. A képzések fókuszában a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos ismeretek bővítése és az áldozatokkal kapcsolatos empatikus fellépés képességének kialakítása állt. Mindkét képzés fontos részét képezték az esetmegoldó gyakorlatok, amelynek során a résztvevők a gyakorlatban alkalmazhatták az áldozatközpontú megközelítésről szerzett elméleti tudásukat. A második képzés továbbá kiegészült a gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos jó és rossz gyakorlatokról készült videók feldolgozásával.

A 2023-ban elkészített, a nemzeti jogszabályi környezeten túl a gyakorlatot kérdőíven és interjún alapuló vizsgáló kutatás tanulságaira építve állított össze a Háttér Társaság egy kézikönyvet, amely a gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem és az áldozatok támogatásával összefüggő, a projektpartnerekkel közösen beazonosított jó gyakorlatokat mutatja be. A kézikönyv nyomozati és ügyészségi protokollról szóló fejezetében az ORFK gyűlölet-bűncselekményekről szóló utasítása kiemelt jó gyakorlatként szerepel, hiszen az nemzetközi szinten is példamutató. Ez az utasítás konkrét iránymutatást ad az áldozatokkal való kommunikációhoz a másodlagos viktimizáció elkerülése és a velük való együttműködés elősegítése érdekében. A protokoll ezen kívül elismeri a gyűlölet-bűncselekmények közösségi dimenzióját is, vagyis hogy ezek a gyűlölet motiválta incidensek az áldozaton túl az egész közösségre negatív hatással vannak.

Áprilisban a (potenciális) áldozatokat megcélzó infónap került megrendezésre annak érdekében, hogy csökkentsék a gyűlölet-bűncselekmények esetében tapasztalható látenciát, erősíték a büntető igazságszolgáltatási rendszerbe vetett bizalmat és az érintett közösségek tagjainak jogtudatosságát. A gyűlölet-bűncselekmények fogalmáról, természetéről, az áldozatok jogorvosi lehetőségeiről, valamint a büntetőeljárások menetéről szóló kerekasztalon Nagygyőr Csilla, rendőr alezredes, a gyűlölet-bűncselekmény szakvonal országos koordinátora is részt vett.

A projekt utolsó elemeként szórólapot és plakátot készítenek majd, amely reményeik szerint minden rendőrkapitányságon elérhető lesz, és praktikus tanácsokat ad az előítélet motiválta incidensek áldozatainak.

A Counter-Hate – A gyűlölet ellen: Segítség a gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak áldozatközpontú és a többszörös diszkriminációt is vizsgáló megközelítés mellett című projektet az Európai Bizottság Jogérvényesülés programja támogatta.

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X