Coming out Inspiráló Komolyabb Világ

A szomszéd fűje mindig zöldebb? – Coming out különkiadás

Október 11. világszerte az Előbújás napja. Itt a qLitnél immár hagyomány, hogy ezt a napot veletek ünnepeljük. Hisz az előbújás egy folyamat, ráadásul legtöbbször hosszú és nehéz, függetlenül attól, hogy hova születtünk. Különösen a hozzánk legközelebb állókkal, a családunkkal jelent nagy próbatételt. És bár úgy tűnhet, ez mindenkinek a saját harca, az igazság az, hogy mindannyiunk közös harca is.

Emlékeztetőül tehát készítettünk nektek egy válogatást, amelyben a világ legkülönbözőbb pontjain élő nők mesélik el, hogyan álltak a családjuk elé és milyen úton jutottak el az (ön)elfogadásig.  Bízunk benne, hogy történeteik a ti napotokat is inspirálni fogja.

 

Gabriele (Litvánia)

“Anyukámnak csak 6 hónappal azután bújtam elő, hogy magam rájöttem. A reakciója nagyon megindító volt. Mivel mélyen vallásos és tele van sztereotípiákkal, önmagát vádolta azért, ami akkor bennem zajlott. Annak idején, amikor terhes volt, fiút akart, nem lányt, és azt gondolta, én ezért lettem leszbikus. Éveken keresztül küzdött azzal, hogy elfogadjon így, annak ellenére, hogy a felszínen a kapcsolatunk rendben volt. Aztán egy nap, körülbelül egy évvel ezelőtt, egyszer csak megszólalt egy reggeli közben: ‘Sajnálom, hogy nem tudtalak elfogadni annak, aki vagy.’ És ezzel tulajdonképpen azt adta tudtomra, hogy valami megváltozott benne és meglelte a békét. Azt kell, hogy mondjam, tényleg megváltozott valami: azóta nagyon közel vagyunk egymáshoz és mindent elmesélek neki.”

Olvass még róla: https://qlit.hu/leszbikus-elet-litvaniaban/

 

Sirri (Észak-Írország)

A legnehezebb eset apukámmal volt. 2014-ben találkoztam azzal a nővel, akivel, rögtön tudtam, le akarom élni az életem. Tudtam, hogy nehéz lesz előbújnom apukám előtt az észak-írországi vallási befolyás és konzervativizmus miatt. Ezzel együtt sajnálom, hogy mégsem úgy álltam oda elé, hogy ‘Apa, van egy barátnőm és valamit el kell mondanom róla: szürcsöli a teát’. Ehelyett a nemére, egy annyira pici, jelentéktelen részére fókuszáltam a bejelentésemben. 

Aki már járt ott, pontosan ismeri azt a félelmet, hogy vajon továbbra is szeretni fog-e ez az ember, mikor arra a mondatra készültem, hogy “Meleg vagyok.” Végül könnyekkel küzdve kinyögtem, és apám mondata, hogy “Nem mondhatom, hogy nem vagyok csalódott” valóban mélypontja volt a beszélgetésnek, de amint megismerte a páromat, rájött, hogy mégsem lesz olyan nehéz az életem, mint tartott tőle.

Olvass még róla: https://qlit.hu/leszbikus_skocia_interju/

 

Alyssa (Midwest, USA)

“18 éves voltam, épp otthon voltam egy egyetemi tanítási szünetben. Akkor már eléggé zavart, hogy nem tudok teljesen önmagam lenni a szüleim előtt, hisz nem tudják, ki vagyok. Azt gondoltam magamban, hogy amint nekik elmondom, végre nyíltan meleg lehetek majd. De nem volt egy egyszerű feladat. Mindkét szülőm abban a konzervatív kisvárosban nőtt fel, ami az én gyerekkoromat is megmérgezte. Éppen ezért az életem nagy részében nem tudtam úgy tekinteni rájuk mint a családomra, egy biztonságos, támogató közegre, hanem mint az ellenség kémjeire, akik ellenem fordulnak, amint kiderül az igazság. Amikor egyetemre kerültem, beláttam, hogy fel kell keresnem egy pszichológust ezek miatt a küzdelmek miatt. Vele aztán írtunk egy szép levelet a szüleimnek, és az volt a 2011-es újévi fogadalmam, hogy odaadom nekik.

Végül január 2-án meg is történt: felolvastam nekik a levelet. Azt hiszem, nem sok részletet tudok elmesélni arról a délutánról, mert az agyamat elhomályosította a pánik, de arra emlékszem, hogy anyukám sírt, apukám meg elkezdett vitázni a felvázolt új valósággal. A következő kép pedig az, ahogy a bátyám háza felé vezetek és az jár a fejemben, hogy végre szabad vagyok. Másnap még azért anyám felhívott, hogy biztos vagyok-e ebben az egészben.

Igazából csak pár éve van, hogy anyám elfogadja a helyzetet. Egyik nap a nővére, vagyis a nagynéném megkérdezte tőle: ‘Te, Alyssa meleg?’ Vonakodva, de bevallotta neki anyám. Ekkor pedig nagynéném elmesélte neki, hogy a helyi boltban hallotta, amint két ember ezen csámcsogott a pénztárnál. Azt gondolom, anyukám számára ez fordulópont volt: itt értette meg, hogy épp elég ember lesz az életemben, aki ellenem fordul emiatt; ő nem lehet egyikük.”

Olvass még róla: https://qlit.hu/leszbikus_usa_interju/

 

Noemia (Portugália)

“Tekintve, hogy egy vita kellős közepén bújtam elő (amit nem javaslok), elég mókás volt. Az anyukám egy nagyon magas telefonszámla miatt támadt rám, amiből azzal próbáltam kimagyarázni magam, hogy elmondtam, egy lányt hívogattam, és ez azért bocsánatos, mert ezzel a lánnyal amúgy együtt vagyok. Az anyukám válasza az volt, hogy ‘Nem érdekel, kit hívtál; nézd meg ezt a számlát!’ Később beszéltünk róla és elmondta, hogy csak a boldogságom miatt aggódott, és hozzátette, hogy bárkit hozok a családba, szeretettel fogja fogadni.

Még hozzá kell tennem a témához, hogy fontos számomra, hogy random helyzetekben előbújjak. Például a munkában. Csak úgy mellékesen megjegyzem, elejtek egy viccet, leleszbizem magam, és a többi. Azt gondolom, hogy az ilyen mellékes bejelentések segíthetnek abban, hogy ez természetessé váljon végül. Nekem szerencsém van, mert szabadon megtehetem, míg tudom, hogy sokan nem. Pont ezért is, próbálok mindent megtenni, hogy kikövezzem az utat előttük.

Ugyanakkor, szerintem senki nem tartozik azzal, hogy előbújjon. Nem tartozunk a kollégáinknak, az ismerőseinknek, és még a családunknak sem. Az identitásunk a mienk, ahogy az életünk többi része is, tehát rajtunk múlik, ki előtt fedjük fel. Különösen, ha ez rizikóval jár.”

Olvass még róla: https://qlit.hu/leszbikus_elet_interju_portugalia/

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X