Még mindig tisztán emlékszem az első alkalomra, amikor az Elemi ösztön című filmet megnéztem. 13-14 éves lehettem, épp egyedül voltam otthon, és a VHS-ek között keresgéltem, amikor megláttam Sharon Stone igéző tekintetét a borítón (az eredeti tervek szerint, ő rá sem került volna, mert annyira ismeretlen volt akkor). Azonal éreztem, hogy nekem ezt a filmet látnom kell. Akkor még nem sejtettem, hogy egy évtizedes rajongás veszi ezzel kezdetét, rögtön beszippantott.
A minap valamiért eszembe jutott, hogy milyen jó lenne újranézni, és milyen jól tettem, mert még ennyi idő után is tud újat mutatni. Jelen írásban ezeket a gondolatokat szeretném veletek megosztani.
Az erotikus thriller, mint Hollywood új lázadása
A film 1992- ben jelent meg Michael Douglas és Sharon Stone főszereplésével – abban az évben ez volt a Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmje is. Állítólag a vetítés végén, a pár másodperces döbbent csend után óriási ovációt kapott.
A 80-as évek végén, 90-es évek elején viszonylag divatos műfaj lett az erotikus thriller, ami – az amúgy konzervatívnak mondható – Hollywood reakciója volt a 70-es évekhez mérve prűdebb, konzervatívabb országvezetés által preferált értékekre. Gondoljunk csak például az 1987-es Végzetes Vonzerőre. Érdekesség, hogy ennek a filmnek ugyanúgy Michael Douglas a férfi főszereplője, Sharon Stone pedig jelentkezett a női főszerepére – ezt végül Glenn Close kapta meg. Ezek a filmek jó részt a férfi fantáziák kielégítésére születtek, férfiak készítették őket férfiaknak.
Az Elemi ösztön azért különleges a kategóriájában, mert a férfi fantáziákra szabott femme fatale a férfiak akaratának ellenére teljesen átveszi az irányítást, és jóval túlnő önmagán. Ez pedig nem Joe Eszterhas forgatókönyvének vagy Paul Verhoeven rendezésének köszönhető, hanem kizárólag Sharon Stone-nak. Nélküle ez a film a buta macsó párbeszédeivel, szexizmusával, homofóbiájával és valószerűtlen történetvezetésével a tucat-erotikus thillerek süllyesztőjébe ment volna.
Sharon Stone felemelkedése
Ennyi év távlatából teljesen elképzelhetetlen ez a film egy másik női főszereplővel, pedig Sharon csak a 13. volt a listán – többek között olyan színésznők kaptak előtte ajánlatot, mint Michelle Pfeiffer, Demi Moore, Kathleen Turner. Bár az alkotók mindenképp egy sztárt szerettek volna Douglas mellé, mindannyian rizikósnak ítélték meg, és nem voltak hajlandóak ennyi vetkőzésre illetve szexjelenetre.
Sharon Stone akkoriban már 34 éves volt, tehát hollywoodi mérce szerint nőként túlkoros, ahhoz hogy befusson, ezért érezte, hogy ez lehet az utolsó esélye. Saját bevallása szerint is nagyon akarta ezt a szerepet, de a film készítői hallani sem akartak róla, mondván túl ismeretlen, mellesleg nem “f*ckable” (d*gható)… Ebben nagyot tévedtek, hisz Sharon ezzel a filmmel azonnal szexszimbólummá vált, a film pedig minden idők legtöbbször megállított jelenetét adta a filmtörténetnek.
Stone az Elemi Ösztön előtt szörnyen rossz filmekben, általában szörnyen rosszul játszott. Az egyik “kedvencem” az Ollók (1991). Számomra teljesen érthetetlen hogyan lehetséges, hogy mindössze egy év telt el az Ollók és az Elemi Ösztön között. Tényleg ajánlom, hogy egymás után nézzétek meg a két filmet (az ollós élményért előre is bocsi, de megéri), mintha nem ugyanaz a személy játszana a két filmben.
Az Ollók után Sharon Stone Catherine Trammell-ként besétál a filmtörténetbe. A csodálatos fejlődés és a sokkal jobb színészi alakítás Roy Londonnak köszönhető, akitől akkoriban Stone színészleckéket vett, és aki nem sokkal később, 1993-ban, AIDS-ben elhunyt.
Elemi homofóbia
A film a HIV/AIDS válság kellős közepén készült, amikor még rengeteg stigma, előítélet övezte a betegséget, és leginkább a meleg közösséggel hozták kapcsolatba. A San Fransisco-i forgatás alatt rendszeresek voltak a melegjogi aktivisták tüntetései, többször be is vitték őket. A leszbikusok és biszexuálisok rossz színben való feltüntetése, a védekezés nélküli és nyíltan erőszakos szex ellen tiltakoztak, a filmben ugyanis minden egyes leszbikus vagy biszexuális karakter – Catherine Tramell-el az élen – pszichopata (sorozat)gyilkos.
Miért érdemes mégis megnézni?
Jogosan merülhet fel bennetek a kérdés, hogy akkor mégis miért rajongok a filmért, és miért érdemes nektek is megnézni?
Minden hibája ellenére, szerintem ez a film minden idők egyik legjobbja. Azontúl, hogy Sharon Stone gyönyörű, egy kétdimenziós férfi fantáziának szánt karakterből – akinek semmi más funkciója nincs, mint annak lenni, amilyennek megírták – olyan nőt hozott létre, aki tudja mit akar, önálló, független és szabadon megéli a szexualitását. Igen, sajnálatos, hogy ezt csak egy pszichopata sorozatgyilkosként hozhatta, de ez megért ennyit a filmtörténet oltárán, mert a női karakter a filmtörténetben elsők között túlnőtt saját magán, és nem utolsó sorban elhozta nekünk a fantasztikus Sharon Stone-t is.
Mind az Ollók, mind az Elemi Ösztön megtekinthetők a Videa-n.
