Valószínűleg sokan egyetértünk abban, hogy a zene fontos része az életnek: feldob, vigaszt nyújt, kapaszkodhatsz bele rosszabb napjaidon, segít jól érezni magad, edzeni, kitombolni a feszkót magadból, feldolgozni a veszteségeidet vagy megérteni a saját működésedet. És mi a legjobb dolog, ami a zenében történhet? Az, ha előretörnek és láthatóvá válnak a leszbikus* előadók!
Nem mindig volt magától értetődő, hogy egyáltalán láthatóvá válhatnak-e. Nézzük meg a zenetörténetet, a teljesség igénye nélkül! Kik voltak a 20. század LMBTQ+ jogok szempontjából kevésbé szerencsés évtizedeinek nagy ikonjai?
k.d. lang, aki 1992-ben bújt elő
Melissa Etheridge, aki 1993-ban comingout-olt
Tracy Chapman, aki sosem vállalta fel bármilyen szexuális orientációját, magánéletét szigorúan távol tartja illetéktelen szemektől, ettől függetlenül egy, az LMBTQ+ közösség tagjai számára ikonikus jelentőségű személyről van szó
Tény, hogy a most említett előadók nagyrészt a 80-as, 90-es években voltak aktívak, ez az időszak azonban több kihívást rejtett a közösség tagjai számára, mint napjaink. A zenészek sokszor voltak “protest” személyiségek is, akik komoly szerepvállalásukkal, kiállásukkal a melegjogok mellett más kisebbségek helyzetére is felhívták a figyelmet.
Kikerülhetetlen queer ikon Madonna, aki megágyazott a későbbi női karaktereknek. Karrierjét nagyban alapozta a vogue és ballroom kultúrára, noha ő maga nem volt leszbikus* – bár mostanság más hírek jönnek a közösségi médiából.
A 2000-es évek változást hoztak a zeneiparba is, és megkezdődött az “erős (de még mindig eléggé szexualizált) nő” karakterének erőteljesebb színrelépése. Több szóló előadó ezekben az években épített karriert, és ugyan nem feltétlenül voltak leszbikus* előadók, de a nőknek a zene világában elfoglalt helyét megreformálták.
Ha már “leszbikus* előadók”, ezeket a sorokat olvasva biztos van, akinek beugrott a T.A.T.U. – azt hiszem, sokan voltunk meglehetősen csalódottak, amikor kiderült a háttérsztori.
Kárpótlásul azonban, a 2010-es években megérkezett a Tegan and Sara, akiket a The L word egyik jelenetéből is megismerhettünk. Ikrekként ugyan nem a sztereotíp leszbikus álmot jelenítették meg, de az olyan dalokat köszönhetjük nekik, mint a Closer vagy az I was a fool.
A 2020-as évek – nem túl vidám kezdetük ellenére – a zenében elhoztak egy új hullámot. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy megélhetjük, ahogyan nyíltan leszbikus* előadók válnak szupersztárokká, fesztiválok headlinereivé. Napjaink top előadói között magasabban reprezentált az LMBTQ+ közösséghez közel álló női zenészek aránya, mint valaha. Ez a jelenség köszönhető többek között a melegjogi mozgalmaknak és az általuk nyitottabbá váló közönségnek, de nagy szerepe volt a TikTok-nak is a dalok terjedésében.
Na de kikről is beszélünk?
Természetesen az első és legfontosabb Chappell Roan, akinek a közösség bulijainak új himnuszát is köszönhetjük. Az 1998-as születésű Kayleigh Rose Amstutz behozta a büszke és bátor queer nő képét a popzenébe, akit szexuális orientációtól függetlenül lehet szeretni. Szigeten is lesz, csak mondom.
LP: Lost on you – kinek ne lenne ismerős? Berobbant és maradt is, olyannyira, hogy az igen tehetséges dalszerző-zenész tavalyi turnéja Budapestet is érintette, nem először járva kis hazánkban.
Nem feledkezhetünk meg egy ilyen listában Fletcher-ről, akinek szintén sokan örülnének, ha erre járna véletlenül.
Itt van még Reneé Rapp is, aki nevével ellentétben nem rap-ben utazik, hanem táncolható és kellemes popban:
A norvég Marie Ulven Ringheim nem mindig van pirosban, a művészneve ellenére (Girl in red). A dalában megénekelt helyzetet sokunk átélhette már:
Nagyon is idekívánkozik a mi Billie-nk, akinek queer mivoltát évek óta találgatták már, de csak nemrég fejezte ki a közösséghez való tartozását – nem mondhatni, hogy nagy meglepetésre. Ez a dal egyébként külön coming out nélkül is sokatmondó lett volna:
Nem pop ugyan, de elég nagy robbanás volt a zenei világban a Linkin Park visszatérése, akik Chester Bennington halálát követően unortodox módon női énekessel állnak újra színpadra. Emily Armstrong korábban a Dead Sara nevű zenekarral tűnt fel, és van helye a felsorolásban, tekintve, hogy queer-ként definiálja magát.
Vannak kevésbé ismert, kicsit rockosabb hangzásvilággal operáló előadók is, akikre szintén érdemes odafigyelni.
Ilyen például a The Beaches
…vagy a The Last Dinner Party
…vagy akár Lauren Sanderson
…az L.A. EXES
…és Beth McCarthy is.
A sort még lehetne folytatni, pattanjatok fel a Spotify-ra/Apple Music-ra/Tidal-re/YouTube-ra és fedezzétek fel a zene queer oldalát! Ti kiket találtatok, miket ajánlotok?