Komolyabb

Felvonulás a nők elleni erőszak ellen

November 25-én, azaz a nők elleni erőszak felszámolásának világnapján a Néma Tanúk Felvonulásával veszi kezdetét a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen. A nemzetközi kampánysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a nők és gyermekek elleni erőszakos esetek súlyosságára, és közös összefogásra buzdítson.

A felvonulást követő két hétben kerekasztal beszélgetések, színházi darabok és további programok várják mindazokat, akik úgy gondolják, hogy a nők és gyermekek elleni erőszak nem maradhat a mindennapjaink része.

A 16 Akciónapot 1991 óta világszerte november 25. és december 10. (az emberi jogok világnapja) között rendezik meg civilszervezetek és magánszemélyek, hogy felhívják a nyilvánosság figyelmét, tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.

A rendezvénysorozat magyarországi nyitóeseménye a Néma Tanúk Felvonulás, melynek során az elmúlt egy évben családon belüli erőszak során megölt áldozatokra emlékezünk, és felvonulunk a történeteiket magukon hordozó piros sziluettekkel, a Néma Tanúkkal.

Bővebben a kampánysorozatról és a programokról a 16 Akciónap és a  NANE oldalán találtok információkat.

Találkozunk a felvonuláson!

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X