Tovább bővül a qLit programjainak sora. Eddig a pingpongedzéseken és -bajnokságokon, rapidrandikon, kocsmakvízeken és három alkalommal a Meleg helyzetek!? című improvizációs előadáson találkozhattunk, hamarosan viszont újabb lehetőséget kínálunk a közösségépítésre. Március 31-től kéthetente nyitott impróműhelyeken szórakozhatunk, okulhatunk és barátkozhatunk. Erről – és sok minden másról, ami ehhez a témához tartozik – beszélgettünk az Impróka egyik művészeti vezetőjével, a foglalkozásokat tartó Bokor Ágival.

Ugye, nem haragszol, ha Bokinak szólítalak, hiszen így hív mindenki?

Dehogy, imprós körökben és a qLitnél is mindenki ezen a néven ismer, és szeretem is.

Hadd kezdjem kicsit távolabbról: valaha te is qLites voltál, aztán kiléptél, miért?

Kezdjük inkább azzal, miért lettem qLites! Az tetszett meg ebben a kezdeményezésben, hogy valakik végre nemcsak dumáltak arról, hogy változásokra lenne szükség, hanem tettek is érte. Aztán egy idő után intenzívebben kezdtem el az improvizációs színházzal foglalkozni, és akkor már nem jutott időm erre. De továbbra is nagy szimpátiával követem a munkátokat, tetszik az elhivatottságotok, és mint a Meleg helyzetek!? is mutatja, keressük a kapcsolódási pontokat.

Tudom, hogy az Imprókát egy évvel ezelőtt kezdtétek el működtetni, és Szabó-Szontágh Lucával ketten vállaltátok a művészeti vezetést. Mi ez tulajdonképpen, egy vállalkozás?

Nem mondanám, hogy vállalkozás. Az Impróka valójában egy improvizációs műhely, amit olyan emberekkel működtetünk, akik ugyanúgy szeretik az imprót, mint mi. Összejövünk, együtt játszunk, gondolkodunk arról, hogyan is működik az impró, ha színház. Merthogy az improvizáció - bár a színházi eszköztárból táplálkozik - nemcsak a színházban gondolkodók számára hasznos, hanem bárkinek, aki emberekkel dolgozik együtt vagy csak szimplán szeretne létrehozni valamit a semmiből. Az Impróka műhely tagjai is sokfélék. Az a közös bennünk, hogy megbabonázott bennünket a műfaj és szívesen játszunk együtt, akár előadásokat is.

De nemcsak előadásokat hoztok létre, hanem tartotok kurzusokat is kezdőknek, ha jól tudom!

Igen, Luca és én már néhány éve tréningek tartásával is foglalkozunk, vagyis olyan workshopokat szervezünk, ahol bevezetjük az embereket az impró világába. Jelenleg az Impróka égisze alatt csináljuk ezt, van egy kezdő és egy haladó csoportunk is.

A szűk két hét múlva induló úgynevezett nyitott impróműhelyt a qLittel közösen szervezitek. Itt mi fog történni, mire lehet számítani?

Itt nem előadásokra készülünk. Ezek a műhelymunkák a közösségépítésről, a közös szórakozásról szólnak majd. Együtt játszunk és tanulunk arról, hogy hogyan tudunk közösen alkotni, vagy csak egyszerűen közösen létezni. De ez persze nem csak csapatépítés, hiszen tapasztalataim szerint minden tréningnek van önismereti vetülete, magunkról is megtudhatunk valami újat. És ha magunkról megtudunk valamit, az nyilván segít a hétköznapi helyzetek hatékonyabb kezelésében is.

Épp ezt akartam kérdezni: mire használhatjuk az így megszerzett képességeinket?

Meglepő módon az első gondolata a legtöbb embernek az, hogy aki jól imprózik, az jól tud hazudni. Mondjuk amikor a főnöke rányit, és azt látja, hogy munka helyett Facebookozik  a számítógépén. Ennél azért összetettebb a dolog, én például nagyon rosszul hazudok, az imprót viszont imádom. Mert nem arra tanít meg, hogyan vágd ki magad a legfrappánsabban, hanem arra, hogy hogyan vetkőzd le a gátlásaidat, hogyan szabadulj fel, hogyan fogadd el a saját hibáidat vagy mások hibáit. Meg arra is, hogyan kell a másikra figyelni, vele együttműködni.

Kiknek ajánlod a qLit-Impróka nyitott műhelyt? Egyáltalán, mindenki alkalmas az imprózásra?

Persze, senki előtt nem érdemes bezárni az ajtókat, hiszen mindenki azt tanulja meg belőle, amire neki éppen akkor és éppen ott szüksége van. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a műhely nem egyszerűen LMBTQ-barát – inkább heterobarát LMBTQ-esemény! Ez azt jelenti, hogy itt nem kell bujkálnod, ha a szivárványközösség tagja vagy, de akkor is szívesen látunk, ha nem. Abban, hogy az impró jó szórakozás és hasznos időtöltés annyira biztos vagyok, hogy lefogadom, ha az impróval szkeptikus olvasóitok is eljönnének a tréningre, ők is egyetértenének velem.

Milyen végzettséged van, ami „feljogosít” egy ilyen jellegű tréning tartására?

Izgalmas kérdés, mert olyan képzés ma Magyarországon nincs - és ha jól tudom, máshol a világon sem -, amit ha elvégzel, imprótréner leszel. Rengeteget jártam tréningekre, itthoni és külföldi trénerek workshopjaira, játszottam és tanultam, aztán megérett bennem a vágy, hogy tanítsam is, írtam is egy szakdolgozatot arról, hogy az impró hogyan tudja segíteni a drámaoktatást. Egyébként, ha a végzettségemet kérdezed, nem voltam eddig sem nagyon távol a trénerkedéstől: kommunikáció szakon végeztem, van német tanári diplomám, és drámapedagógus is vagyok.

Bevallom, nekem, és szerintem sokaknak, az improvizációs színházról Rudolf Péterék Beugrója jut eszembe. Ők tekinthetők valamiféle előfutárnak?

Ezt azért gondolhatja mindenki teljesen jogosan, mert ők voltak azok, akik a tévében, vagyis széles közönség előtt tudtak igazán népszerűek lenni a műfajjal, de előttük is jelen volt már itthon az impró. Az a vonal, amit mi képviselünk egy kicsit más, mint a Beugró. Nemcsak a játékos szórakoztatást keressük, hanem a karakterek, a jelenetek igazságát, mélységét. Ezért lehet ezt például olyan érzékenyebb témájú előadásban is jól használni, mint a Meleg helyzetek!?.

Egyébként mi a lényeges különbség az „igazi” színház és az improvizációs színház között?

A meghatározó különbséget talán úgy tudom legpontosabban megfogalmazni, hogy nálunk se a szöveg, se a dramaturgia nincs előre megbeszélve, “lepróbálva”, a semmiből hozzuk létre a jeleneteket. Az előadás a nézők szeme láttára születik meg, egyszeri és megismételhetetlen.

Nekem kívülállónak ijesztően nehéz dolognak tűnik az improvizáció. Egyszerre kell játszanom, és gondolkodnom azon, hogyan folytassam a történetet.

Pedig te is minden nap improvizálsz! Ezt a két dolgot, kis túlzással, olyan egyszerű összehangolni, mint amikor autóvezetés közben beszélgetsz valakivel. Tudsz figyelni egyszerre arra, hogy indexelj és arra, hogy mit mond neked a másik.

Azt mondtad, ezeknek az előadásoknak nincs előre megírt dramaturgiájuk és szövegük. Akkor milyen alapanyagból áll össze a darab?

Először is nincs darab. Vagyis nincs előre megírt mű. Előadás van. A darab, ha úgy tetszik, előadás közben íródik. A legutóbbi Meleg helyzetek!? előadáson például csináltunk egy hosszabb játékot. A közönség minden színésznek adott egy karaktert (keresztnevet és foglalkozást), és onnantól egy színész csak ugyanazt a karaktert játszhatta, de bármelyik másikkal összetalálkozhatott a jelenetek során. Így alakult ki a fogorvos Barbara és az óvónő Kitti párkapcsolatának története, amelyben Barbara édesanyja, a life coach Eulália eleinte nem nézte jó szemmel lánya kapcsolatát Kittivel. Kittinek pedig meg kellett küzdenie azzal, hogy a taxisofőr Mike mit sem sejtve nyomul rá. De szerencsére Kitti aneszteziológus testvére, Jakab, segített neki a helyes kommunikációban. Ebből a történetből mi semmit nem beszéltünk meg előre. Ezt azok a karakterek inspirálták, amiket  a közönség adott nekünk.

Fotó: Kovács Katt Kati

A Meleg helyzetek!?, az előadás, amit a qLittel közösen szervezel, ugye egy egyedi fajtája az improvizációs színháznak. Ez az ötlet honnan jött?

Dorkával, a qLit egyik alapítójával beszélgettünk arról, hogy lehetne olyan előadásokat csinálni, amelyek speciálisan az LMBTQ-közösségnek szólnak. A debütálásra tavaly a Pride-on került sor, azóta még két előadást tartottunk, mindegyiket teltházzal és nagy sikerrel.

Most szándékosan nem leszek nagyon PC! A színdarabok egész sorában, hát még a mozifilmekében a humor egyik forrása a „buzizás”. Azt is mondhatjuk, hogy hálás téma. Nem csak ezt lovagoljátok meg Ti is?

Bár kétségtelenül van igazság abban, amit mondasz, a válaszom mégis határozott nem. Ugyanis bár az előadásaink alapvetően könnyedek, de soha nem buzizunk, és nem is csak nevettetünk, hanem el is gondolkodtatunk. A szituációk néha humorosak, néha nagyon is mélyek, sokan a nézők közül talán éppen itt szembesülnek saját problémáikkal, vagy azok megoldásával.

Még hadd kötekedjek kicsit! Biztos, hogy jó az, ha külön programot csinálunk a melegeknek, a fogyatékosoknak, mindenféle szubkultúrának? Ad absurdum homofóboknak és neonáciknak is?

A kérdésed második felét, gondolom, csak viccnek szántad, de egyébként ez nekem is örök dilemmám. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a színház akkor jó, ha reagál a társadalomra, amiben alkot, így arra jutottam magamban, hogy ameddig szükség van érzékenyítésre, addig szükség van az ilyen speciális előadásokra is. Amikor majd eljutunk odáig, hogy az LMBTQ-közösség tagjai el tudják magukat fogadni, amikor nem kell félniük attól, hogy a szüleik elfogadják-e  a párjukat, vagy a munkahelyükön soha nem éri hátrányos megkülönböztetés őket, akkor feleslegesek lesznek az ilyen előadások. Én lennék a legboldogabb, ha ez így lenne.

És látsz erre reményt?

Egy biztos, az utóbbi, mondjuk 20 évben nagyon sokat változott a közbeszéd, és úgy látom, jó irányba. Persze az is igaz, hogy én itt Budapesten egy buborékban élek. Ami itt működik, az kisebb településeken nem biztos, hogy működne, és nem feltétlenül azért, mert nem lenne rá érdeklődés. Szóval haladunk, de amennyire előre látok, nem hiszem, hogy a következő években ne lenne szükség az ilyenfajta érzékenyítésre.

Az első nyitott impróműhelyről - ami a qLit és az Impróka közös szervezésében valósul meg - további információkat itt olvashattok: https://www.facebook.com/events/951295455079971/

Az interjút Szekeres Tamás készítette, borítófotó: Kovács Katt Kati.

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Feliratkozás előtt kérünk, olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat

Szerző