Az Autostraddle listájának folytatása az elmúlt évtized legjobb leszbikus* filmjeiről. Az első rész, a második, a harmadik és a negyedik.
10. The Miseducation of Cameron Post / Cameron Post rossz nevelése (rendezte Desiree Akhavan, 2018)
Desiree Akhavan nem simán csak filmre vitte Emily M. Danforth regényét, hanem adaptálta, annak második felére koncentrálva és megváltoztatva a végét. De a lényeg ugyanaz maradt, és a sztori (egy kamaszlányt melegeket “kigyógyító” táborba küldenek) jól mutatja, hogyan agymossák a queer embereket, hogy végül már maguk se legyenek biztosak a szexualitásukban. A makacs Cameron - Chloë Grace Moretz fantasztikusan jó a szerepben - is egyre messzebb kerül a saját valóságától. A film nem fél egy-egy pillanatot hosszan kitartani, amit jól alátámaszt a fényképezés és a zene. A szexjelenetek is hosszúak és kendőzetlenek - tessék, ilyen, ha egy queer nő rendez filmet egy queer nő felnövéstörténetéről.
Bár kemény a film, hiszen egy komoly dráma az önutálatról, mégis előbukkan Akhavan harapós humora. Érzelgősségtől mentesen mutatja azt is, ahogy a queer emberek a legrosszabb helyzetekben is találnak barátokat, közösséget, ahogy kiröhögik az elnyomóikat és élvezik az életet.
9. Good Manners / As Boas Maneiras (Jómodor) (rendezte Juliana Rojas, Marco Dutra, 2017)
Horror, párkapcsolati dráma, és mindez nagyon queer köntösben, Brazíliából. Lassan épül fel a világ és a mitológia, ami a film alapját adja, de jó ez a lassúság, mert legalább valódi karakterfejlődést látunk - egy szörnyes filmben. Ráadásul megjelenik az érzelmek minden válfaja, és olyan kérdések, mint az osztályharc, az anyaság vagy épp a homoszexualitás, de persze van itt vér meg ijesztgetés is. Furcsa keverék, de épp ezért szerethető.
6. Certain Women / Egyes nők (rendezte Kelly Reichardt, 2016)
Maile Meloy novellái szolgáltak a film alapjául, amely a makacs nőket megéneklő mestermű. A film három részből áll: a Michelle Williams és a Laura Dern főszereplésével készült két részlet szívtépő és gyönyörű, de igazából a harmadik rész volt az, amitől elállt a szavunk. Ebben Kristen Stewart és Lily Gladstone játszik. Utóbbi egy tanyán dolgozik, de azért belehallgat egy jogi kurzusba, és bár nem nagyon érdekli a téma, mégis vissza-visszatér az órákra - hát persze, hisz Stewart a tanára. És bár egyáltalán nem magabiztos, mégis túllép magán, ami csodálatos. Melankolikus a film, de mégis jó érzés nézni, mert rávilágít, hogy az apró győzelmek fontosak, sőt, a próbálkozás, hogy kitörjünk a megszokásból már maga egy győzelem.
7. Dirty Computer (rendezte Janelle Monáe és mások, 2018)
Janelle Monáe mindig beleszőtt egy kis sci-fit a zenéjébe, már a 2007-es Metropolis: The Chase Suite-ba is. De itt most lépett egy szintet, és olyan vizuális kiegészítést rittyentett Grammy-re jelölt albumához, ami a Westworldöt, az Egy makulátlan elme örök ragyogását, A szolgálólány meséjét vagy épp a THX 1138-at juttathatja eszünkbe. De a sci-fi és a valóság közti fal sosem volt vékonyabb: ebben a világban, ahol Jane 57821 kalandozik és ahol Janelle Monáe egy fekete queer nő, mindenki arra törekszik, hogy kitörölje a dolgokat, amiktől piszkosak („dirty”) leszünk. A film pedig arról szól, hogyan tudunk ellenállni ennek a tisztításnak és hogyan lehetünk szabadok.
6. Carol (rendezte Todd Haynes, 2015)
Valószínűleg minden leszbikus tematikájú internetes oldal többet írt a Carolról, mint bármelyik másik filmről - de hát ez nem is véletlen, mert sokan gondolják szinte tökéletesnek. Egy kulisszatitok: van egy jelenet a forgatókönyvben, amikor Therese kiveri Richardnak. Ezt le is forgatták, de a rendező, Todd Haynes végül úgy döntött, hogy kivágja a végső verzióból, mert nem akarta, hogy egy férfi élvezete legyen a középpontban bármikor is. És lehet, hogy ez a legjobb az egész filmben. Mármint természetesen gyönyörűen fényképezett mű, csodálatos színésznőkkel, és arról szól, hogy légy önmagad, még akkor is, ha veszélyes és félelmetes. De ezeken túl a film teljesen eltávolítja a férfiakat a sztoriból, és arra csábítja a nézőket, hogy ne is vegyen róluk tudomást, sőt, hogy nevesse ki őket. Ezért nem nyert Oscart a Carol, valószínűleg.
5. Professor Marston and the Wonder Women / Marston professzor és a két Wonder Woman (rendezte Angela Robinson, 2017)
Hallottam, hogy Marston professzor poliamor kapcsolatban volt két nővel, akik a Wonder Woman képregényt inspirálták, de azt hittem, a film épphogy csak megemlíti majd ezt az izgalmas részletet. Nos, nem hogy megemlíti, erről szól az egész! Egy szívmelengető film szerelemről három ember közt, akik nagyrészt mindenben támogatják egymást, és akik így tudnak kitörni a társadalom keretei közül. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mindhárman tudósok, és hogy kiderül, hogy keletkezett a Wonder Woman. Képregénykedvelőknek, többszerelműségben élőknek (is) kötelező.
4. Portrait of a Lady on Fire / Portré a lángoló fiatal lányról (rendezte Céline Sciamma, 2019)
Mielőtt coming outoltam volna, csak olyan leszbikus filmeket nézhettem meg, amikre azt mondhattam, hogy azért nézem őket, mert művészfilmek. Ilyen volt a rendezőnő Céline Sciamma első filmje is: gyönyörű és csodálatosan queer.
Ez a filmje is ugyanezért fogott meg. Azt hiszem, jelenleg nincs másik rendező, aki annyira ismerné a fényképezés titkait, mint Sciamma. Nem annyira rikító képekkel dolgozik, mint más nagy rendezők, de mégis mindig tudja, hova nézzen a kamera, mivel hozza ki a legtöbbet a karaktereiből. A Portré a lángoló fiatal lányról a leszbikus művészetről szól, és maga is egy kiemelkedő leszbikus mű. És mindeközben észveszejtő szexjeleneteket is tartalmaz!
3. Appropriate Behavior / Lapátra téve New Yorkban (rendezte Desiree Akhavan, 2014)
Desiree Akhavan (igen, ő a 10-es film, a Cameron Post rossz nevelése rendezője is) írta és rendezte ezt a hipszter-vígjátékot, és a főszerepet is ő játssza, mint a Brutálisan Őszinte és Mizantróp Nemcuki Csaj. Néha kicsit túlzottan kétségbeesik, néha pedig csábítóan magabiztos. Sikerült egy nagyon szerethető művészfilmet csinálnia, ami vicces, tele csípős queer humorral. Már itt is meglátszik, ami később bebizonyosodott: Akhavan generációja egyik legeredetibb és leginkább magával ragadó művésze, aki határozottan kiáll a queer emberek ábrázolása mellett.
2. The Handmaiden / A szobalány (rendezte Park Chan-wook, 2016)
Park Chan-wook filmje egy erotikus pszichothriller, Sarah Waters A szobalány c. regénye alapján. Erőszakos és szexuális, de nem öncélúan, hanem azért, hogy előremozdítsa a cselekményt, illetve hogy mélyebb kérdéseket vessen fel. Mindezek mellett pedig elképesztő tájképekben is tobzódik. Sokkoló, persze, de nem is a brutalitása miatt, hanem mert annyira valósak a karakterek, akiket a szerelem és a bosszú hajt előre a sztori végkifejletéig.
1. Pariah / Szabad (rendezte Dee Rees, 2011)
Még 2018-ban, mikor a Holdfény elvitte az Oscart a Kaliforniai álom elől, a híres leszbikus író, Jacqueline Woodson megkérdezte Lena Waithe-et, hogy lesz-e valaha „leszbikus Holdfény”, aki erre annyit mondott, hogy már van: Dee Rees filmje, a Szabad. De, akárcsak a főszereplője, a világ még nincs kész erre a fajta őszinteségre.
Adepero Oduye játssza a 17 éves Alike-ot, aki valahogy úgy navigál az identitásai közt, mint ahogy a busz kanyarog Brooklynban. Konzervatív, anyuci-kedvence nőcis lányból válik maszkulinabb leszbikus nővé - és mindeközben átutazik a városon is. A Szabad sokszor nehezen emészthető film, mert túl igaz - és mégis átviláglik rajta az optimizmus.
Forrás: autostraddle.com
Fordította: Kató Juci
