Born this way sorozatunk újabb darabja Csengétől. Ha van kedved, olvasd el a többiek történetét is, a sorozat leírásáért pedig kattints IDE!
A projekt a BornThisWay blogot alapul véve született, az LMBTQ+ szolidaritás jegyében.

Csenge (6), (1998)

 

A képen balra engem láthattok 6-7 évesen, amint éppen kalózosat játszom, középen nagymamám, jobbra a nővérem, aki éppen édesapámon próbálgatja a hajfonási technikákat (ö pedig, mint jó lányos apuka, hagyja is).

A fotó jól tükrözi azt a különbséget, ami köztem és a testvérem között húzódott. Ő a tipikus kislány volt barbikkal, rózsaszín gyöngyökkel, hosszú hajjal. Én pedig ott voltam a játékautóimmal, a mindig kihisztizett rövid hajammal és a kisfiús kinézetemmel. Ha jobban megvizsgálnánk a gyerekkorunkat, egy tipikus fiú-lány testvérpárost látnánk. Nem igazán találtuk meg a közös játék élvezetét, mindkettőnket teljesen más érdekelt.

Talán ebből is következhet, hogy mikor előbújtam édesanyámnak az első mondata az volt „Drágám, hiszen én ezt már kisgyerekkorod óta sejtettem – a második pedig az, hogy semmi gond, majd két menyasszony lesz a tortádon”. Édesapám sem volt különb ennél, ő csak ennyit fűzott hozzá a maga zárkózott módján: „Kislányom, nem vagyok én vak!”

És valóban, a gyerekoromra visszaemlékezve, voltak jelek bőven, amik végül ezeket a mondatokat teremtették. Persze az, hogy valaki kiskorában „fiús” kislány, nem jelenti automatikusan hogy leszbikus, de ez talán csak egy plusz megerősítés volt abban, amit mindig is érzett a családom velem kapcsolatban.

Visszatérvén egy kicsit a nővéremhez, akivel sosem találtam a közös hangot, végül neki nem kellett soha előbújnom. Nem nagy meglepetés, de rájött magától. Tudjátok mi történt? Megharagudott rám, megharagudott, de nem azért amiért sejtenétek. Az fájt neki, hogy amikor ráébredtem saját valómra nem ő volt az első, akinek elmondtam. A közös érdeklődés hiánya miatt sosem tudtunk igazán közel kerülni egymáshoz, ő mégis természetes dolognak érezte, hogy neki kellett volna szólnom először. Szerencsére a haragja nem tartott soká, hamar megbékélt!

A szűk és tág családomra vonatkozóan is elmondhatom, hogy az én előbújásom egy sikertörténet. Minden családtagom olyan simán fogadta, mintha csak azt mondtam volna nekik, hogy lemegyek a boltba egy kiló kenyérért. Ilyen nyitott családban felnőni egy magvalósult álom, és én nagyon hálás vagyok nekik, amiért olyanok amilyenek…

Ne maradj le!

Automatikus email értesítést kapsz új cikkeinkről, ha megadod az email címed.

Feliratkozás előtt kérünk, olvasd el Adatkezelési tájékoztatónkat

Szerző