Múlt hónapban Jelena mesélt arról, hogy a mai napig mennyi küzdelemmel jár Szerbiában leszbikusnak* lenni. Most hallgassuk meg Emiliát, aki Finnországról, egy LMBTQ+ szempontból (is) mintaszerű országról beszél a qLit olvasóinak.
Köszönjük, hogy elfogadtad a meghívást, Emilia. Mondanál pár szót magadról?
Emilia vagyok, 35 éves, Finnországból származom. A feleségem, Julcsi magyar, és mivel mindketten tanárok vagyunk, a tanévben Finnországban lakunk, nyáron pedig Magyarországon.
Alapvetően angolt tanítok egy finn középiskolában, de egy Fulbright ösztöndíjnak köszönhetően a 2017-es tanév őszi félévét az Egyesült Államokban töltöttem, ahol azt vizsgáltam, hogy az LMBTQ+ diákok helyzete milyen az amerikai iskolákban.
A hobbijaim az írás (van például egy utazós blogom és szeretek kézzel írt leveleket küldeni), az olvasás, a zene, a nyelvek, a TV és a macskák.
Korábban te és Julcsi is említettétek, hogy nem nagyon vesztek részt a finn leszbikus* életben és nem is igazán érzitek a hiányát.
Igen, az igazat megvallva, nem értettem, mire gondoltál, amikor a “leszbikus* életről” kérdeztél. Leszbikus vagyok és élem az életem, és nem gondolom, hogy ez másképp lenne bármilyen más identitás esetén. Nem hiszem, hogy az életem vagy akár én magam más lennék csak azért, mert leszbikus vagyok. Vannak leszbikus barátaim és nem leszbikus barátaim is, nem vagyok tagja semmilyen leszbikus* közösségnek, és úgy általában sem vagyok túl közösségi. A feleségemmel szeretem tölteni az időmet. Sok YouTube videót nézek leszbikus pároktól, néhányat követek Instagramon, de ennél többre nem vágyom.
Szerintem ez a biztonságérzeten és elfogadáson múlik, Finnországban pedig nagyjából bárhol bárki lehetsz, nem kell egy nagy leszbikus* közösségnek a része lenned ehhez, így talán kevésbé is lesz ez fontos, mint más környezetben.
Igen, én is erre gondoltam. Szerbiában például - és Magyarországon is - kell a közösség támogatása. Bár a közösségi élet vérkeringésében kevésbé vagytok benne, és erről nem is fogok kérdezni, van egy projektetek, amiről viszont nagyon szívesen hallanánk.
A feleségem és én létrehoztunk egy Instagram profilt, a @lgbtqplusinschools-t, amelyhez később egy honlapot is szeretnénk készíteni. Az LGBTQ+ in Schools, vagyis az “LMBTQ+ az iskolában” célja az, hogy oktatási anyagokat adjon a tanárok kezébe ahhoz, hogy az LMBTQ+ diákok életét könnyebbé tegyék. Továbbá, szeretnénk támogatást nyújtani LMBTQ+ gyerekek szüleinek, LMBTQ+ szülők gyerekeinek és LMBTQ+ tanároknak, amellett, hogy segítsük a tanárokat, a szülőket és a gyerekeket, hogyan legyenek szövetségei az LMBTQ+ diákoknak.
Miért vágtatok bele ebbe a projektbe?
Általánosságban LMBTQ+ embernek lenni Finnországban nem rossz. Például, mind a családom, mind a kollégáim és a diákok előtt out vagyok, és ez teljesen oké. Törvényellenes szexuális orientáció vagy nemi identitás alapján diszkriminálni valakit. Az azonos neműek házassága 2017 márciusában vált legálissá Finnországban és egy új törvény szerint egy mesterséges megtermékenyítésben résztvevő leszbikus pár mindkét tagját törvényes szülőként elismerik már a gyermek születése előtt. Ez a törvény olyannyira új, hogy még nem lépett életbe. Elfogadták, és 2019 elején válik majd hivatalossá. De az örökbefogadás is opció azonos nemű pároknak 2017 óta.
Ezzel együtt a helyzet lehetne jobb az iskolákban. Itt vannak például a tankönyvi illusztrációk: a legtöbb szereplő még mindig fehér, heteró és cisz, aminek már rég nem így kéne lennie. Ehhez hasonlóan, nincsenek biztonságos terek az iskolában az LMBTQ+ fiatalok számára, amit szeretnék megváltoztatni a Fulbright projektemmel. Szóval, a helyzet az, hogy annak ellenére, hogy az LMBTQ+ embereket és témákat alapvetően elfogadják a finnek, még mindig valahogy nehéz beszélni róluk. Olyan kicsit, mintha az emberek zavarban lennének és bizonytalanok, hogy vajon nem túl személyes téma-e ahhoz, hogy beszéljünk róla.
Nagyon izgalmasan hangzik ez a projekt, sok sikert hozzá! Végezetül, mint mindenkitől, hadd kérjek tőled is egy coming-out sztorit, hogy némi inspirációt merítsünk a tapasztalataidból!
2016 nyarán elmentem egy tanári konferenciára, a CONNECTOR-ra, Romániába, ahol volt egy különleges esemény, egy élő könyvtár - és én is az egyik könyv voltam. Az én könyvem címe “Élet leszbikusként” volt, és gyakorlatilag ha valaki odajött és “kikölcsönzött”, az életemet meséltem el neki leszbikus perspektívából. Nagyon magával ragadó élmény volt! Nemcsak azért, mert az életemről beszélhettem és valaki figyelt rá, hanem azért is, amit az olvasók arcán tapasztaltam. Amikor azt látod, hogy valakit könnyekig meghatódik a szavaidtól, akkor tudod, hogy valami igazán fontosat és értelmeset csináltál.
Köszönjük, Emilia. Szerintem ma is sikerült megmozgatnod a közönséget.
