Born this way sorozatunk újabb darabja Krisztitől. Ha van kedved, olvasd el a többiek történetét is, a sorozat leírásáért pedig kattints IDE!
A projekt a BornThisWay blogot alapul véve született, az LMBTQ+ szolidaritás jegyében.
Kriszti (4), (1995)
Az óvodában minden évben a játékokkal teli polc elé állítottak minket, és két különböző jelmezben örökítették meg a “mindennapjainkat”. A koncepciót a mai napig nem értem, arra azonban tisztán emlékszem, hogy én kizárólag a lovagi ruhában szerettem volna pózolni, hiszen ahhoz kard is járt. Remekül leolvasható az arcomról hogyan éreztem magam amikor a “hercegnőzés” alól nem tudtam kihúzni magam.
Már akkor is a foci volt a mindenem és imádtam a bátyám kinőtt pólóit hordani. A karakán, szókimondó kislányból aztán egyre csendesebb és visszahúzódóbb tinivé cseperedtem. A másság érzése már 10 éves koromban felötlött bennem, akkor még persze nem olyan formában, ahogy azt négy évvel később már tisztán láttam: nem csak szimplán fiúsabb vagyok az átlagnál, ennél sokkal többről van szó. Az érzéseimről senkivel nem mertem őszintén beszélni, hiszen vidéki kisváros lévén tudtam, hogy a falnak is füle van. Akkoriban beértem a tévében néha elcsípett egy-egy L Word részt követően álmodozással. Gyakran tűnődtem azon, hogy vajon tényleg létezik-e olyan világ, ahol a leszbikusok “normális” életet élnek.
Bár korán ráébredtem arra, hogy a lányokhoz vonzódom, ennek az elfogadása viszont hosszú és lassú folyamat volt. A megfelelési kényszer hatására évekig jártam társastáncra és mazsorettre, mégis sírva fakad aki meglát engem zenére mozogni. Harmatgyenge próbálkozásom is volt fiúkkal randizni, ami csak arra volt jó, hogy a eloszlassan a gyanút: mégsem a lányokhoz vonzódik, csak kicsit fura. Rettegtem attól, hogy csalódást okozok a családomnak, a tanáraimnak, a barátaimnak, ezért mindig könnyebbnek láttam a kegyes hazudozást.
Ma már tudom, hogy az életemért kizárólag én vagyok felelős. Ha az én életem más, mint ahogy azt a vidéki kisváros íratlan szabályai elvárják, az nem azt jelenti, hogy kevesebb vagyok bárkinél is. Ma már nem kell magamra erőltetni a kényelmetlen hercegnő szerepet. Ma már tisztában vagyok vele, hogy van lehetőség normális életet élni leszbikusként, ahhoz azonban először magunkat kell elfogadni.
