InspirálóVilág

Az FA Women’s Super League virágzása, avagy leszbikus focisták Angliában

Bár éveket kellett várni, de a női foci végre virágzásnak indult Angliában. Mondhatnánk, hogy ideje volt – hisz ha egy országban létezik a Premier League a férfiaknak, akkor miért ne lehetne a nőknél is egy erős bajnokság. Hosszú évek munkája van abban, hogy az FA Women’s Super League eljutott oda, ahol most tart. 

Emlékszem, olyan tíz éve lehetett, amikor beszélgettem néhány játékossal, akik már akkor a klubcsapatuk mellett az angol nemzeti válogatottban is szerepeltek. Mindenkinek volt hétköznapi munkája, ahol helyt kellett állnia, és csak azután jött a foci, amit inkább szeretetből játszottak, mintsem hivatásként. 

Az, hogy az amerikai csapat egyre híresebb lett Angliában is befolyásolta az emberek női futballhoz való hozzáállását, hiszen mindenki megismerte Mia Hamm-et vagy Hope Solo-t, a mostani generációról ne is beszéljünk Megan Rapinoe-val az élen. 

Az eredmények sem maradtak el, az angol nemzeti csapat bronzérmes lett a 2015-ös világbajnokságon. Ekkor a férfi válogatott már évek óta a padlón volt, így a figyelem a hölgyekre irányult, ezért a szponzorok elkezdtek érdeklődni a klubcsapatok iránt, ahol a játékosokat nevelték. 

Az egyre nagyobb figyelmet kapó Women’s Super League 2019-ben a Barclays Bank jóvoltából multimilliós szponzorálásra tett szert, és innen már csak felfelé vezetett az út. Végre női meccseket is játszhattak a Wembley-ben, és a csapatoknak esélyük lett egyre több híres focistát magukhoz vonzani más országokból is. Így született meg a legerősebb bajnokság a női foci világában. 

Az egyre nagyobb érdeklődés közepette a focisták magánélete is középpontba került. Amerikában eddig sem volt újdonság, hogy a női mezőnyben valamelyik játékos coming out-olt, és a 2019-es világbajnokság egyik pillanata végre megkavarta az állóvizet Angliában is. Ki ne emlékezne a fényképre amin Magdalena Eriksson megcsókolja Pernille Hardert, amikor Svédország legyőzte Kanadát, és a legjobb nyolc közé jutott?

“Nem tudtam, hogy volt ott egy fotós, először nem is tudtam a képről. Csak egy gyors csók volt a meccs után, ahogy ez máskor is történni szokott. Ez alkalommal ott volt egy kamera, egyik dolog követte a másikat, a fénykép végigsöpört az interneten és rengeteg – többnyire pozitív – kommentet kaptunk” – mondta Harder egy későbbi interjúban. 

Felismerve a lehetőséget, amit a VB után kaptak, azóta együtt állnak ki az LMBTQ+ közösségek mellett, és saját platformon vagy különböző médiafelületeken próbálják segíteni a fiatalokat, akik a szexuális orientációjuk miatt nehéz helyzetben vannak.

Magda után Pernille is az angol Chelsea-hez igazolt rekord összegért, és azóta a kékek csapatát erősítik mindketten. A csapattársak között szintén találunk még olyan játékosokat, akik felvállalták leszbikusságukat, például Fran Kirby vagy Bethany England.  

Az Arsenal női csapatánál sem kell sokáig keresgélnünk, itt több pár is játszik/játszott együtt az elmúlt években. 

Vivianne Miedema és Lisa Evans 2021-ig mindketten a londoni pirosak csapatát erősítették, amíg Evanst kölcsön nem adták a West Ham United-nek. 

Leah Williamsonról és Jordan Nobbsról, a két angol válogatottról már évek óta sejteni lehetett, hogy párkapcsolatban élnek, de a karantén alatti Instagram posztokból egyértelművé vált. 

Beth Mead és Danielle Van De Donk talán a legnépszerűbb pár volt az Arsenal keretein belül, amíg Danielle 2021. végén Párizsba igazolt a Lyon csapatához. Bár azóta nem látjuk együtt játszani őket, amikor idejük engedi a lelátón szurkolnak egymásnak. 

A Manchester City-t se felejtsük el, hisz ott játszik például Jill Scott, aki az egyik legrutinosabb játékosnak számít. Szintén itt futballozik Vicky Losada, aki a Barcelonából érkezett a City-hez. A végére pedig meg kell említenem a 2019-es UEFA Women’s Player of the Year Award nyertesét Lucy Bronze-t, aki párjával Kiera Walsh-al erősíti a csapatot.   

A lista sokkal nagyobb ennél, hiszen egyre többen vállalják fel az orientációjukat és nem rejtőznek tovább. Továbbra is vannak előítéletek és bántó kommentek, de egyre elfogadóbb és nagyobb a női foci támogatottsága, ami egyfajta biztonságot is ad bárkinek, aki coming outra készül.

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X