…mert itt bizony évente kettő is jut. És ha most arra a kordonok közé szorított 40 fokban a tűző napon lassan csorgó lagzis menetre gondolsz, amilyennek eddig képzelted a Pride felvonulást, akkor te nem jártál még Maspalomas beachen, ahová ha egyszer eljutottál, életed végéig visszavágysz majd.
A mi választásunk sem véletlenül esett erre a szigetre, hiszen világszerte ismert mennyire jól is csinálják ezt a Pride dolgot és nemcsak ezt. Itt egész évben van hova menni akkor is, ha leszbikusként a pároddal akarsz táncolni, sétálni vagy csak létezni.
A célunk az volt, hogy megnézzük, valóban zöldebb-e a messzi szomszéd fűje? Vagy csak távolról tűnik annak?! Meg akartuk találni a hozzánk hasonló szerveződéseket. Talán kicsit dicsekedni is akartunk, hogy mi itt hogyan csináljuk annak ellenére, hogy nem az utcára hívnak minket közös ünneplésre, hanem a négy fal közé szorítanának, nehogy megzavarjuk a köz nyugalmát.
Persze hozzánk hasonlót nem találtunk, itt más a cél. Mindig van tovább és jobb, de mit is várhatnánk egy olyan helytől, ahol már a hatvanas években zavartalanul működött meleg bár. Itt nem akkora a feladat. Szóval végül a helyi fiataloknak – és amit a legjobban imádtunk-, a helyi időseknek, akik végtelenül kommunikatívak és érdeklődők voltak, igyekeztünk mesélni a mi küzdelmeinkről és korlátainkról. Mert tanulni csak gyakorlott mestertől érdemes. Reméltük, hogy elleshetünk valamit és hát a kitartást mindenképp sikerült, mert ők itt bizony nem álltak meg, hanem mennek tovább, lankadatlanul teszik színessé az életet.
És bár most nem tűnt úgy, hogy ne lenne tervük a jövőre is, azért érdemesnek tartottuk emlékeztetni őket, hogy ne feledkezzenek el Európa másik feléről és kicsiny kis országunkról sem, ahol mi még csak áhítjuk ezt a szabadságot, amit itt megélhettünk pár rövid napra. Természetesen estére már a tűző nap és az a korsó sör megtette a hatását, amit elszürcsöltünk a felvonulás után, így elhívtunk néhány spanyol fiatalt és néhány idetelepült osztrák nyugdíjast (akik egy asztalnál élvezték az estét), hogy vegyenek részt a Budapest Pride-on, jöjjenek el a focikupára vagy egy qLites kirándulásra, ha Magyarországon járnak.
De ne szaladjunk ennyire előre, a sziget nagy, a pride kicsi… gondolnánk.
Gran Canaria egy a Kanári-szigetek közül, amely egy Spanyolországhoz tartozó vulkanikus szigetcsoport az Atlanti-óceánon. Be kell valljam töredelmesen, sosem vonzott, főleg azután nem, hogy a Kanári-szigeteken való nyaralás fogalma eggyé vált a drága nyaralással, legalábbis az én fejemben. Ó de mekkorát tévedtem, én botor, hogy előre ítéltem, anélkül, hogy közelebbről is megismertem volna ítéletem tárgyát…ugye ugye!
A szigetre eljutni repülővel lehet, ez nagyjából ötször annyiba kerül, mint Milánóba, az út 5-6 óra, cserébe viszont örökké tavasz van, még éjjel sem hűl le a levegő, amitől a magyar ember delíriumos álomként éli meg az itt tartózkodást. Az emberek kedvesek, a nénik csinosak, a halak frissek, az árak pedig hát mit is mondjak…kis túlzással lassan minden olcsóbb, mint csöppnyi kis országunkban. Sokat költeni persze mindenhol lehet, de aki itthon beül néha egy étterembe, annak Gran Canarián sem kell májkrémet és kiflit venni a helyi Carrefourban. A sziget busszal is egészen jól bejárható, ez sem túl drága. Mindenhol, még a kis falvakba siető buszokon is lehet kártyával fizetni a jegyért. Angolul kevesen beszélnek, itallapot sok helyen nem, csak étlapot adnak. Ez elsőre gyanúsnak tűnt, de meg lehet szokni. Ha kérsz egy pohár jó vörösbort, nem kell a csődtől rettegned, csak mert nem láttad előre az árat.
Rengeteg az extrém színű haj és ruházat, kortól és nemtől függetlenül, sokan tolnak kiskutyát gyermek helyett a babakocsiban, vagyis kutyakocsiban (?). A legkülönfélébb vallású és bőrszínű emberek együtt pezsegnek a városban esténként. Meleg párok kézenfogva andalognak a parton és senki rájuk sem hederít. Ettől a mindent elárasztó elfogadástól és szabadságtól még a hold is hanyatt dobja magát.
A sziget minden pontján látni szivárványos zászlókat, mindenki mindenhol elfogadó, de ahogy Maspalomas felé vettük az irányt, éreztük, hogy olyasmit látunk majd, amihez hasonlóról itthon csak álmodni merünk, vagy talán már azt sem.
Már a buszon mosolyogva kacsintott egy idős hölgy a glitterben úszó fiatal fiúkra. A helyiek nem csak tudták, hová tartunk, de láthatóan szerették is ezt az időszakot. Itt a Pride nem egy tüntetés, hanem egy felvonulás, nem harc a jogokért, hanem egy fesztivál, nem rettegés, hanem közös kikapcsolódás. Ugyanúgy meséltünk a qLit magyarországi tevékenységéről, mint a magyar pörköltről és egyik sem volt nemkívánatos téma.
A környékre jóval a felvonulás kezdete előtt érkeztünk, hogy alaposan körül tudjunk nézni. A világítótoronyig busszal mentünk, majd innen terveztünk visszasétálni a homokdűnéken át egészen a Playa del Ingles-ig, ahol egy gyors ebédet szándékoztunk elkölteni a felvonulás előtt. A világítótorony környéke a módosabb nyaralók otthona. Luxusmárkák üzletei sorakoznak a parton végig, jobbnál jobb éttermekkel. Itt nem is terveztünk sokáig időzni, csak egy mosdót akartunk találni, amit egy partszéli mini plázában sikerült is. A pláza épülete már önmagában is izgalmas volt, mert a felső szint teljesen nyitott volt, csupán egy árnyékoló fedte, átfújt rajta a lágy óceáni szél, átrepültek alatta a madarak. Az ember azt hinné, egy ilyen helyért sokkal többet kell utaznia. De amit a legjobban szerettünk, az a mosdóban található automata. Mindenre gondoltak, ami nekünk eszünkbe se jutott.
Egy euróért vehettünk volna akár egy lányos állvapisilőt, de mi sokkal inkább szerettük volna kipróbálni az automatás 3 eurós mini vibrátort. Ha a fotó nem hazudik, ezt akár a kulcstartónkra is felfűzhettük volna, hogy mindig kéznél legyen, ha szükség van rá. Sajnos azonban nem volt megfelelő formátumú érménk erre a vásárlásra, így ezt a tesztet a téli pride alatt tudjuk majd csak végrehajtani, de akkor mindenképp jövünk és megosztjuk veletek is a tapasztalatokat.
Mert igen, itt bizony 2 pride is van, egy tavasszal és egy télen. Mindkettő inkább hasonlít egy fesztiválra, minden nap tematikus bulik, kulturális programok, koncertek és végül a nagy felvonulás. De ha ez nem volna elég az idelátogatónak, minden évben november 11-én 11.11-kor megrendezésre kerül az ikonikus German Carnival, ahol több száz férfi vonul a legkülönfélébb kosztümökben a helyi meleg nudista strandra. Vagy “mackósabb” férfitársaink álmainak netovábbja a Bear Festival, ami egy 2 hetes programsorozat meleg férfiaknak, ahol a féktelen bulik és gay cruiseok mellett, bowling, spa, meztelen jóga és tantra óra is színesíti a kedves vendég napjait. De vissza a tavaszi pride-hoz.
A Maspalomas Gay Pride 2001 óta fogadja a világ minden tájáról érkező LMBTQI+ tagokat, de a közösség térképére mégsem ez tette fel a szigetet. Az itt minden évben megrendezésre kerülő karnevál egyes források szerint már a 16. században is jelentős részét képezte a lakók közösségi és kulturális életének. 1986-ban a szervezők olyat léptek, amellyel felhívták magukra az európai sajtó figyelmét. Felvették ugyanis programjaik közé a Miss Traveskarnatival Gala elnevezésű programot, amely forradalmi lépés volt és új ajtókat nyitott meg nem csak a transz közösség, de az európai pride-ok előtt is. Mostanra pedig szinte egész évre jut program az idelátogató nem hetero turistáknak. A téli pride ráadásul idén ünnepli 10. születésnapját, így aki eddig nem érezte, úgy hogy el kell látogasson Európa buziparadicsomába, az azért csekkolja le a jegyárakat gyorsan.
A felvonulás kezdőpontjához közeledve a gyülekező színes egyéniségek mellett, még két dolog volt igazán feltűnő. A támogató heteroszexuálisnak tűnő párok magas és a rendfenntartó erők alacsony száma. Nagyon szerettünk volna elbeszélgetni a helyszínt biztosító rendőrökkel, önkéntesekkel, de sehol egy kordon, se egy rendőr, alig volt néhány szervezőnek tűnő ember, nem voltak ellentüntetők és ami csak utólag a videókon tűnt fel, nem igazán voltak transzparensek, nem voltak kartondarabra írt fájdalmak, követelések sem. A környező házak erkélyei tele voltak szivárvány zászlókkal és integető támogatókkal.
Ezen a ponton elkezdődött az, amitől tartottunk mindketten, hiszen jó szokásunkhoz híven a nyaralás első napjára a menstruációnk is bekopogtatott, hogy ki ne maradjon a buliból, ezzel együtt pedig a meghatódási képességünk az űrig lőtt ki. Vagyis a következő 4 órában gyakorlatilag folyamatosan sírtunk, nem túlzok, nem csak elmorzsoltunk néhány könnycseppet a meghatódottságtól, hanem folyt a könnyünk megállás nélkül.
Sírtunk, mert ilyen kedves elfogadó közeget még nem volt alkalmunk megismerni korábban, mert idősek és gyerekek együtt buliztak, mert nem volt jelen olyan, aki mást találna természetesnek, mint az élni és élni hagyni elvét, és sírtunk azért mert itthon ez más, nagyon más, sírtunk, mert haza kell jönnünk és elengedni egymás kezét, amint a budapesti pride kordonjai már nem nyújtanak védelmet.
Szomorú volt, hogy néhány résztvevő nem értette, miért sírunk, hiszen számára ez a természetes, de sokkal szomorúbb volt az, amikor valamelyikük azt mondta, tudja miről beszélünk, mert hallott arról milyen helyzetben vagyunk itthon.
A felvonulás végére már mi is ücsörögtünk egy helyi bárban az út szélén, ahonnan mindent jól láthattunk. Elfáradtunk a sok érzelemtől, a jó időtől, a kedves emberek nyújtotta sajátságos légkörtől, a lelkünk fáradt el.
Aztán ahogyan a helyiekkel és betelepült “új helyiekkel” beszélgettünk, valahogy ez a nagy szomorúság átváltott reményteliségbe. Már nem azon keseregtünk, hogy nálunk miért nem ilyen, hanem annak örültünk, hogy láthattuk, lehet ilyen. Biztató szavakat kaptunk a helyiektől, megsúgták, hogy itt sem 100%-ban pozitív a visszajelzés, ha egy bár kihelyezi a szivárványos zászlót, de minél többen helyezik ki, annál inkább válik normálissá.
Ez a piciny kis sziget az óceán közepén nem csodát tett, csak segített közelebb hozni az ismeretlent. Csatornát nyitott osztrák nyugdíjasok és tangás flitteres fiúk között, szakállas motorosok és asztalos leszbikusok között, olyan emberek között, akik elsőre nem közelítenek. Csak egy kis közvetítés kellett. Talán ez a tanulság, nekünk is ez a feladatunk, hidat építeni, semmi ördöngősség, csak apró kis hidak ember és ember között.
Úgyhogy mi csekkoljuk a novemberi jegyeket mindenképp. Ha ti is szeretnétek megtapasztalni, amit mi éreztünk, ezen linken minden infót megtaláltok a téli pride-ról: https://www.winterpride.com/
Ezt az utazást az EuroCentralAsian Lesbian* Community finanszírozta, és az Európai Unió társfinanszírozta. Az élménybeszámoló tartalmáért kizárólag a projektet végrehajtó qLit.hu felelős, és nem feltétlenül tükrözi az EuroCentralAsian Lesbian* Community vagy az Európai Unió nézeteit.
