Inspiráló Világ

A szomszéd fűje mindig zöldebb? – Interjú: Leszbikusként* Észtországban

Tudjátok, kik a második legnagyobb nyelvrokonaink? Az észtek. Habár egy nyelvcsaládba tartozunk, sokkal kevesebbet tudunk róluk, mint a nagyobb, és közismertebb rokonainkról, a finnekről. Itt az alkalom, hogy felfedezzük Észtországot és az észt társadalmat Kristiina segítségével, aki az ország legnagyobb LMBTQ+ szervezet egyik vezetője.

 

Helló, Kristiina! Kezdjük egy rövid bemutatkozással! Mit érdemes rólad tudnunk?

Észtországban születtem és jelenleg is ott élek. Az Észt LMBT Szövetségnek, az ország egyetlen átfogó LMBTQ+ jogérvényesítő szervezetének kommunikációs vezetője vagyok, így rengeteg időt és energiát fordítok az LMBT+ és queer ügyeknek. Eredetileg önkéntesként kezdtem a szervezetben, és idővel az a szerencse ért, hogy most már teljes állásban ezzel foglalkozhatok. Amikor nem a queer dolgokkal foglalkozom, igyekszem kirándulni, biciklizni, sátrazni, és a többi. Bármi, ami a természethez kapcsolódik, jöhet! Az igazság az, hogy itt érzem magam igazán önmagamnak; itt tudom teljesen kibontakoztatni az identitásom (vagy identitásaim).

 

Könnyen azonosulni tudok azzal, amit a természetről írsz. Jó érzés elvonulni kicsit a társadalomtól. Mesélj nekünk kicsit az észt valóságról!

Észtországban nem olyan rossz az LMBTQ+ helyzet, hogy kritikusnak kelljen neveznünk, de olyan jó se, hogy azt mondhassuk, minden rendben van. Azzal együtt, hogy az ország igyekszik a skandináv szomszédaihoz hasonlítani, továbbra is nagy hatással van rá kelet-európai és poszt-szovjet múltja. Így nálunk is széles körben elterjedtek a tévhitek az LMBTQ+ témák tekintetében és hasonlóan erős a szélsőjobb befolyás, mint a környező országokban. Ehhez még azt is hozzájárul, hogy az észtek inkább “túlélnek”, mint “jól élnek”, ami szintén gátja annak, hogy a társadalom nyitott legyen a “másra” és a sokszínűségre.

Igaz, hogy mi vagyunk az első poszt-szovjet ország, amelyik legalizálta az azonos nemű kapcsolatokat, ennek ellenére nem mondhatom, hogy egyszerű a helyzet. 2014 óta létezik egy nemsemleges együttélésre vonatkozó törvény, de a parlament még nem hagyta jóvá a rendeletet, amely ezt gyakorlatba helyezné. Vagyis, a törvény pusztán papíron létezik, a való életben nem. És emiatt az embereknek a bíróságra kellett menni, ha érvényt akartak szerezni a nekik ígért joguknak.  

Baltic Pride 2017. By Chärolin Klaos

 

Észtország viszonylag kicsi. Állíthatjuk, hogy általános érvényű az egész országra, amiket eddig elmondtál?

Nem, elég változó a helyzet az ország egyes részein. Az emberek hozzáállása LMBTQ+ témákhoz nagyon függ a lakóhelytől, a társadalmi háttértől és a közösségtől. A nagyobb városokban nyitottabbak az emberek, míg a kisebb településeken - és ebből jó sok van -, illetve az orosz többségű helyeket - az oroszországi befolyás miatt - sokkal zárkózottabbak és konzervatívabbak az emberek.

 

Te hol élsz Észtországon belül? Ott milyen a helyzet?

Én Tallinnban, vagyis a fővárosban lakom, és ebben szerencsés vagyok, hisz elég aktív itt az LMBTQ+ közösség, például aktív az éjszakai élet; a szervezetem is itt van; két egyetemi LMBTQ+ klubja is van a városnak; a Pride-nak és más LMBTQ-barát fesztiválnak is ez a helyszíne. Vagyis Tallinnban nagy eséllyel megtalálja az ember a közösségét. Persze máshol is zajlanak LMBTQ-kapcsolódású események, de a legtöbb mégis a fővárosra koncentrálódik. Ezzel együtt azt is hozzá kell tennem, hogy még Tallinnban sem érzi mindenki komfortosnak a láthatóságot, legyen szó az iskoláról, a munkahelyről vagy a közösségi terekről, mert sosem tudhatjuk, kiből mit fog kiváltani egy LMBTQ+ ember látványa.

Az a jó az észtekben, hogy kultúránkból adódóan nagyra értékeljük a privátszférát. Ebből az is következik, hogy valakit zaklatni tulajdonképpen kényelmetlen egy észtnek, hisz egy másik ember személyes terébe kéne ehhez belépni. Ettől függetlenül az LMBTQ+ emberek tartanak az esetleges atrocitásoktól, hisz a politikusok és bizonyos csoportok folyamatosan emlékeztetik őket, hogy nincs helyük ebben az országban. Mind verbális, mind testi támadások előfordulnak, de nincs pontos statisztika erről, mert senki sem szeret róla beszélni. És az az igazság, hogy a gyűlöletcselekmények és gyűlöletbeszéd nincs is megfelelően szabályozva, így aki áldozatául esik, sokszor teljesen egyedül érzi magát. 

Baltic Pride 2019. LGL website

 

Végezetül, mesélsz nekünk a coming outodról?

Az én helyzetem különleges ebből a szempontból, de ezt minden tisztelettel és alázattal mondom az összes LMBTQ+ ember felé, akinek valaha is comingoutolnia kellett. Én ugyanis gyakorlatilag sosem bújtam elő. 24 éves koromig hetero voltam, aztán egyszer csak már nem. Találkoztam egy nővel, aki elbűvölt, majd egymásba szerettünk. Nagyon boldoggá tett, ezért akinek csak tudtam, elmondtam, hogy mennyire szerelmes vagyok - nem azt, hogy mennyire queer vagyok. És mindenki elfogadta - talán mert már egy független, felnőtt ember voltam, aki olyanokkal vette magát körül, akikkel jól érzi magát. És szerencsére a szüleim is elfogadónak bizonyultak. Anyukám meg volt kicsit lepődve, hogy egy nőbe szerettem bele, nem egy férfibe, de csak ennyi. Az összes páromat elfogadta, még barátok is lettek. Az apukám párszor megkérdezte, hogy “biztos vagy benne?”, de ő sem firtatta sokáig. A nagymamám pedig folyton azt mondogatja, hogy mennyire jó ember a jelenlegi párom és milyen szerencsések vagyunk, hogy egymásra találtunk. Szóval, valóban nagyon szerencsés vagyok. És főleg azért értékelem nagyra a hozzáállásukat, mert a munkám során tapasztalom, hogy sokak számára mennyire nehéz az előbújás. De, azt gondolom, aki csak teheti, legyen önmaga, mert aki láthatóan boldog, azzal nehéz nem együtt örülni.

 

Úgy legyen!

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X