A boldogság néha tényleg csak annyi, hogy olyan ember mellett lehetünk, aki szeret minket és akit mi is szeretünk. Olvassátok Zsu történetét, akit a boldogságnak éppen ez a formája talált meg.
27 évig éltem boldog és néha kevésbé boldog heteroszexuális kapcsolatokban. Aztán az életemnek egy szakaszában egyszer csak elkapott az érzés. Az a csontig hatoló, mindent elsöprő vágy a másik iránt, hogy megfogjam a kezét, hogy átöleljem, hogy megcsókoljam, hogy mellette feküdjek le este és keljek minden reggel. Nem éreztem előtte ilyet ennyire mélyen, ennyire felfokozottan. A helyzetet bonyolította, hogy ezúttal egy nő iránt.
Az én coming out történetem valószínű, hogy még most is tart. Vannak sokan, akik tudják, de lesznek olyanok is, akik most tudják meg.
A családtagjaim, amennyire tartottam tőle, hogy mit fognak szólni, annyira lazán fogadták. Sokat őrlődtem, miként, hogyan mondjam el. Azt mindig éreztem, hogy el akarom mondani, meg akarom osztani velük az örömömet, hogy tudják, én most már így vagyok teljes.
Az első beismerés magam felé sem volt egyszerű. A barátaim felé sem, de pár üveg bor oldotta a helyzeteket. Sokat segítettek a megértő és biztató szavak, hogy elhiggyem, ezek teljesen normális érzések. Felemelő dolog ráébredni, hogy ez tényleg normális, és elfogadni, hogy a vonzódás valóban nemtelen. Ha belül ezt elfogadtad az kifelé is sugárzik.
Szóval a körülöttem élők elfogadták. Mert így szeretnek, és azt szeretnék, hogy boldog legyek. Az vagyok, boldog, teljes mértékben, mert olyan valaki mellett ébredek minden reggel, akit szeretek. Mindennél jobban, feltétel nélkül.
Tegnap beszélgettem a 86 éves nagymamámmal, ezzel zárnám a történetemet:
-Zsófi hogy van?
-Nagyon jól.
-Ne hagyd el!
Juhász Zsu
