Ma van a Nemzetközi Coming Out Nap. Aminek pedig van napja, az valamiért fontos valakinek. Gondolhatnánk, hogy az előbújás első sorban az LMBTQ+ közösség tagjainak fontos, esetleg a közvetlen környezetüknek, azoknak, akikkel megosztják a történetüket. Mi azonban hiszünk abban, hogy a coming out a világon mindenkinek fontos, aki szeretne nyugodtan, őszintén, félelem és felesleges szorongás nélkül élni. Mindenkinek, aki vágyik arra, hogy elfogadják, mindenkinek, aki szeretne képes lenni arra, hogy előítéletek nélkül ismerjen meg másokat.
Felemelő érzés volt olvasni a qLit.hu A Te Outobered pályázatára érkezett írásaitokat. Megtisztelő, hogy megosztottátok velünk a történeteiteket, és boldogok vagyunk, hogy mi pedig másokkal is meg tudjuk osztani őket. Köszönjük a nyitottságot és a bátorságot! Mától kezdve egész Outoberben vicces, szomorú, kétségek nélküli, döcögős vagy éppen nagyon simán zajló coming outokat olvashattok nálunk.
Mert a coming out éppen olyan sokszínű, mint az emberi közösségek.
Anna történetével nyitunk.
Mindenki tudta?
Hatéves vagyok – az első tornaóra jön. Bemegyek a lányoknak szánt öltözőbe, ahol azt mondják: “De neked rövid hajad van, te fiú vagy”. Tudom, hogy nem vagyok az, de nem gondolkodom el ezen, szemrebbenés nélkül átmegyek a másik öltözőbe. Ott szólnak, hogy ez a fiúk öltözője. Patthelyzet. Végül visszamegyek a lányokhoz. Focizom, verekszem, fára mászom, eltaposok egy matchboxot az udvaron, és tetanuszt kell kapjak. Fiúkkal szocializálódom. Középiskolában nyitok, és lesznek lány barátaim is. A fiúk közül van, aki tetszik, és érettségi előtt nem sokkal össze is jövök eggyel, 4 évig együtt vagyunk. Nincs nő, aki tetszene, kivéve Jean Seberg a Kifulladásig című 1960-as Godard filmből, de akkor azt állítom, hogy biztos, csak a karaktere miatt.
Egyetem alatt van egy biszex lakótársam. Az első csajbuli, ahova elvisz, egy pincében van, és nem tudom megállapítani, hogy ki férfi és ki nő, és miért van együtt két férfinek kinéző nő... Szóval sok kérdés felmerül, és leírhatatlanul zavarban vagyok. Rekord gyorsasággal iszom meg a kezemben lévő alkoholt. Egyetem vége felé van egy csaj, akinek tetszem, azt hiszem nekem is tetszik, vagy legalábbis szeretném, ha hasonlóan éreznék, mint ő. Filmet nézünk nálam, leveszi a pólóját a nagy melegben, aztán alszunk. Vagy hát, ő alszik. Én még órákig nem, zakatol a vér az ereimben, elviselhetetlenül izgalmas ez a közelség. Aznap semmi nem történik, később már igen, és úgy értékelem, hogy a nők is tetszenek.
Már akkor coming outolok. A barátaimat akkurátusan áthívom, leültetem, négyszemközt elmondom. SEMMI REAKCIÓ. Esetleg egy “na végre”, egy “tudtam”, egy “jó, király, és most mit csináljak?”. Úgy néz ki, mindenki más tudta rólam, csak én nem.
Nincs kivel osztoznom abban, hogy ez mennyire meglepő és új és izgalmas.
Nem annyira kirívó és nem elítélendő ez a közegemben, szerencsés vagyok. Apám csak annyit mond, hogy ugye tudom, hogy neki mindegy kivel vagyok, csak boldog legyek. Kicsit úgy érzem, lehet, hogy ő is tudta. Lehet, hogy a bátyáim is. Vagy csak mindenki úgy csinál, és nem tudnak mit kezdeni ezzel? Én semmiképp. Nekem még évekig tart, amíg magamban is a helyére rakom ezt az egészet. Egy másik országba költözés, kalandok és tapasztalatok sora után tudok végre felszabadultan szeretni. Még mindig rövid hajam van és még mindig nem vagyok fiú.
Bölcsföldi Anna
