A húsvét a keresztény hagyomány egyik legfontosabb ünnepe – a feltámadás, a megváltás és az újrakezdés szimbóluma. De mit jelent mindez azoknak a hívőknek, akiket identitásuk vagy orientációjuk miatt a vallásuk intézményei kizártak, elutasítottak vagy megbélyegeztek? Az LMBTQ+ közösség vallásos tagjai számára a húsvét üzenete különös súlyt kaphat – egyszerre hordozza a gyógyulás lehetőségét és a fájdalmas emlékeket.
A keresztény egyházak történetét hosszú időn át az LMBTQ+ emberek elutasítása jellemezte. Az azonos neműek közötti kapcsolatokat, a nemi identitások sokféleségét – mindazt, ami eltér a hagyományos nemi szerepektől – bűnként bélyegezték meg. (Hogy ez hol múlt és hol jelen idő, az közösség, felekezet, ország és politikai rendszer függvénye.)
Az LMBTQ+ emberek ellen épp a hitüket használták eszközként a bűntudatkeltésre, a kirekesztésre, a láthatatlanná tételre. Így számukra a vallás nem a vigaszt, hanem a bűntudatot és a kizártság érzését hozta. A feltétel nélküli szeretet ígérete ellenére az egyházak azt üzenték: nem mindenki méltó rá.
Egy vallásos családban nevelkedett ember számára gyakran az első és legfontosabb megtartó közeg az egyházi/vallási közösség. Ez adja a biztonságot és erősíti a valahová tartozás érzését. Amikor ráébred az ottani normáktól eltérő orientációjára vagy identitására, ez a közeg hirtelen elutasítóvá válik. Nemcsak önmagával, hanem azzal a világgal is szembe kell néznie, amely addig feltétel nélküli szeretetet ígért, de most bűnként bélyegzi meg a létezését.
Ez a tapasztalat mély meghasonlást szül: hogyan tudja szeretni magát valaki, akinek a legelső közösségi élménye azt sulykolta belé, hogy ő maga bűn? Hogyan találhatná meg újra a helyét a hitben az, akinek megtanították, hogy létezése önmagában véve eltávolítja Istentől?
Bár a jelenlegi Magyarországon – ahol épp a gyermekvédelemre hivatkozva betiltják a Pride-ot és Alaptörvénybe foglalják, hogy az ember vagy férfi vagy nő – nehéz elképzelni, de a világ más pontjain több, nem álkeresztény közösség is újragondolta viszonyát az LMBTQ+ emberekhez. Az inkluzív teológiák, elfogadó gyülekezetek és olyan mozgalmak, mint a Queer Theology azt mutatják: lehetséges új értelmezéseket találni, amelyek nem tagadják, hanem integrálják az LMBTQ+ nézeteket a keresztény hitbe, és nem csupán megtűrik őket, hanem aktívan keresik a módját annak, hogyan tudnának egy teljesebb, befogadóbb egyházat építeni.
Mariann Edgar Budde, a Washingtoni Episzkopális Egyház püspöke remek példa erre:
Magyarországon is találni olyan közösségeket és lelkészeket, akik nyitottan fogadják az LMBTQ+ híveket, például a Magyar Evangéliumi Testvérközösség. Létezik a Mozaik Közösség is, egy olyan ökumenikus csoport, akik bár elsősorban keresztény szemléletűek, egyik egyházhoz sem kötődnek, függetlenek a felekezetektől, és tárt karokkal várnak mindenkit, aki Istent keresi nemtől és szexuális orientációtól függetlenül.
Ezek az új közösségek nem „kivételek” akarnak lenni, hanem emlékeztetők arra, hogy a hit nem jogosít fel a gyűlöletre – és hogy Istenhez nem a normáknak való megfelelésen, hanem a szereteten át vezet az út.
A húsvét üzenete – a gyász utáni remény, a sötétségből való kiemelkedés, a hit abban, hogy a szeretet erősebb, mint a halál – univerzális. A feltámadás nemcsak Jézus története, hanem mindenkié, aki új életre vágyik. A húsvét queer szemmel nézve is a megváltás ünnepe lehet: a szégyen lerakása, önazonosság és önmagunk felvállalása. Emlékezés arra, amit a hit önmagában adhat: belső békét, megváltást, és egy mélyebb kapcsolatot Istennel.
A kérdés nem az, hogy lehet-e valaki egyszerre hívő és queer, hanem az, hogyan találhatja meg a helyét egy olyan vallási hagyományban, amely sokáig kizárta őt.
