A coming out lehet vicces, lehet sokkoló, lehet spontán, lehet kitervelt, lehet hangos, lehet néma - lehet nagy esemény és lehet mindennapos. Lehet, hogy te még előtte állsz az elsőnek, lehet, hogy már számtalan történet van már a tarsolyodban. Egy biztos, mindannyian fogunk még olyan helyzetbe kerülni, hogy el kell döntenünk, elhallgatjuk-e, hogy nem a fiúnkkal voltunk hétvégén moziban/buliban/mászni/pingpongozni, vagy kijavítjuk az érdeklődőt, közömbös vállvonást, kellemetlen hallgatást vagy rosszalló megjegyzéseket kockáztatva.
Egyszóval, az előbújás mindig és mindenkinek téma. Különösen most, hisz az október éppen az előbújás hónapja. Ennek szellemében, a szokásos interjú helyett, most összeszedtünk nektek pár inspiráló sztorit a nagyvilágból, amit ezek a kivételes - vagy tulajdonképpen teljesen hétköznapi - lányok meséltek nekünk.
Natalie, Anglia
“Körülbelül 8 éves lehettem, amikor anyukámnak volt egy barátnője, Linda. A haverjaimmal az volt a benyomásunk róla, hogy leszbikus, úgyhogy elkezdtük Linda Lemon-nak nevezni magunk között.
Évekkel később, mikor rájöttem, hogy én is a lányokhoz vonzódom, úgy coming outoltam az anyukámnak, hogy azt mondtam neki: szerintem én “lemon” vagyok. Nem értette miről beszélek, és visszakérdezett. Elismételtem, hogy az az érzésem, “lemon” vagyok. Végül leesett neki a tantusz, és megnyugtatott, hogy felőle bármilyen gyümölcs lehetek, akkor is szeretni fog.”
A teljes interjút itt olvashatod.
Henrie, Nigéria
“13 éves voltam, Lagosban, Nigéria egykori fővárosában éltem. A családom nemrég költözött új kerületbe, én meg megismerkedtem egy lánnyal, amikor hazajöttem a bentlakásos iskolából. Rövidesen legjobb barátnők lettünk, nagyon sokat lógtunk együtt. Egy nap mondtam neki, hogy valamit el akarok neki mondani, de előtte még van egy kis dolgom. Azt mondta, velem jön és majd utána megbeszéljük.
Amikor megérkeztünk a barátom lakására, a srác kettesben hagyott minket, mert kiugrott italokért. Amint kilépett a szobából, az események felgyorsultak. Én a kanapén, a legjobb barátnőm ajkai a számon, a kezei a kezemen, testeink egymáson. Aztán hirtelen fordul a kulcs a zárban, a barátnőm visszaugrik a helyére, én meg hatalmas pupillákkal és nedves ajkakkal bámulok magam elé.
Mondjuk úgy, hogy ez a coming out elég furcsára sikeredett. Ugyan szavakkal nem, de tettekkel elmondtam neki, hogy a lányokat szeretem.”
A teljes interjút itt olvashatod.
Elena, Macedónia
“Be kell vallanom, eléggé zárt világban éltem jó ideig, így nem ismertem senkit, akinek az átlagostól eltérő lett volna az orientációja. Ezért sok időbe telt, amíg megértettem az identitásomat. Nem volt könnyű, mert nem tudtam beszélgetni a problémáimról senkivel, egyedül éreztem magam és szorongtam. Aztán történt valami: apukám hirtelen halála és a külföldi élet nagyon megérintett és megváltoztatott. Mindkét esemény úgy csapódott le bennem, hogy nyitottabbá váltam és megértettem, hogy egy életem van, és azt élnem kell, félelem nélkül. Ekkor kezdtem el LMBTQ+ eseményekre járni, egyelőre külföldön, ami sok erőt adott.
Évek elteltével végre azt kezdtem érezni, hogy már nem kell “előbújnom”. Egyszerűen úgy éltem, mintha mindenki tudná, hogy leszbikus vagyok. Megszabadítottam magam attól a tehertől, hogy ezt be kelljen jelentenem, vagy hogy magyarázkodnom kelljen. Általában nem érdekel, mit gondolnak az emberek, de ha késztetést érzek, akkor kiállok magamért és a közösségért.”
A teljes interjút itt olvashatod.
Ásta, Izland
“25 éves voltam, amikor előbújtam magam előtt. Addig azt hittem, csak egy peches és félreértett hetero nő vagyok. Sosem volt párkapcsolatom (vagy igazán jó szexuális élményem), úgyhogy arra jutottam, jobb nekem egyedül. Aztán egyik este elmentem egy buliba, majd egy bárba, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy furcsa érzéseim támadtak az egyik lány iránt. Olyan volt, mintha valaki hirtelen felkapcsolta volna a villanyt, és végre megvilágosodtam volna: “áhá, szóval leszbikus vagyok!” Berángattam egyik barátnőmet a mosdóba, és elmondtam neki a nagy felfedezést. Iszonyúan örült neki, és abban maradtunk, hogy ha másnap, józanul, még mindig így érzek, akkor valószínűleg tényleg ez a helyzet. Pár héttel később pedig már a családom és a barátaim előtt álltam a nagy igazsággal. Igazából semmi nem történt az ominózus lány és köztem, sőt a mai napig nem tudja, hogy megváltoztatta az életem, pedig nagyon sokat köszönhetek neki.
Kicsit stresszes volt a családomnak coming outolni, annak ellenére, hogy nem kellett (volna) mitől tartanom, de hát mindig nehéz egy ilyet elmondani. Félsz, hogy félreértenek, vagy nem fogadnak el, vagy valami hasonló, és valóban, néha így is néz ki, a legtöbbször azonban csak időre van szükségük.
Akkoriban a nagymamámmal és a nagynénémmel éltem egy farmon Izland északi részén. Úgy döntöttem, úgy teszem meg a nagy bejelentést, hogy ne nagyon legyen idejük mit mondani. Pár perccel egy barátnőm érkezése előtt odaálltam eléjük azzal, hogy: “öööö, mondanom kell nektek valamit. Leszbikus vagyok. Oké, itt a barátnőm, mennem kell. Sziasztok!” A nagynéném sosem mondott semmit, de mindig kedves volt velem és támogató. A nagymamám sem szólt akkor, de egyik este meg mertem kérdezni, mi járt a fejében. “ó, szívem, sokkal rosszabb is lehetett volna” - mondta. “akár drogozhatnál is!” A lehető legjobb értelemben szánta és ez, az egyik legkedvesebb emlékem róla. Egy kicsit aggódott a jövőm miatt, azt hiszem, de amikor látta, hogy sokkal boldogabb vagyok, mint előtte, tudott velem örülni.”
A teljes interjút itt olvashatod.
Ha megosztanád a saját történetedet, szívesen várjuk a qlit@qlit.hu-n. Részletek itt.
