Kult

The L Word: Q generáció hatodik rész – Hogyisvolt?

Az előző hetekben Alice, Nat és Gigi throuple-lé változott, Finley megbántotta Rebeccát, majd részegen lefeküdt Tess-sel, Dani és Sophie nehezen beszélik meg a problémákat, Quiara eljött Shane-hez, és Bette kampánya veszélybe került.

Mint már megszokhattuk, reggel indulunk, Bette háza előtt hemzsegnek a riporterek, Alice és Shane csak nehézkesen jut az ajtóhoz.

Alice egyberuhája büntet.

A benti hangulat sem sokkal jobb, Bette teljesen kivan, de akkor lesz igazán rossz a helyzet, mikor kiderül, Shane tudott arról, hogy Felicity még nem a múlté. Pierce és Dani a telefonjukkal a fülükre nőve próbálják tompítani a dolgokat. A hab a tortán Angie autóvezetői vizsgája, a terv szerint Bette-nek kellene elmennie vele, de ő erre nem képes, így Shane felajánlja, hogy elviszi a lányt. 

Bette addig hergeli magát, míg arra nem jut, hogy kiáll az újságírók elé, és visszalép a polgármesteri kampánytól, de mikor kinyitja az ajtót, Tinával találja szembe magát. Mi?!?!?!?!

Most komolyan nekem kell ezt is megoldani?!

Igen, Laurel Holloman az IMDb szerint két részben lesz látható az első évadban. A másodikban még nem tudjuk, de azt igen, hogy már lesz második évad. 

De ne szaladjunk ennyire előre, térjünk vissza a bárba, ahol Tess és Finley kínos reggel elé néz, amit csak tetőz, hogy Shane ekkor toppan be. Egyből levágja a szitut, és közli Tess-sel, hogy ezért ki is rúghatná, és hogy azt hitte józan.

Kííííííííííínos...

Tess válasza után egyértelmű, hogy Shane szégyelli magát és azért nem rúgja ki, mert tudja ő hozta Tess-t ilyen helyzetbe. Elég komplikált ez a szituáció, hiszen Tess józan volt, de egyértelműen az egész Lenás szakítás miatt került ennyire mélyre. Ha Shane kirúgja, azt hiszem elfogadta volna, és még mélyebbre kerül, így viszont nincs következménye annak, hogy két év után újra iszik. Mert ez nem egyszeri alkalom, egy függőnél sosem. Finley-nek nem sok köze van a helyzethez, ő csak rosszkor volt, rossz helyen, vagy jókor jó helyen, döntse el mindenki kinek mi. Egy pillanatra elhiszem, hogy Tess belátta a hibáját, és talán minden oké lesz, de a rész végére tudtam, naiv voltam. 

Visszakerülünk Bette-hez és Tinához, akik beszélgetnek. Mindenféléről. Anyaságról, Angie-ről, arról mi is történt pontosan a színdarab után. Tina próbálja megnyugtatni Bette-t, de miután kiderülnek a részletek Tinának fel kell vennie egy fontosnak tűnő munkahelyi hívást. Itt azt hiszem sajnálnom kellene Bette-t, de közben arról van szó, hogy az exfelesége próbálja vigasztalni Bette-t, és már nincsenek együtt, csak van egy közös gyerekük. 

Átkerülünk Finley-hez és Sophie-hoz, amint a reggeli szendvicskészítés közben megbeszélik, mennyire bírják egymást. No homo.

Aztán már vissza is tértünk Bette házába, ahol Pierce összerakja a képet arról, hogy Dani valójában tudott a viszonyról, kiderül róla, hogy egy transz férfi, majd miután közli, hogy akkor neki ennyi volt a kampány, még felvilágosítja Dani-t, hogy ő igenis bele van esve Bette-be. Itt elkezdett égnek állni a hajam, hogy ezt most minek, de jó, várjuk ki mi lesz a vége.

Quiara és Shane tűkön ülve várják Angie-t de közben jut idő egy képre egy rajongóval. Azt hittem már elfelejtették a forgatókönyvírók, hogy Quiara egy híres énekes, de most megnyugodtam. Angie átment a vizsgán, Shane pedig odaadja neki a kocsikulcsot, hogy oda mennek, ahova ő akar. 

Alice Natre és Gigire cseréli a reggelipartnereit, és nekik hisztizik, hogy őt már megint kihagyták mindenből. Na jó, értem miért fáj neki amit Bette csinált, valószínűleg én is így viselkednék. A pincérnő épp egy vigasztaló pillanatot kap el, és miután kommentálja, hogy milyen jó barátai vannak Alice-nek, Gigi közli, hogy ők nem barátok. Ebből még baj lesz.

Szívecskés szemes emoji

Újra vissza a Porter rezidenciára, ahol Tina még mindig próbál támogató lenni, de látszik, hogy egyre nehezebb neki, mert a beszélgetés vége, hogy ugyanoda jutnak, ahol akkor voltak, amikor szétmentek. Egyértelmű, hogy szeretik egymást, és törődnek egymással, de annyira mélyek a sérelmek, hogy én nem gondolom, hogy ők valaha is lehetnek együtt boldogok. 

Eközben Sophie és Finley medencepartiznak (én nem értem a napokat ebben a sorozatban, komolyan), Finley nincs jól, kétségbe van esve, hogy esetleg valami nem oké vele, és hogy ezért nem sikerülnek a kapcsolatai. Sophie megnyugtatja, hogy ez nem így van, és mi más lehetne erre a legjobb megoldás, mint egy jó buli. 

Mindeközben Angie Jordi házához viszi Shane-t és Quiara-t, bevallja, hogy tetszik neki Jordi, sőt talán szereti is, de felteszi a “honnan tudod, hogy szerelmes vagy?” kérdést, és természetesen Shane és Quiara sztorija a legromantikusabb a világon. Legalábbis szerintük. Szerintem a valaha volt legjobb verziója ennek a kérdés-felelet jelenetnek a Castle-ben történt, itt a link. Angie végül veszi a bátorságát, kiszáll az autóból, bekopog és meglepően összeszedetten elmondja Jordinak mit érez. Aki viszonozza az érzelmeit! Ez a dialógus annyira nem volt jól megírva, mert csak a csókjelenetnél döbbentem rá, hogy Jordi tényleg szerelmes Angie-be.

Cuki meg minden, de szólhattak volna a színészeknek, hogy ez egy érzelmekkel teli jelenet!

És ezután jön a rész legrosszabb húzása. Shane meggondolja magát, és belemegy a gyereknevelésbe. Miért kellett ezt? Miért nem lehet valaki, aki nem akar gyereket csak szimplán úgy hagyni, mindenféle trauma nélkül, és egyszerűen csak elfogadni, hogy ő nem akar gyereket. Egyszer ezért elváltak, mi változott? Semmi. Az égvilágon semmi, csak a sorozatírók el akarják velünk hitetni, hogy ha valaki kijelenti, hogy ő nem akar gyereket, ha eléggé forszírozom, és a beleegyezése nélkül teherbe esek, akkor minden mágikusan megváltozik. Nem. Ez egyáltalán nem jó üzenet.

A jelenet vége után visszakerülünk az OT3-hoz, akik az autóban vitatkoznak arról, hogy Gigi “Nem vagyunk barátok.” mondata egészen konkrétan mit is jelentett. Nat kiborult, mert először a gyerekeknek akarta elmondani, Gigi nem érti, hogy ez az egy mondat miért volt baj, és ő nem akar visszafelé menni, Alice pedig meglepően felnőttként kezeli a helyzetet. De a beszélgetés nem jut sehova, és a bárba vágja vissza a jelenetet a sorozat.

IMÁDOM! Mik ezek a napszemüvegek? Csodálatos.

Finley és Sophie rövideznek, Tess pedig beszélgetni hívja Finleyt. Elmondja neki, ez csak egyszeri dolog volt, és minden oké, rendben vannak. Aztán iszik egy kortyot. Ekkor befut Shane, kirakja Finleyt a lakásból, mert Quiara hozzáköltözik. Ezután Sophie és Finley táncolni kezd Tegan and Sara Closer számára, ami árulkodó. Az egész táncjelenet alatt is azon gondolkodtam, hogy miért? Lehet csak nem értettem a dinamikát, de ez a szál sehogy nem áll össze. És a biciklis jelenet sem segít ebben.

Újra Bette-nél vagyunk, Angie elmondja Tinának a nap eseményeit, és Tina elmeséli, hogyan mentek szét Bette-tel. 

Az OT3 hazaér, és Nat elküldi Gigi-t. Alice és Nat a hálószobába érve a gyerekek rajzaival és leveleivel találják magukat szembe, ami szerint nekik oké a helyzet. Végül ez győzi meg Nat-et, és felhívja Gigi-t, hogy jöjjön vissza. Bónusz, hogy mindenki péniszként néz ki a rajzokon.

Kell ehhez kommentár? Nem hiszem. (malice=rosszakarat)

A részt ismét egy mindent elsöprő, megoldó és csodálatos Bette beszéddel zárjuk, amiben elmondja a nagy titkot, amin most már 6 része izgulunk, hogy igen Kit miatt szeretne polgármester lenni. Úgy érzi a rendszer nem segített Kiten az autóbalesete után, hanem anélkül, hogy megkérdezték volna ópiátokat írtak neki, ami mint tudjuk nem túl szerencsés egy függőnél. Ez úgy tűnik mindenkit meggyőz, bár nem tudom miről, de mindenképp epic.

Akár erről is szólhatna a sorozat. De nem.

Szeretném leszögezni, hogy ez egy teljesen valid indok, mint bármelyik másik. Azt sem viatatom, hogy ez trauma volt. A problémám, hogy ez mit old meg? A hapsi nem fog vádat emelni? Nem hiszem. Az egész részben nem értettem a karakterek miértjeit, egyedül az OT3 sztorija volt következetes. Talán a következő rész többet megmagyaráz, vagy jobban kitér a miértekre, egyelőre ezt most nem éreztem, így a rész élvezhetősége is csökkent.

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X