Gyerekkoromban fiú voltam. Minden, ami körülvett, erre utalt. A mesék a szerencsét kereső legifjabb fiúról, a focimeccsek a tévében és az utcán, a felnőttek által sejtetett karrierek. Mint minden gyerek, én is azt gondoltam, hogy ezek a dolgok rólam szólnak: hogy valahol én vagyok a legifjabb fiú, a jövő sikeres focistája, vagy az a mérnök, színész, vagy író, akiről a felnőttek a minap beszélgettek.

Mint minden gyerek. Vagy talán mégse mindenki? Mennyire határozta meg ezt az élményt az a generáció, amelynek tagja vagyok, vagy éppen a saját élményeim, személyiségem? Valamennyire biztosan. A ‘80-as, ‘90-es években felnőni más volt, mint most: kisebb választék állt rendelkezésre mind ruházatban, mind gyerekkönyvekben, mind játékokban, ami miatt a szülők, még ha akarták, se tudták olyan eredményesen eltérő módon nevelni fiú- és lánygyerekeiket, mint ma. Érdekes lenne ezeket a különbségeket jobban megvizsgálni, de ennek nem itt a helye. Az a kérdés, aminek ezt a cikket szeretném szentelni, az az, hogy mennyiben tekinthető általánosnak, hogy az ember egy patriarchális társadalomban fiúként kezdi az életét.

Simone de Beauvoir francia feminista filozófus közismert mondása szerint nőnek nem születik senki: nővé mindenkinek válni kell.

Ezalatt bizonyára azt értette, hogy a kora gyerekkor ártatlanságából kievickélve fokozatosan döbbensz rá arra, hogy az eddig tapasztalt játékok és szokások fiúkra szabottak, és hogy az eddig általánosnak vett állítások („minden gyerek szeret labdát kergetni”) nagy része rád nem értendő.

Sőt, hirtelen az eddig tapasztalt szabályok megváltoznak. Rájössz, hogy van valami fura, idegen, és eddig senki által nem is sejtetett szabályrendszer, ami hirtelen kötelező jelleggel hat rád, de igazából nem is tudod, hogy miből áll.

Kezdesz idősebb lenni, és a társadalom egyre erősebben jelzi, hogy lassan valahogyan másként kellene viselkedni—lányként, csak tudnám, hogy mi az. Mert a mesék továbbra is Tutajosokról meg Pál utcai fiúkról szólnak, te pedig nem feltétlenül látod, hogy miért ne lenne érdekes a grund megvédése, vagy a Balatonon a nádasban menőzni. Most ezt nekem valahogy már nem szabad...? De akkor miért olvasok továbbra is csak ilyeneket? Számomra ezek a könyvek kötelező olvasmányok voltak az általánosban, és ezzel nyilván mások is így voltak. (Egyébként nem változik olyan nagyon a helyzet, ha Tutajosék helyett Micimackót vagy Finding Nemo-t olvasnak/néznek a gyerekek. A színpadot továbbra is „fiú-témák” uralják.)

 

 

Amit ezzel a kora gyerekkort ábrázoló leírással érzékeltetni szeretnék, az nem csak az, hogy a társadalom a pasikról szól: ez még nem olyan meglepő, hiszen a pasik alkották. Ennél érdekesebb szerintem az, hogy a kora gyerekkorban van egy korszak, vagy lehet, hogy pillanat csupán, amikor még mindenki elég „semleges” ahhoz, hogy bevonják egy, mondjuk, „általános gyereklétbe”. Csakhogy ez a létezési mód - általánossága ellenére - már kódoltan „fiú”.  Ha a feltevésem nem hibás, és valóban van a kora gyerekkor alatt egy ilyen időszak, akkor ebből az következik, hogy a lányok gyerekkorának szükségszerű momentuma az, hogy először csak gyerekként éljék meg az életet, majd később rádöbbenjenek, hogy ez nemcsak gyereklét, hanem fiúlét volt. Itt nemcsak a biológiai lányokra gondolok, hanem mindazokra, akiknek a fiúlétre való rádöbbenés valamiféle kérdést vet fel: ergo azokra, akik nem cisz-fiúk. Utóbbiaknak nincs is mire rádöbbeniük: emberlétük eddig is „általános” volt, és továbbra is az.

Ha elgondolkodtok azon, hogy vajon volt-e ilyen pillanatotok gyerekkorotokban, amikor rájöttetek, hogy eddig igazából „szabad volt fiúnak lenni”, sőt, nem is lehetett másnak lenni, ráismertek arra a jelenségre, amit leírtam? Ha igen, márpedig sok ismerősöm, barátom, és köztük heteró és cisz lányok is hordozzák magukban azt az érzést, hogy gyerekként kiűzték őket a paradicsomból (vagyis az emberlétből), akkor feltenném azt a kérdést, hogy hogyan is lesz valakiből lány?

Lehet, hogy a szexuális és nemi identitást az erre a felismerésre adott, évtizedeken keresztül kifejlődő válasz határozza meg?

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Feliratkozás előtt kérünk, olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat