Van úgy, hogy nincs szükség a szavakra: egyszerűen nincs helyük, vagy éppen csak nem akarjuk, hogy kimondják őket. Sweeney története egy kicsit mindkettő.
Akartam. Akartam, hogy végre valaki más is, hogy ne csak én tudjak erről. Ne csak én ismerjem azt a valakit, aki valójában – vagy teljesen én vagyok. Lüktetett bennem, kaparta a bensőm, és vágyódott kivetkőzni belőlem. Ott ültünk egymással szemben. Annyira közel, és annyira ugyanúgy, mint mindig. Féltem ezt elveszíteni. Ha ő nem tudja elfogadni, ha ő ellök magától…
Kíváncsian nézett rám, nyaggatott, hogy kezdjem már el, mondjam már. Még a levegő is remegett, amit kifújtam magamból. Kinyitottam a szám. Semmi. Nem ment. Tudtam, hogy ez lesz, hogy nem fogom tudni elkezdeni. Ezek a titkok azért kicsit mégis titkok akarnak maradni. Persze, hiszen más lesz. Féltem leolvasztani ezt a cukormázat, kitágítani ezt a csak magam köré vont, szűkös kört.
Féltem, hogy ő is más lesz. Féltem, hogy ezt a pillanatot elrontom, és örökre romlott marad. Féltem, hogy ő olyan, aki ezt nem tudja elfogadni, hogy elrontom a kettőnk kapcsolatát.
Azt mondta, van egy tippje. Beleremegett a gyomrom. Lehet, hogy már eddig is tudta? Lehet, hogy most itt velem szemben ülve is tisztában van azzal, amit én olyan gondosan rejtegettem mindenki elől évekig? Mosolygott. Valami ujjongott bennem. Lehet, hogy nem is lesz meglepetés? Nem fog megdöbbenni, sem undorodó arccal elfordulni? Nem fog elítélni? Nem fog meggyűlölni? Lehet, hogy ugyanaz maradok neki, ugyanazok maradunk egymásnak? Megkérdeztem volna tőle, mire gondol, mit akarok elmesélni neki kiszáradt szájjal és összeszoruló torokkal. Mégsem akartam hallani, nem akartam, hogy hangosan kimondja. Akkor szinte már biztos voltam benne, hogy helyes a tipp. A szeméből talán, vagy lehet, hogy csak megéreztem. Rémisztő volt arra gondolnom, hogy ezt kimondja, hogy a gondolatokból hangok lesznek, és közössé teszi a titkot, kibújtatja belőlem. Olyan lett volna, mintha vetkőztetnének. Nem ment, sehogy sem ment. Nem jó, ha ő mondja, de én képtelen vagyok kimondani.
– Írd le! Várj, itt egy papír, írd le, hogy mi az a tipp! Ne mondd ki!
Elvette tőlem. Láttam, hogy kicsit gondolkodik, talán azon, hogyan fogalmazza meg. Leírta. Összehajtotta a lapot, és felém nyújtotta. Elvettem tőle, széthajtottam, és ránéztem az írásra. Mosolyogtam.
Sweeney
