Az augusztusi forróságban csak egyre vágyik az ember: egy kis hűvösre. Úgyhogy irány a víz, vagy irány a hegyek! E havi interjúnk egy olyan helyre visz el minket, ahol még választani sem kell a kettő között: fürödhetünk a Fekete-tengerben ÉS túrázhatunk is a Kaukázusban. Kitaláltátok, hova megyünk? Grúziába, Európa és Ázsia határországába.
Helló, Mariami! Kezdjük egy rövid bemutatkozással! Mit érdemes rólad tudni?
Mariami Kvaratskhelia vagyok Grúziából. Elsősorban biszexuális nőként és LMBTQ+ aktivistaként definiálom magam. 2015. óta aktív tagja vagyok a LMBTQ+ egyenlőségért folyó harcnak Grúziában. Sokféle szerepem volt már; számos NGO-nak voltam már jogi képviselője, rengeteg kampányt és projektet vezettem, de amire a legbüszkébb vagyok, hogy 2019-ben útjára indítottam a Tbiliszi Pride kezdeményezését pár társammal. Jelenleg a legfőbb feladatunk a Tbiliszi Pride-dal, hogy csökkentsük a homo- és transzfóbiát az országban és ehhez releváns politikai és jogi reformokat igyekszünk elősegíteni.
Miért, mi a helyzet Grúziában LMBTQ+ téren?
Grúzia egy nagyon konzervatív ország, ahol a többség ortodox keresztény. A grúz emberek úgy tartják, hogy “melegnek” lenni illetve LMBTQ+ jogokért harcolni ellene megy a grúz vallásnak, kultúrának és hagyományoknak. Ezzel együtt az utóbbi 10-15 évben voltak azért pozitív változások. Például 2014-ben a grúz parlament elfogadott egy antidiszkriminációs törvényjavaslatot, amely kimondja, hogy a szexuális orientáció és nemi identitás alapú diszkrimináció és erőszak törvénytelen, ezáltal “védelmet” biztosítva az LMBTQ+ embereknek. Idén pedig az ország történetében először LMBTQ+ ügyek is előkerültek a Nemzeti Emberi Jogi Akciótervben.
Azt le kell szögeznem ugyanakkor, hogy Grúzia messze nem kezeli egyenlőként az LMBTQ+ embereket; többek között nincs azonos neműek közötti házasság, bejegyzett élettársi kapcsolat, örökbefogadás vagy a születési nemtől eltérő nem elismerése. Vagyis az LMBTQ+ emberek mindennapi élete továbbra is borzasztóan nehéz. Az antidiszkriminációs törvény ellenére gyakran áldozatai testi-fizikai erőszaknak, akár családon belüli erőszaknak is. A legtöbb LMBTQ+ ember nem bújik elő családja, munkatársai előtt; sokszor egy egész életet leélnek rejtőzködve. A legutóbbi felmérések szerint a grúzok 80%-a azt állítja, hogy nem szeretné, ha LMBTQ+ ember lakna a szomszédban. A mai napig nem tudunk felvonulásokat szervezni (ami a Pride lényege), hisz mind a grúz ortodox egyház, mind pedig szélsőjobbos csoportok nyíltan és egyértelműen ellenzik az LMBTQ+ emberek gyülekezési jogát és szólásszabadságát. A baj az, hogy a grúz kormány pedig az ortodox egyház iránymutatását követi és szemet huny a szélsőjobbos csoportok gyűlölet-bűncselekményei felett.
Mi a helyzet az LBTQ nőkkel?
Nos, ők dupla-elnyomás áldozatai Grúziában. Borzasztóan sok a nő-gyilkosság és a családon belüli erőszak. A család és a patriarchális társadalom szigorú ellenőrzés alatt tartja a nők életét, szexualitását és viselkedését. Éppen ezért leszbikusnak lenni kétszeres elnyomást jelent manapság Grúziában. A férfias leszbikusok gyakran válnak áldozataivá verbális, néha akár fizikai támadásoknak is. Az sem ritka, hogy a fiatal LBTQ nőket elzárják a külvilágtől és korlátozzák a kapcsolattartásukat, amint kiderül szexualitásuk. Valamint olyan eseteket is hallottam, amikor azzal fenyegették még egy-egy comingout után a nőt, hogy elveszik tőle a gyerekét.
Mindazonáltal van 2-3 LBTQ szervezet/kezdeményezés, mint a WISG, a Leszbikus ellenállás és az Identoba+, amelyek aktívan próbálnak tenni azért, hogy felvértezzék a leszbikusokat. Többek között ingyenes jogi tanácsadással, szociális vagy pszichológiai segélynyújtással és legfőképpen biztonságos terek nyújtásával segítik az LBTQ nőket.
Zárjunk egy coming out sztorival! Mi van a tarsolyodban?
Az előbújás egy véget nem érő folyamat, és mi LMBTQ+ emberek ezt jól tudjuk. Én személy szerint olyan sokszor és sok embernek comingoutoltam már, hogy követni sem tudom. A legfrisebb előbújásom 2020 júniusában volt, amikor egy LMBT-érzékenyítést tartottam közoktatásban tanító tanároknak. Ezen a három órás tréningen olyan témák kerültek elő, mint például a nem és a szexualitás, az LMBTQ+ aktivizmus története, valamint az LMBTQ+ emberek helyzete Grúziában. A találkozó végén felhoztam az előbújás témáját is, és ezen a ponton úgy éreztem, muszáj beszélnem a saját élményeimről is. Tisztában voltam vele, hogy ezzel nagy kockázatot vállalok, de úgy döntöttem, előbújom ezelőtt a 25 tanár előtt. Elmondtam nekik, hogy nőként a nőket szeretem és meséltem kicsit arról is, milyen volt a családom és a kollégáim előtt felvállalni ezt. A bejelentésem után aztán percekig csönd volt, úgyhogy világossá vált, hogy lesokkoltam őket. De egy idő után magukhoz tértek és végül nagyon pozitív visszajelzéseket adtak. Hiszem, hogy az én comingoutomnak nagy hatása volt rájuk, és hogy általában minden egyes comingout az egész közösség életét teszi jobbá.
