Sokunk múltjában – netalán jelenjében – az egyetemi évek meghatározó szakaszai az életünknek. Ekkor lépünk be a felnőttkorba, az önállóságba; azt tanulunk, ami igazán érdekel; és olyan emberekkel vesszük magunkat körül, akik hozzánk hasonlók. A mai magyar felsőoktatás azonban kétségbeejtő, mind oktatói, mind hallgatói szemmel, kiváltképp amióta a kormány megvásárolta a legtöbb magyar egyetemet. Hol a helye az LMBTQ-közösségnek, akár tanulni, akár dolgozni akar a felsőoktatásban?
Na de lépjünk egyet hátra és képzeljük el, milyennek is kéne lennie egy ideális egyetemnek! Vannak LMBTQ-szervezetei? Az egyetem támogatja a sokszínűség elvét? Van egyetemi delegáció a Pride-felvonuláson? Lehet tudományos kérdéseket felvetni – szakdolgozni, kutatni, publikálni, prezentálni – LMBTQ-témában? Vannak LMBTQ-témájú események, programok? Nos, ez mind igaz a Norvég Tudományos és Műszaki Egyetemre, vagyis ahol jelenleg dolgozunk/tanulunk, és sok szempontból ideálisnak is tartjuk: biztonságban érezzük magunkat és nem nehéz vállalni önmagunkat. Mindezek ellenére mégsem állíthatjuk, hogy ez “a világok legjobbika” egy LMBTQ-ember számára, mert elég nagy a tudatlanság, és egyre jobban érződik az erősödő szélsőjobb jeges fuvallata – még itt, a világ egyik legtoleránsabb országában is.
Ahogy korábban írtuk, az egyetemi norvégóránkon a kötelező prezentációt mindketten LMBTQ-témából készítettük. Amy a szivárvány-családokra fókuszált – és ez inspirálta az újonnan induló cikksorozatunkat –, Anna pedig az egyetemi életet vette górcső alá. A jelen cikk ebből ad egy összefoglalást (a teljes prezentációt pedig itt nézhetitek meg egy Preziben). Mindkettőnk motivációja az volt, hogy – habár Norvégia elfogadó ország és Skandinávia egyik legnagyobb egyetemén töltjük időnk nagy részét – többször tapasztaltuk, hogy környezetünk mégis értetlenül áll identitásunk és kapcsolatunk előtt. Legtöbbször külföldiek körében tapasztaltuk ezt, és hozzá kell tenni, jelentős bevándorló-populációja van mind az országnak, mind az egyetemnek, és sokan olyan országból jöttek, ahol az LMBTQ-jogok nagyon gyerekcipőben járnak (ha vannak egyáltalán). Úgy éreztük tehát, meg kell ragadni az alkalmat, hogy érzékenyítsük az egyetem – tipikusan heteroszexuális, nemzetközi – nyelvtanulóit.
Szervezetek
Ahhoz, hogy feltérképezzük, milyen LMBTQ-emberként az egyetemen, a két egyetemi LMBTQ-szervezet képviselőivel beszéltünk. A diákszervezet, a Skeive Studenter (vagyis a „meleg diákok”) havi több eseményt szervez alap- és mesterszakos hallgatók számára (Norvégiában a PhD-hallgató nem diáknak, hanem alkalmazottnak számít). Többek között társasjátékestek, filmvetítések, beszélgetések és kirándulások között válogathat a norvég és külföldi hallgató. A diákok elmondása szerint egy befogadó és aktív közösség alakult ki a programok körül, ami sokuk életet meghatározza. Az egyetem nem ad anyagi támogatást a szervezetnek, de az országot összefogó LMBTQ-szervezet, a FRI biztosít éves büdzsét, amiből a minimális költségeket fedezni tudják.
A diákok mellett az alkalmazottaknak is van egy szervezete: az LHBT Ansattenettverk (vagyis az LMBT alkalmazotti háló). Az egyetemtől ez a szervezet sem kap anyagi támogatást – jóllehet, számos szervezetnek van éves büdzséje az egyetem jóvoltából –, és az alkalmazotti háló mögött ráadásul országos ernyőszervezet sincs, vagyis itt tényleg nulla a keret. A csapat belsős, csak tagoknak szóló események – például vacsorák – mellett publikus, az egész egyetemi közösség előtt nyitott programokat is szokott rendezni. A legutóbbi panelbeszélgetésnek — amely az egyetemi karrier LMBTQ-s kihívásait járta körül –, Anna is az egyik szereplője volt.
Láthatóság
Amellett, hogy dicséretes, hogy létez(het)nek LMBTQ-szervezetek az egyetemen, azért ki kell hangsúlyozni, hogy az egyetem ténylegesen nem sokat tesz a közösségért. Kezdve azzal, hogy nincs anyagi támogatás az (érdek)szervezetek felé, ezért kevés a láthatóság is. Nem könnyű például megtalálni, hogy egyáltalán léteznek ilyen szervezetek az egyetemen. A campuson alig van valami jele, hogy az egyetem állítólagosan LMBTQ-barát. A deklarált értékekhez hűen az a megállapodás, hogy az egyetem kitűzi a szivárványos zászlót a helyi Pride idején (ami Trondheimben szeptember első hetét jelenti, pont azért, hogy a nagyszámú diákság már jelen tudjon lenni). Ez azonban évről évre elfelejtődik. Legutóbb, amikor számon lettek kérve az illetékesek, az volt a válasz, hogy csak a Pride-felvonulás napján akarták kitenni: az meg szombat, vagyis amikor senki nincs a campuson.
Kihívások a nemmel
A láthatóság kérdése mellett ott van az is, hogy kevéssé vált gyakorlattá a névmások tudatos használata az oktatók, vagyis a példaadók körében. A norvég nyelvben van neme az E./3. személyű névmásnak: hun a női, han a férfi, és újabban megjelentek a svédből átvett hen és az egykori, formális használatú de (mint az angol singular they) mint nem-bináris névmások. A diákok nehezményezik, hogy sok tanár – akár levélaláírásban, akár az óra keretein belül – nem mutat példát arra, hogy deklarálja a preferált névmásait, ezzel precedenst teremtve a diákok számára. A vécék esetében is sokan nehezményezik, hogy kevés a nem-bináris vécé, és hogy STEM épületekben kevés a nők által is használható mellékhelyiség. A nemi sztereotípiákat normalizáló nyelvhasználat, főleg természettudományos és mérnöki programokban, szintén visszatérő probléma.
Összefoglalva, Norvégia messze az orbáni Magyarország előtt jár LMBTQ-jogok és elfogadás tekintetében. Éppen ezért nem meglepő, hogy jobban érezheti magát az ember LMBTQ-ként egy norvég egyetemen, mint a magyar felsőoktatásban. Elvégre Norvégiában lehet kérdéseket feltenni LMBTQ-témában, mi több kutatni, alapszakon, mesterszakon, PhD-képzésben, vagy akár kutatóként. És ég fontosabb, hogy elvek szintjén megvan az elfogadás és nem kell attól félni, hogy valakit megvernek egy szivárványos oldaltáska vagy kitűző miatt.
De a szélsőjobb terjedése Norvégiában is tetten érhető, főleg nem-bináris és transz-kérdésekben, ami a felsőoktatásba is begyűrűzik. Csak hogy két példát említsünk, a fentebbi, LMBTQ-témájú prezentáció nem kapott egyértelműen pozitív visszajelzést a norvégtanártól, még ha hivatalosan nem is kifogásolhatná a témát. Illetve pár hete történt, hogy hallgatói és oktatói tiltakozások, valamint az egyetem korábbi gyakorlatai ellenére meg lehetett tartani egy olyan eseményt, amely az LMBTQ-t „propagandának” és a „nemzet romlásának” aposztrofálta — ami számunkra a magyar politikai diskurzusból túl jól ismert retorika.
Az LMBTQ-közösségek nemzetközi összefogása újra nagyon aktuális.
