A qLit legrégebben futó cikksorozata immáron visszatér! Bár már számos cikket írtunk arról, milyen külföldi szemmel a leszbikus élet Norvégiában, most itt az ideje, hogy egy valódi, tősgyökeres norvég tapasztalatairól halljunk.
De először egy rövid vallomás. Ahogy láttátok, a 2022-es választás körül abbamaradtak az interjúk, mert szükségem volt egy kis szünetre. A konkrét inspirációt ehhez a cikkhez és a visszatéréshez az adta, hogy az egyetemi norvégórámon egy általam választott, Norvégiával kapcsolatos témáról kellett előadást tartanom, és természetesen az LMBTQ+ témánál kötöttem ki. És ehhez interjút kellett csinálni – hát, kapóra jött, hogy folytassuk ezt a hiánypótló cikk-sorozatot!
Egyébként azért gondoltam, hogy ez egy nagyszerű téma lesz a – főleg ázsiai és afrikai nyelvtanulók látogatta – kurzuson, mert bár Norvégia az egyik legmelegbarátabb hely a világon, rengeteg bevándorlója van olyan országokból, ahol az LMBTQ+-embereket börtönnel, urambocsá halállal büntetik.
Az előadáshoz Vildével készítettem az első interjút, mivel ő elnökségi tagja az egyetem LMBTQ+ hallgatói szervezetének. Fogadjátok szeretettel!
Szia, Vilde! Kezdjük egy rövid bemutatkozással!
A nevem Vilde Modal Olsen. Szociológia alapszakos hallgató vagyok a trondheimi Norvég Tudományos és Technológiai Egyetemen (röviden: NTNU), és aktív tagja vagyok az NTNU LMBTQ+ diákszervezetének, a Skeive Studenter-nek.
A magyartól eltérően, a norvégban az egyes szám harmadik személyű névmásnak van neme. Ezért fontos kérdéssé válik, hogyan határozod meg magad. Te melyik névmást használod?
A hun/henne (azaz, az angol she/her) névmásokat használom. Cisznemű vagyok, és mindig is ezeket használtam. De ez a névmásválasztás most számomra nem feltétlenül a nőiesség belső érzéséről szól, hanem sokkal inkább arról a tudatos döntésről, hogy nőként akarom láttatni magam, az ezzel járó összes közös élménnyel együtt. A norvég LMBTQ+ közösségben sokan használják a hen/hen vagy a de/dem szót, hasonlóan az angol, egyes számú jelentésben használt „they”-hez. Változó, hogy ki melyiket részesít előnyben, ami nagyban függ a konkrét névmás eredetétől.
Hogy érted?
A hen a svéd nyelvből származik, és kifejezetten egy nem-bináris, egyes szám harmadik személyű névmás. A de viszont már régóta létezik a norvég nyelvben, mivel ez a többes szám harmadik személy névmása („ők”), de formális kontextusokban, például a királyi család megszólításakor, régebben egyes számban is használták. Érthető, hogy nem-bináris kontextusban használni egy nagyon nagy váltást jelent.
Világos. Most mesélj egy kicsit arról, hogy milyen leszbikusként Norvégiában.
A mindennapi életemben melegként biztonságban érzem magam Norvégiában, de bevallom, eddig csak nagyobb városokban éltem (Oslo és Trondheim). Ez talán hatással lehet az élményeimre, mert úgy érzem, hogy vidéken nehezebb outnak lenni. Hozzátenném még, hogy vannak azért olyan egyedi esetek vagy konkrét témák, amiben viszont nem érzem ennyire pozitívnak a helyzetet, például a transz- és nembináris emberek helyzete vagy az oslói támadás.
Hallgatóként az időd nagy részét az egyetemen töltöd. Hogyan érzed magad az egyetemen leszbikusként?
Nem érzem, hogy az identitásom befolyásolta volna a lehetőségeimet az NTNU-n. Úgy érzem, hogy a tanárok többé-kevésbé tájékozottak a témában, és az ember a szakdolgozatát alapvetően bármiről írhatja, beleértve az LMBTQ+ témákat is. De talán a legfontosabb az, hogy az egyetem elengedhetetlenül fontos volt számomra a barátságok és a szociális hálóim kialakításához, hisz nem Trondheimben nőttem fel.
Szóval általánosságban pozitív a benyomásod. De szerinted az egyetem tehetne többet is? Például nem-bináris wc-kkel vagy az LMBTQ+-közösség kézzelfogható támogatásával?
Nos, nem éreztem, hogy melegként nem fogadnak el az NTNU-n, de igazad van, nem tudok konkrét példákat mondani arra, hogy az egyetem mit tesz a láthatóság és az elfogadás érdekében. Gyakran inkább önkéntes szervezeteken láttam, hogy aktívan kiállnak az LMBTQ+ láthatóságáért, amit maga az egyetem nem tesz meg.
Pontosan. Jó munkát, Skeive Studenter! Köszönöm, Vilde!
