Inspiráló

Born This Way – Eni (11)

Born this way sorozatunk újabb darabja Enitől. Ha van kedved, olvasd el a többiek történetét is, a sorozat leírásáért pedig kattints IDE!
A projekt a BornThisWay blogot alapul véve született, az LMBTQ+ szolidaritás jegyében.

Eni (11), 1995

Amikor 10 éves koromban elváltak a szüleim, és anyukámmal meg a nővéremmel új lakásba költöztünk, tesómmal egyetértettünk, hogy eljött az idő a szobánk minden négyzetcentiméterének Bravo és Popcorn poszterekkel való kiplakátolására (a képen van egy lyuk, biztos előző nap szedte le a cicánk).

A Bravo magazinban természetesen nekünk is a Szerelem, szex, gyengédség rovat volt a kedvencünk, ahol furábbnál furább történeteket és kérdéseket írtak a (vélt vagy valós) levélírók. Rengeteget bújtuk ezeket, mégsem emlékszem egyre sem , ami a melegkérdést pedzegette volna.

A tini magazinokon kívül akkoriban sok hiteles forrás nem állt rendelkezésre szex témában: a számítógépet pasziánszra vagy aknakeresőre használtuk, a családban nem esett szó erről, a suliban pedig egyértelmű volt, hogy minden fiú a lányokra, minden lány pedig a fiúkra bukik. Üvegezésnél meg egyszerűen kihagytuk az azonos nemű szájrapuszikat.

Arra sem emlékszem, hogy a suliban - talán Freddy Mercuryn kívül - egyáltalán feljött volna a melegtéma. Szerencsére nem történt meg az sem, hogy bármelyik osztálytársamat vagy iskolatársamat bárki lebuzizta volna, mert fiú létére túl feminin vagy lány létére túl fiús volt. Ha lett volna ilyen, én biztos a céltáblája lettem volna ilyen csúfolódásoknak: imádtam fiús cuccokban járni, matchboxozni, pisztolyokkal játszani, állandóan a fiúkkal fociztam, és akik nem ismertek, sokszor fiúnak is néztek, mert a hajamat is leginkább rövidre szerettem vágatni.

Senkiben fel sem merült, hogy “más” lennék, egyszerűen én voltam Eni, aki a végletekig unta a sminkelésről folytatott barátnős beszélgetéseket, és akit kicsit tanítgatni kellett nőiesebben lépdelni egy-egy iskolai fellépés előtt.

Ez a környezettől jövő szeretetteljes elfogadás nagy szerepet játszott abban, hogy amikor először összejöttem egy lánnyal, a szerelmünket mindenféle fenntartás nélkül fogadtam el. Nem nagyon kutakodtam a neten magyarázatok vagy példák után (akkor végre már volt internet!) , egyszerűen megéltem azt, ami volt.

Vagyis megéltem volna teljesen, őszintén, szárnyaltam volna a világ szeme láttára, ha csak rajtam múlt volna. Azonban eleinte a lányokkal való kapcsolataimban sok esetben kényszerültem önmagam visszafogására és bujkálásra. Nem egy barátnőm még a legközelebbi családtagjainak vagy barátainak sem mondta el, hogy  én bizony nem az egyik legközelebbi barátja vagyok, hanem a szerelme.

Ekkor, fiatal felnőttként szembesültem azzal, hogy nem mindenkinek olyan magától értetődő önmaga elfogadása és felvállalása, mint nekem.

Remélem, azzal, hogy én ma már teljesen nyíltan élek (nem ritka a qLitre utaló, “Jó reggelt, Főszerkesztő Asszony!” köszöntés a munkahelyemen), nemcsak a saját boldogságomat segítem elő, hanem talán mások is bátorságot meríthetnek ebből.

 

 

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X