InspirálóVilág

Rangos díjat vehetett át az Orange Is The New Black színésznője

Samire Wiley, a leszbikusságát nyíltan vállaló színésznő, akit legtöbben az Orange Is The New Blackből és a Szolgálólány meséjéből ismerhettek (mindkettőben queer/leszbikus karaktert játszik) hétvégén, New Yorkban vette át a 2018-as GLAAD Media Díjátadón a Vito Russo díjat. Ezzel ő lett az első színesbőrű leszbikus nő, aki ezt a rangos kitüntetést megkapta. A díjjal minden évben olyan médiaszemélyiségeket jutalmaznak, akik jelentős hatást gyakoroltak az LMBTQ+ közösség egyenlőségének előmozdításában.

 

“Amikor a queer fiatalok elhatározzák, hogy megteszik az első félelmetes, vakmerő vagy tétova lépéseiket annak irányába, hogy minél önazonosabban éljék az életüket, gyakran kerül porszem a gépezetbe” mondja. “Az én terveim, álmaim és céljaim nem kérdőjeleződtek meg, mert pontosan tudtam, hogy a szüleim szeretnek.”

Ezután Wiley közvetlenül a coming outtal küszködő LMBTQ+ fiatalokhoz szólt:

hadd mondjam ki nektek nyíltan és világosan: szeretve vagytok.

"Van egy közösségetek, ami mindig itt lesz nektek, ami megvéd és éppen olyannak fogad el benneteket, amilyenek mindig, az adott pillanatban vagytok.”

Nézzétek meg a teljes beszédet:

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X