„Hiszem azt, megemlékeznek rólam a jövőben is!” (Szapphó, 147. töredék)
A történelemnek két oldala van. Az egyik oldal mindig látszik, temérdek könyvben olvashatunk az ide tartozó témákról, bekerülnek az iskolai tananyagba, és legtöbbször a tehetséges művészeket is megihletik, aminek köszönhetően a különböző művészeti alkotásokból is tájékozódhatunk a múltról. Mégis sokszor rejtve marad előlünk pont az, ami igazán érdekes. Hogy miért? Vagy azért, mert egyszerűen kevés információ marad fent róla, vagy mert tabutémáról van szó. Szapphó esetében mindkét dolog megvalósul.
Kétségtelen, hogy az azonos neműek vonzalma az ókori forrásokban is szerepel, viszont jelentősen kevesebb azoknak a fejezeteknek a száma, ahol a nők közötti vonzalom a téma (pozitív vagy negatív felhanggal). Persze azért találni ilyeneket. Egy példa a negatív bemutatásra ez az epigramma két samosi nőről: „Nem hajlandók Aphrodité játékait játszani az ő szabályai szerint, hanem más dolgokhoz menekülnek, melyek nem helyénvalóak”. Feltételezhetően Aphrodité, a szerelem istennőjeként temérdek heteroszexuális szerelmes útját egyengeti, míg a két hölgy esetében a görög társadalom nem nézte jó szemmel a homoszexuális vonzalmat. Egy másik forrás a pozitív szemléletre jó példa: Plutarkhosz történetíró feljegyzése alapján Spártában „tisztes asszonyok” is lehettek szerelmesek lányokba.
Konkrét személyek említésére ritkán volt példa. Ilyen ritkaságok egyike volt Szapphó, a legtöbb információval jelenleg róla rendelkezünk.
Szapphó a Kr. e. 7. században született Leszbosz szigetén, az ókori görög költészet kiemelkedő lírikusa volt. Megteremtette a leszbikus költészet alapjait, temérdek hölgyet oktatott, és már kortársai szemében is hatalmas tehetségnek számított. Általa beigazolódott, hogy mindig is volt, és ezután is lesz vonzalom azonos nemű emberek között, sőt, az is, hogy ezt kimagasló művészi szinten is meg lehet jeleníteni.
Miközben Szapphót tartják az első híres leszbikus költőnek, az ókori történészek úgy gondolják, fiatal korában férjhez adhatták a nemesi származású, Andarosz szigetéről származó Kerkülaszhoz. Állítólagos férje több tudós szerint nem létezett, melyet többek között azzal indokoltak, hogy a neve lefordítva “péniszt” jelent. Mindenesetre több forrásban is olvashatunk Szapphó gyermekéről, akit Kleisznek neveztek, természetesen ez nem támasztja alá a férj egyértelmű létezését. Itt van egy versrészlet a kislányról:
“Van nekem egy szép leánykám,
mint arany virágszál (…) Kleuisz
az, kiért rajongok”
Szapphó szerelme, Atthisz, és a gyönyörű versek
Leszbosz szigete Szapphó idején kétségtelenül virágzott. „Mind közül úgy kimagaslik, akárcsak a leszboszi dalnok.” - írja Szapphó 106. töredékében. Sőt, az ókori források rendre megemlékeznek a Szapphót követő generációkról is, mint ahogy az Iliászban is olvashatunk róluk:
„Adj hét leszboszi nőt is még, munkába-kiválót,
kit kiszemelt, mikor elfoglaltad a jófalu Leszboszt,
mert minden nő közt legszebbek voltak a földön.”
(Iliász, kilencedik ének)
Érdekesség, hogy Leszboszon, az ókori görög társadalom férfiközpontú berendezkedésével ellentétben jelentős női értelmiség alakult ki, ami egyedülállónak számított. Szapphó már a saját korában elismert költővé vált: pénzt verettek a képmásával, szobrot emeltettek róla, mégis leginkább szerelmi költészetét őrizte meg az utókor. Egy sokat emlegetett verse az Édesanyám, nem perdül a rokka, ami szintén a szerelemről szól, itt meg is lehet hallgatni Almási Éva előadásában:
Az egyik legteljesebben fennmaradt költeménye a 94. sorszámmal ellátott töredék, melynek címzettje Atthisz. A hölgy több versében megjelenik, amelyekből kiderül, hogy romantikus kapcsolatban állhattak egymással. Atthiszt, Szapphó tanítványaihoz hasonlóan, tanulmányainak befejeztével férjhez adták, így a költő körét elhagyni kényszerült. A versben a lírai én megemlékezik a szerelmével eltöltött időre, a karban való közös részvételre és az ünnepi táncokra.
„Atthiszt már sosem látom én.
Halni vágyakozom csupán.
Sírt is ő hevesen, mikor elhagyott,
s ezt mondotta zokogva: „Jaj,
mily szörnyű a mi végzetünk,
Szapphó! Nem szívesen megyek, esküszöm!
…
s édes lágy kerevetre is
dőltél rózsaszirom között,
s a vágyadtól szabadult e helyen szived"
Töredékek és két új vers 2013-ból
A több, mint 500 töredék közül természetesen nem egybefüggő szövegek is fennmaradtak, sajnos néhol csak szavakat találtak. Ugyanakkor Szapphó fellelt verseinek száma egyre csak növekszik, a legutóbbi leletet 2013 januárjában találták. A verstöredékeket egy múmiatekercsen azonosították, és a Dirk Obbin (az oxfordi egyetem professzora) által közölt versek irodalomtörténeti szenzációnak számítanak. A két töredék magyar nyelven is megjelent az Orpheus Noster folyóiratban 2014-ben, íme egy részlet az egyikből, ami szerelmi témájú:
Kypris
“Hogyhogy az, ki már szeretett egy embert,
Kypris úrnő, nem telik egyhamar be,
és leginkább hívni akarja újra?
Felkel a vágyad,
hogy hiában hívj s azután megöljél
térdem-oldó vággyal”
Kypris (Küprisz) úrnőről írt verse mellett, legidősebb fivérének címzett szerzeménye számít a legújabb lefordított Szapphó-költeménynek. Az állandó régészeti feltárások miatt rejtély, milyen versek fognak még napvilágra kerülni.
