Nem kérdés, hogy az egyén és a társadalom mentális egészsége miatt nagyon fontos, hogy adott legyen a lehetőség az előbújásra. Kevésbé tárgyalt téma azonban az előbújást megelőző időszak, amikor az ember maga sem tudja még, hogy mi is az, amin gondolkodik, vagy mit is keres pontosan. Van, aki bár tudja, mégis megerősítést keres, mielőtt kilép a nagyvilágba a hírrel. Egy kísérletező, bizonytalan, sérülékeny embert „outolni”, azaz a leszbikusságát* leleplezni mély traumát okozhat.

Ezt, a szükséges, mondhatnánk úgy is, hogy „elbújt” teret nyújtotta évszázodokon keresztül a könyvtár. Az internet létezése előtt a könyvtár volt az a tér, ahová az ember kimehetett keresgélni, és sosem lehetett tudni, milyen válaszok, történetek kerülnek elő. Mivel a könyveket kivenni a felfedés kockázatával járt — kinek ne lenne ismerős az az érzés, amikor szemlesütve tolja oda a leszbikus* témájú könyvet a könyvtáros felé? — ezért gyakran járt előnnyel a keresgélés, olvasgatás korlátozása a könyvtár területére. A magam részéről számtalan órát töltöttem így, a könyveket bújva. Regények, feminista esszék, manifesztók, önéletrajzok: tulajdonképpen mindegy volt, mi az, ha akadt egy kiindulópont, az mindig nyújtott további hivatkozásokat. Általában sokat.

Nem is olyan megdöbbentő ez, ha belegondolunk, hogy azóta, amióta a nők számára is elérhetővé vált az olvasás (tehát legkésőbb a 19. század óta), egy, valamilyen szinten leszbikus* témával foglalkozó írónő, biztosra tudta, hogy mások is azokon a kérdéseken rágódnak, mint ő, ezért írományába gyakran helyezett el utalásokat más fontos művekre. Így tulajdonképpen az internet előtt is létrejött egy, a könyvtárban élő, folyton bővülő, korokat és helyeket átívelő „leszbikus* világháló”. Kedvenc leszbikus* íróim pedig, első pillantásra megdöbbentő módon, mind jártasak voltak a „leszbikus* világháló”-ban.

Virginia Woolf a Monk-házban

Virginia Woolf, a híres angol írónő, jó példája az olyan LMBTQ+ írónak, aki a saját műveibe is beleírt mindenféle utalást más fontos művekre, és aki nagyon jól kiigazodott a „leszbikus* világhálón”. Például Woolf-tól lettem figyelmes Aphra Behn-re, a 17. században élt angol írónőre, akinek a regényvilágát ugyan nem nyíltan leszbikus, de a kor mintájától nagyon elütő, erős és önálló nők lakják. Szintén Woolf leveleiből jut el az érdeklődő Vita Sackville-Westhez, Woolf szerelméhez, akinek az Orlando című zseniális regényét írta. Majd Radclyffe Hall-hoz, akinek a Well of Loneliness (A magány kútja) című regénye épp Woolf és Sackville-West afférja közben okozott botrányt. Hall bíróság elé került az obszcenitás vádjával, és perében (védelmében persze) Sackville-West is felszólalt.

A könyvtárban való bujkálás során nagyon hamar rájön az ember, hogy (1) nagyon sokféle válasz létezik minden kérdésre, és (2) tulajdonképpen mindenki leszbikus*. Na jó, utóbbi talán enyhén túlzás, de általában azt tapasztalhatjuk—megnyugvással és lelkesedéssel— hogy nagyon sok olyan ember volt leszbikus* akiről nem is tudtuk, és nagyon sok olyan regény, ami az irodalom klasszikusai közé számít, megjelenít leszbikus* szereplőket, témákat. Létező emberek közül gondolok a legalábbis biszexuális Frida Kahlóra (a Nemzeti Galéria nemrég megrendezett kiállítása persze nem sietett közölni ezt a tényt), a sikeres, 19. századi festőnőre, Rosa Bonheurre, vagy Greta Garbóra is. (Komolyan?! Greta Garbo?! Amikor ezt először megtudtam, nem akartam elhinni.) Könyvek közül pedig fontos leszbikus* szálat tartalmaz, például Alice Walker The Color Purple vagy Harper Lee To Kill a Mockingbird című regénye, melyeket általában a feketék sorsáról szóló regényként szoktak emlegetni; de ilyen Marcel Proust Az elveszett idő nyomában című avantgárd klasszikusa, vagy Nádas Péter Párhuzamos történetek című mesterműve is, amelyekről szintén ritkán emelik ki, hogy leszbikus* szereplők vagy jelenetek kapnak nagy jelentőséget bennük. Sőt, régebbi klasszikusok is helyezik—meglepő gyakorisággal—előtérbe a leszbikusság* témáját. Két 18. századi példa Choderlos Laclos La liaisons dangereuses (Veszélyes kapcsolatok) című regénye, amelynek történetét (a leszbikusság* kicenzúrázása mellett) Stephen Frears 1988-as filmjéből ismerhetitek (Glenn Close-zal, John Malkovich-csal és Michelle Pfeiffer-rel a főszerepben), és a 18. század valószínűleg legolvasottabb könyve, Samuel Richardson elképesztően hosszú Clarissa-ja. Mindkét műben a leszbikusságra* való utalás vagy teljesen átlátszó, vagy ha nem száz százalékig nyilvánvaló, akkor erősen szuggesztív, és egyik könyv se ítéli el a leszbikus* szcenáriót.

Glenn Close és Michelle Pfeiffer a Veszedelmes viszonyokban (1988)

Az a megnyugtató belátás, hogy „itt mindenki leszbikus*” arra sarkallta az irodalmár Terry Castle-t, hogy The Literature of Lesbianism címmel antológiát jelentessen meg a leszbikus motívum feltérképezése céljából. Különösen izgalmas Castle művében, hogy nem a leszbikus* írókra fókuszál, hanem a leszbikus* motívumra, ami hol pozitív, hol negatív szerepet kap az adott műben. Castle gyűjteményében világossá válik, hogy a nő-nő szerelem mindig is téma volt az irodalomban, ráadásul korántsem csak női írók számára.

Castle több populárisabb könyvét is tudom ajánlani, például a The Professor: A Sentimental Education, vagy a The Apparitional Lesbian című, részben önéletrajzi, esszégyűjtemények egyikét. Castle egyetem alatt jött rá, hogy sok-sok olyan könyv adódik, amit muszáj lesz elolvasnia. Hamarosan belegabalyodott az izgalmasabbnál izgalmasabb leszbikus* tartalmú művekbe, mely kalandozásokból kisvártatva coming out következett. Később a leszbikus* és feminista irodalom szakértőjévé, elismert irodalmárává vált, jelenleg a világhírű, kaliforniai Stanford Egyetemen tanít.

Alison Bechdel: Dykes To Watch Out For képregénysorozata

 

A képregényíró Alison Bechdel, aki a Dykes To Watch Out For című képregénysorozattal futott be (http://dykestowatchoutfor.com/strip-archive-by-number ), és akit a populáris kultúra elsősorban az ún. Bechdel-teszt révén ismer (https://hu.wikipedia.org/wiki/Bechdel-teszt ), szintén emlékezetesenörökítette meg a könyvtárban bujkáló leszbikus* alakját. Önéletrajzi képregényében, a Fun Home-ban részletesen ábrázolja, hogy az egyetemi könyvtár hogyan fedezteti fel vele saját identitását. Bechdel a könyvtárban való kalandozás közvetlen következményének tekinti felismerését, hogy leszbikus. Sőt, felfedezését rögtön követi egy, a szüleinek címzett coming out levél, annak ellenére, hogy a feltételezést még nem is volt alkalma a valóságban tesztelni. Értsd: még nem  volt se barátnője, se szexuális kapcsolata. Az olvasóknak nem kell félniük, szerencsére Alison hamar bepótolja ezt a hiányt (és itt a képregény képei igen megörvendeztetik a leszbikus* olvasót, nem annyira egyes amerikai középiskolákat, akik azonnal megtiltották a képregény oktatását. Nem tudom, állnak-e még ezek a tilalmak, főleg azóta, hogy a Fun Home-ból elismert musical is lett). Bechdel, ugyanúgy mint Castle, csatlakozik azoknak a történelmi nőknek a hosszú sorához, akik önmagukat kereső társaik számára bepillantást nyújtottak a „leszbikus* világháló”-ba. Végső soron a qLit is ilyen célt szolgál: legyen egy olyan magyar nyelvű tér, ahol leszbikusok* teljes nyugalomban és biztonságban ismerkedhetnek a leszbikus* világgal — és talán önmagukkal is.

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Feliratkozás előtt kérünk, olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat