Interjú-sorozatunk idei utolsó darabja a hófödte Svájcba repít minket. A kandalló - vagy egy jó meleg konvektor - mellett, de kétségtelenül forrócsokival a kézben ajánljuk. Üdvözöljétek Leilát!

 

Szia, Leila! Mesélj nekünk egy kicsit magadról!

A nevem Leila Lohman, Portlandban, vagyis az USA Oregon nevezetű államában láttam meg a napvilágot. Az anyukám, aki holland és svájci családból jött, épp a nővérét látogatta Amerikában, amikor találkozott apukámmal, és úgy gondolta, miért ne menjen hozzá ehhez a kedves amerikai fiúhoz, aki egyébként egy lengyel bevándorló-családból származott. Három éves koromban költöztünk Európába, azon belül is Genf mellé, így ott nőttem fel. Azért gondoltam lényegesnek, hogy megosszam ezt a kis eredettörténetet, mert úgy érzem, a gyökereim kétségtelenül rányomták bélyegüket életemre: ezért van például, hogy annyit utazom a mai napig, és ezért van, hogy identitásom alapja a kettősség (se nem amerikai, se nem teljesen svájci, se nem protestáns, se nem teljesen zsidó).

2006-ban azzal indult aktivista életem, hogy megalapítottam a Genfi Egyetem LMBTQ+ diákszervezetét, a Think Out!-ot. Később egy városi szintű meleg-szervezet elindításában is részt vállaltam. Azóta sok különböző országban és sok különböző szocio-politikai ügyért dolgoztam már, de az LMBTQ+ kérdés mindig fontos maradt számomra. Mostanában például a (jövő év áprilisában megrendezésre kerülő) Európai Leszbikus* Konferencián dolgozom európai és közép-ázsiai aktivistákkal, s ennek köszönhetően egy másik, már világszintű rendezvényen is részt vállalhatok (ez a Global Feminist LBQ Women’s Conference, ami 2019 júliusában lesz Dél-Afrikában).

Az életem következő állomása Brüsszel, ahova azért megyek, mert januárban egy nemzetközi civil szervezetnél fogok munkába állni. Amikor nem dolgozom, utazom és fotózom.

 

Öröm egy ilyen sokszínű emberrel beszélgetni. Most mégis arra kérlek, hogy egy kis szegmensre, a svájci tapasztalataidra fókuszáljunk. Milyen az LMBTQ+ helyzet az országban?

Ahogy a legtöbb országban, Svájcban is nagy a különbség az LMBTQ+ közösség társadalmi elfogadottságában és láthatóságában, ha a városokról és ha a vidékről beszélünk. Például kisebb településeken nem valószínű, hogy találunk bármilyen LMBTQ+ szervezetet, kulturális eseményt vagy bárt. Ezzel szemben a nagyobb városokban (Genf, Bern, Zürich, Basel vagy Lausanne) havonta szerveznek bulikat, vannak meleg-barát bárok, és Genfben például LMBTQ+ filmfesztivál is van minden évben.

A város-vidék különbségtétel mellett a vallás is lényeges szempont: egyes svájci kantonokban nagyon fontos szerepe van az egyháznak, ami sok esetben azt eredményezi, hogy ott a melegeket kevésbé fogadják el, és láthatóságuk is alacsonyabb. Hogy egy személyes példát említsek, az utóbbi hónapokat egy katolikus kantonban töltöttem tanulmányi okokból, és érkezésemkor két dolog történt. Egyrészt, azt javasolták, hogy a lakáskeresés időszakában tiltsam le a LinkedIn profilom, másrészt, az egyik főbérlő kerek-perec meg is mondta, hogy a “propaganda-tevékenységem” miatt nem adja ki nekem a lakását.

Összességében azt lehet mondani, hogy a társadalmi elfogadottság országszerte nőtt: például fősodrú kulturális rendezvényeken rendszeresen felmerül már az LMBTQ+ téma, és az utcán is jóval több LMBTQ+ párt látni, mint mondjuk 15 éve. Mindemellett a jogi egyenlőség még mindig egy álom, mind a házasság, mind a közös örökbefogadás, mind a mesterséges megtermékenyítés tekintetében, csak hogy párat említsek.

 

Beszéljünk kicsit Genfről. Ott milyen a helyzet?

Két éve, emlékszem, ott ültem a Genfi Egyetem lépcsőin, nosztalgiáztam. Ahogy bambultam, az járt a fejemben, hogy milyen jó látni, hogy egyre több queer külsejű ember sétál errefelé. Néztem a szivárványos oldaltáskákat és a kék hajú lányokat - akárcsak Emma az Adéle élete című filmből -, és örömmel töltött el, hogy az emberek, úgy tűnik, biztonságban érzik magukat itt, önmaguk lehetnek.

Kétségtelen, hogy ez a látható fejlődés Genfben és környékén a sok LMBTQ+ aktivista fáradhatatlan munkájának köszönhető részben. Számtalan konferenciát rendeztek iskolákban és munkahelyeken kifejezetten azzal a céllal, hogy az LMBTQ+ emberek helyzetét javítsák. Időközben a szivárvány-családok mozgalma is elindult Svájcban. Emellett a haladás annak is köszönhető persze, hogy egyre több közéleti személyiség felvállalja másságát, például Zürich polgármestere, Corine Mauch, vagy a svájci focicsapat kapitánya, Laura Dickenmann.

 

És konkrétan a genfi közösségi életről mit tudsz mondani?

A genfi központú szervezet, a 360°, minden hónapban kiad egy magazint, amely az adott hónap LMBTQ+ eseményeit, például a partikat sorolja fel, ráadásul nemcsak Genfben, hanem az összes svájci nagyvárosban. A meleg-barát bárok és boltok listáját is megtaláljuk a kiadványban. A magazin szerint 62 LMBTQ+ (barát) helyszín van Genfben, köztük bárok, üzletek, szervezetek, sportközpontok és a többi. Ami a kifejezetten leszbikus* helyeket illeti, pár éve nyílt egy nagyon szuper bár és könyvesbolt, a Livresse, amit két leszbikus üzemeltet, és a mai napig iszonyú sikeres.

A nemzeti Pride felvonulás minden évben más városban kerül megrendezésre, és 2019-ben újra Genfben lesz. Ez nagyon nagy izgalommal tölt el, mert rengeteg dolog történt, mióta legutóbb itt volt a Pride. Azóta sokkal nagyobb a kohézió és az együttműködés LMBTQ+ ügyekben.

Svájc nagyobb városaira jellemző, hogy az LMBTQ+ közösség fontosabb napjain, például az Előbújás napján (október 11.) vagy a Homofóbia, transzfóbia és a bifóbia elleni nemzetközi napon (május 17.), a helyi hatóságok és az LMBTQ+ szervezetek együttműködnek és közös kampányt indítanak. Poszterek, konferenciák vagy köztéri rendezvények szoktak ilyenkor lenni, Genfben például a város szimbólumát, a Jet d’Eau szökőkutat a szivárvány színeiben világították meg idén május 17-én.

A genfi Jet d’Eau május 17-én. Fotó: Pierre Vallier

 

Elértünk az utolsó kérdéshez, és már tudod is, hogy mi lesz az: egy coming-out sztorit szeretnék.

Miután előbújtam a szüleimnek, a testvéremhez mentem és neki is elmondtam. Így reagált:

 

Tesóm: Leila, csalódtam benned.

Én: Miért?

Tesóm: Mert utoljára jöttél hozzám, és ez fáj.

Én: Hát, te voltál a harmadik ember egy hosszú-hosszú listán...

 

A történet tanulsága, hogy könnyen kiderülhet, akinek a legjobban félsz elmondani, valójában már régóta vár rád, és nem is érti, mi tartott idáig.

 

Pazar befejezés. Tökéletes üzenet az újévi fogadalmak hetében.

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Feliratkozás előtt kérünk, olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat

Szerző