Born this way sorozatunk újabb darabja Evelintől. Ha van kedved, olvasd el a többiek történetét is, a sorozat leírásáért pedig kattints IDE!
A projekt a BornThisWay blogot alapul véve született, az LMBTQ+ szolidaritás jegyében.
Evelin (6), (1999)
A fotó 1999-ben készült. A képen 6 évesen a kedvenc szerelésemben épp fellépésem van a kanapén. Már kicsinek is szerettem kissé fiúsan öltözködni, sokszor hordtam baseball sapkát, ami alá mindig betűrtem a hosszú hajam, hogy az embereket megtévesztve fiúnak adjam ki magam. Akkor még nem igazán tudtam, hogy mit jelent melegnek lenni, azt sem tudtam, hogy létezik olyan, hogy egy lány egy másik lánnyal legyen együtt. Ezért nehezítette meg a dolgot, amikor óvodában rájöttem, hogy kétféle szerelmem van. Norbi nevét akkor mondtam, amikor megkérdezték, hogy tetszik-e valaki az oviban, és Barbi volt az, akiről mélyen hallgattam. Ő volt az én első kis titkos rajongásom, akiről senkinek sem beszéltem. Később, általános- és középiskolában is jöttek-mentek a lányok, akikbe szintén titokban, magamnak sem bevallva belezúgtam.
Az egyetem volt a fordulópont. Az ottani elfogadó környezet segített abban, hogy önmagamnak is ki merjem mondani, hogy meleg vagyok. Egy-két év és egy martinivel áztatott este kellett hozzá, hogy először előbújjak az egyik legjobb barátnőmnek. Nagyon megértően és érdeklődve fogadta a hírt. Úgy éreztem, hogy az előbújásommal közelebb kerültünk egymáshoz. Ezután tudtam, hogy nincs megállás, a többi barátomnak is meg kell nyíljak. Szerencsésnek érzem magam, mert mindenki hasonlóan fogadta a dolgot.
A következő nagy feladatot a család jelentette. Anyukámnak volt a legnehezebb elmondani, féltem, hogy úgy érzi majd, csalódott bennem, de tudtam, hogy meg kell tennem. Az egyik este, remegve, sírva mondtam el neki, hogy „Anyu, sosem fogok férjhez menni, mert meleg vagyok.” Ő azt kérdezte, hogy mióta tudom. Mondtam, hogy ovi óta éreztem valamit, amire ő sírva fakadt,majd azt mondta: „Ennyi éve hordoztad magadban ezt a titkot egyedül? Ezért nem tűntél soha boldognak? Örülök, hogy végre elmondtad.” Persze tudtam, hogy ezzel még nincs vége, mert a coming out az egy folyamatos dolog. Akárhányszor ismerkedek meg új emberekkel, egy idő után újra fel kell vállaljam önmagam. Szerencsére az a jó az előbújásban, hogy minden alkalommal egyre könnyebb lesz.
Ma már képes vagyok egy könnyű beszélgetésbe belecsempészni, hogy “ja, amúgy a párom, akivel együtt élek, egy nő”. A múltkor például akkor esett le a munkatársamnak, hogy meleg vagyok, amikor a párom menstruációs fájdalmairól meséltem. Persze anyukám is sokat segít az ige terjesztésében. Alig várja, hogy az ember rákérdezzen, hogy mi a helyzet velem, az első három mondatban valahogy benne van, hogy meleg vagyok és ekkor ő várja a reakciót, ami általában pozitív vagy semleges szokott lenni, ilyenkor folytatja a beszélgetést.
Persze vannak negatív tapasztalatok is. Egyszer egy régi osztálytársának mesélt rólam, aki azt válaszolta, hogy sajnálja anyukámat, amiért ilyen lánya van. Anyu erre azt felelte: „én meg sajnálom a gyerekedet, amiért ilyen anyja van” majd távozott.
Számomra a coming out egy pozitív folyamat. Sokkal könnyebb, hogy nem kell minden beszélgetés közben színlelnem, őszintén beszélhetek az érzéseimről, nem kell félnem, hogy valamikor elszólom magam.Régen mindig úgy éreztem, mintha falakat építenék magam köré, mostanra viszont ezek a falak leomlottak. Boldogan élek együtt a barátnőmmel, a barátainkkal utazgatunk, karácsonykor együtt ünnepelünk. A múlt héten, miközben együtt filmeztünk, és éppen azon gondolkodtam, hogy a gyerekkori énem mennyire büszke lenne most rám. Úgy érzem, most már boldog vagyok.
