A világ legtöbb városában a Pride egyenlő a nyárral és a forrósággal, hisz világszerte júniusban, júliusban, esetleg augusztusban ünneplik az LMBTQ közösség legnagyobb eseményét.
Mivel Trondheim Norvégia legnagyobb egyetemének a székhelye és egy igazi egyetemváros, nyáron mondhatni alszik a város, hisz lakosságának nagy része, a diákság nyaral. Ezzel szemben szeptemberben, a félévkezdéssel, a város érezhetően felélénkül: mindig történik valami. Éppen ezért a Trondheim Pride is szeptember első hetében kerül megrendezésre, és idén a qLit is meghívást kapott a Queer When Democracy Fails kerekasztal-beszélgetésre.
Az Amnesty International szervezte kerekasztal-beszélgetésen a magyar, a lengyel és az alaszkai (illetve ezen felül eredetileg még a török) LMBTQ helyzetről diskuráltunk. Az esemény apropója az a megállapítás volt, hogy az utóbbi években egyre több állam működése került a „részleges demokrácia” besorolása alá, többek között a mi – orbáni kifejezést használva – „illiberális demokráciánk” is. Ez sok esetben az emberi jogok, és így az LMBTQ jogok csorbulásával is együtt jár – a vita ezt kivánta körüljárni.
A beszélgetés főbb témái a politikai rendszer, az oktatás, a szivárvány-családok és a transz-helyzet volt. Az LMBTQ-helyzet kétségtelenül rosszabb a meghívott vitapartnerek országaiban, mint például Norvégiában, de mivel egy globális rekriminalizációs folyamatnak lehetünk tanúi, mindenhol rosszabodik az LMBTQ emberek helyzete. Skandináviában is újabban egyre több jel mutat a kirekesztés felélénkülésére, például több iskola elfelejtette kirakni a szivárvány-zászlót a Pride héten, vagy az is előfordult, hogy a kirakott zászló valahogy lángra kapott.
Éppen ezért az utolsó és talán legfontosabb körkérdése az volt beszélgetésünknek, hogy vajon van-e remény és kiút. Nem tudtunk egyértelmű választ adni a kérdésre. De amellett, hogy sok az aggodalom bennünk és körülöttünk, az esemény konklúziója mégis az volt, hogy a legfőbb erőforrásunk a nemzetközi összefogás és a közösség összetartása. Valamint annak a belátása, hogy a politikusok nyilatkozatai illetve egy-egy ország rendszere sok esetben nem tükrözi a mindennapi emberek valódi érzéseit. Egyre nagyobb a láthatóság és egyre több a szövetséges. Pár nappal később a Pride felvonuláson pontosan ezt tapasztaluk, ahogy az egész város együtt vonult, énekelt, nevetett, függetlenül attól, hogy melyik országban születtek, hol dolgoznak, mennyi idősek és egyáltalán LMBTQ embernek vallják-e magukat.
