Born this way sorozatunk újabb darabja Dóritól. Ha van kedved, olvasd el a többiek történetét is, a sorozat leírásáért pedig kattints IDE!
A projekt a BornThisWay blogot alapul véve született, az LMBTQ+ szolidaritás jegyében.
Dóri (11), 1998
Azt hiszem, 11 éves vagyok a képen, ami egy fonyódi ritmikus gimnasztika (RG) versenyen készült, épp bemelegítek a kötélgyakorlatomhoz. Mindenképp ebből a korszakból szerettem volna választani, mert bármilyen fiús vagyok a jelenemben, a múltamnak ez a szelete ugyanúgy a részem, és éppen olyan fontos, mint mondjuk annak felismerése, hogy a saját nememhez vonzódok.
Először 14 évesen éreztem, hogy „homokszem került a gépezetbe”, ami korai felismerésnek tekinthető, viszont hálás vagyok ezért, mert rengeteg kellemetlenségtől, bizonytalanságtól és felesleges szenvedéstől szabadított meg. Nem volt több feszengős, értelmetlen randi a fiúkkal, nem volt több rettegés szüzességem elvesztésével kapcsolatban (pánikszerűen féltem, hogy egyszer majd le kéne feküdnöm egy férfival), és úgy éreztem, végre a helyemen vagyok. Vicces volt visszagondolni óvodás koromra, amikor megszállottan ragaszkodtam a fiatal, hosszú, fekete hajú Andi nénihez. Imádtam vele kettesben lenni, és külön örültem, mikor Anyának sokáig kellett dolgoznia, és nem tudott időben értem jönni. Azt hiszem, Andi néni volt életem első szerelme. Aztán, mikor már tudatában voltam leszbikusságomnak, minden és mindenki más színbe került. Elkezdtem kutatni környezetemben a leszbikus lányok után, ami kimerült a bámulásukban és az utánuk való sóvárgásban, mindeközben viszont megszállottan kerestem az igazit az összes magyar chatszobában.
Abban a szerencsés helyzetben voltam magyar tinédzserként a kétezres évek elején, hogy egy igen erős katalizátor segítette szexuális identitásom alakulását, vagy inkább úgy mondanám: pillanatok alatt kavarta fel az állóvizet. Biztos sokan emlékeztek az „All the things she said”, a „Not gonna get us” vagy akár személyes kedvencem, a „Show me love” című számokra, valamint előadóikra, a t.A.T.u zenekarra. Visszagondolva csúnya átverés volt, amit előadtak, akkor azonban ők voltak az egyetlen igaznak tűnő fogódzkodóim, akik összekötöttek a homoszexualitással, és hosszú ideig körülöttük forgott a világom. Érdekes belegondolni, hogy kinek mi indítja el a vezérhangyát, milyen gondolatfonal mentén jut arra az felismerésre, hogy „Na, akkor én azt hiszem, meleg vagyok”. Nekem két orosz lány heves csókja a TV képernyőn elegendő volt ahhoz, hogy az előbb említett megállapításra jussak, míg másoknak talán nehezebb, mert érzések mentén kell elindulniuk, amik barátnő/tanár/edzőtárs iránt alakulnak ki, mások természetesnek veszik már egészen kicsi koruktól kezdve, hogy a lányok érdeklik őket, megint mások pedig éveken vagy akár évtizedeken keresztül küzdenek számukra oda nem illő és érthetetlen érzéseikkel, vagy épp azok hiányával. Szerencsére ma már megszámlálhatatlan olyan film, könyv, képregény, előadóművész, színész, műsorvezető és egyéb celeb van, akik nyíltan vállalják másságukat, így talán kicsivel könnyebb a tinédzsereknek azonosulni, és e mentén kialakítani identitásuk ezen szegletét.
Fiatal leszbikusként rengeteget fantáziáltam a jövőről és arról, hogy hogyan fogok majd felnőttként élni, kivel és milyen körülmények között. Álmodtam valamiről, ami távoli és elérhetetlen volt akkor, és sosem gondoltam, hogy megvalósulhat. Klisé, de hasznos tanács: tényleg ne add fel az álmaidat. Ha azokból célokat formálsz, van benned kitartás, elhivatottság és némi bátorság, akkor képes vagy őket megvalósítani. Elképzeltem magamnak egy nőt, aki okos, független, gyönyörű, jó a humora, hasonló az érdeklődésünk és szeret engem. Elképzeltem egy csomó állatot, akik körülvesznek minket, akikről gondoskodhatunk. Elképzeltem egy segítő szakmát, amiben kiteljesedhetek, ami értelmet ad az életemnek. Őszintén rettegtem a magánytól és a kudarctól, viszont nyitott voltam mindenre, ami új, és változást hoz az életembe. Túl vagyok néhány csalódáson, mély sebek emlékeit őrző hegek ékesítik lelkemet, voltam mélyen és hosszan szerelmes, és megtalált az a nő, akivel az életemet az utolsó másodpercig kétely nélkül osztom meg. Eljutottam egy olyan életbe, egy olyan családba, amit tizenévesen megálmodtam. Szeretek és szeretnek. Van egy kutyánk, akivel együtt fejlődünk és tanulunk minden nap. Van két cicánk, akik megteremtették nekünk az otthonunk békéjét. Lehetőségem van fejlődni, tanulni és kiteljesedni abban, ami érdekel; ez most épp a mentálhigiéné, a lelki egészség megteremtése, és egy hosszú, mély önismeret kezdete. Nem azt mondom, hogy ez az élet tökéletes és nincs mit hozzátenni. Ami fontos, hogy számíthatunk egymásra, és a nehézségeinket közösen oldjuk meg.
