Follinus Anna 33 éves költő, 20 éve kezdett el írni, 16 évesen már publikált. Eddig két kötete jelent meg, Gérecz Attila- és Junior Prima Díjas. Egy költő, aki amúgy leszbikus*. Meleg identitásáról most beszél először nyilvánosan.
Ha jól értelmeztem önmeghatározásodban az amúgyot, akkor te mellékes információnak tartod szexuális orientációdat? Miért?
A melegség addig bír igazi jelentőséggel, amíg bármiben is megkülönböztetnek miatta. Amint ez megszűnik, már csak egy a többi identitásképző elem közül. Aki magával azonos nemű személyt szeret, annak érzelmei és vágyai épp úgy működnek, mint a heteroszexuálisoké – a különbség nem a megélésben, hanem a megítélésben van. A kérdés fontosságát csupán a társadalom által hozzá kapcsolt intenzív viszonyulások adják. És bár nem szeretném, ha egyszerűen meleg költőként azonosítanának, legalább ennyire fontossá vált az is, hogy költőként se kelljen rejtegetnem nem heteroszexuális énemet.
Volt hogy rejtegetted?
Igen. A versekben szinte mindvégig jelen volt a téma, de nem feltétlenül akartam bárki számára láthatóvá tenni. A költőként való előbújás párhuzamosan történt (és történik éppen most is) a személyessel. A rejtegetésre persze csak akkor volt szükség, amikor megjelent a test, mert az érzelmek alapján nem lehetett következtetni a szeretet tárgyára. Például ennél a versnél háttérinformációk hiányában nem feltétlenül gondolja az olvasó, hogy nőről szól:
Hangszer
Végtelen nyugalmak hullnak át a csenden –
szemem szöktéből előlép alakja,
s míg bőrén játszik a fény, majd rezzen,
hangszerét, ha befelé szól is, hallja.
Amikor viszont teljesen egyértelmű volt, hogy nővel való erotikus élményt jelenít meg a szöveg, általában egy-egy képzőművészeti alkotás leírásaként bujtattam a valódi tartalmat.
Fekete fátyolos hölgy
Rippl-Rónai Józsefnek
Vágyod a hangját, ő befelé szól.
Kéred az érzést, ő befalazta.
Nyújtod a lelked – háta mögé szór,
mintha a tenger dobna a partra.
Szembe ha ültök, csend szövi körbe.
Deszka között nőtt rózsa a párja.
Ujjbegyed éhes, siklik az ölbe,
bolyhai szálát összekuszálja.
Mindennapi szabadságom fokmérője, hogy ilyen eszközökre már nincs szükség. Nagy biztonságot jelent a számomra olyan munkahelyen dolgozni, amelyik deklaráltan elfogadó és saját meleg közösséggel is bír.
Miért volt szükség a bujkálásra?
Feltételezem, hogy meleg identitását kialakítani senkinek sem megpróbáltatás nélküli feladat. Nekem ennél is kicsit nehezebbre sikerült (a múlt idő jele itt nagyzás is talán), amihez nagyban hozzájárult, hogy az első leszbikus* élmény kamaszkorban, akaratom ellenére történt, majd ezt követően egy heteroszexuális kapcsolatban megvonták tőlem meleg identitásom létjogosultságát. Kemény feladat volt mindezek után szexuális orientációmról lefejteni a különböző erőszakélményeket, és vágyaimat az elszenvedett múlt bűvkörén kívülre vonni. Ebben nagy segítségemre voltak maguk a versek. Egyrészt témájukká válhatott a megélt kín, másrészt pedig amikor nem élhettem meg, bennük mintegy átmenthettem meleg énemet.
Szolipszizmus
Ülsz. Órák óta már. Törökülésben.
Hátadat a falnak veted, hogy
ne fájjon annyira. Lehunyt szemeiddel,
zárt-kapu füleiddel, egész zsibbadó testeddel
befelé figyelsz.
A hangra.
Az üres márványteremben feléd kopogó léptekre.
De nem nyit rád ajtót, és nem jön feléd.
Kékeszöld szemével nem hoz vizet,
hogy megfürödhess.
Pillantása
– a pókháló-vékony fonálból szőtt vágyakozás –
nem téged keres. Csak te őt. Csak magadban.
Mert kívüled még nem leltél világot.
Amit magadnak építettél, azt más lakja.
Szolipszizmus szoptat
anyamell helyett.
Szét tudod választani a a szexuális élményt a traumától?
Az elmúlt évek egyik legfontosabb törekvése ez volt, mert semmiképp nem szerettem volna, hogy meleg identitásom egyfajta menedékház, nem pedig választott otthonom legyen. Az elkerülési szándék, noha fonákjáról, de továbbra is az erőszakot testesítette volna meg. A trauma, amíg nem oldjuk fel, mindig megtalálja azokat a személyeket, akiknek segítségével újra életre hívja önmagát, így a nőkkel is áldozati helyzetbe kerültem volna, mint ahogy valamelyest kerültem is. Nem véletlen, hogy az azonos és különböző nemű párok között ugyanolyan mértékben fordul elő bántalmazó kapcsolat, hiszen a bántalmazás nem nemhez, hanem hatalomhoz kötött.
És a melegséghez való viszonyodban felismered még a bántalmazás nyomait?
Talán leginkább a kétségek természetében, hogy folyamatosan kérdőre vonom saját észlelésemet és fogalmi szinten is félek a bezártságtól. Tehát mondjuk a leszbikus* megnevezésben a végére biggyesztett csillaggal a legkönnyebb azonosulnom, ami olyan, mintha rést nyitna a falon. És talán az átlagosnál is fontosabbak számomra múltam azon momentumai, melyek arra utalnak, hogy mindig is volt bennem a saját nememhez fűződő vágy, például életemben először lányt próbáltam megcsókolni, és első, plátói szerelmem is nő volt. De a kétségek annyiból nagyon hasznosak, hogy újra meg újra a tények felülvizsgálatára késztetnek, kimozdítva a biztosnak hitt pozícióból. Ezt minden területen igyekszem hasznosítani, beleértve meleg identitásomat is. A fejlődés mindig a bizonytalanon át vezet.
Mulandóság és öröklét között
Magam vagyok én is a magányban.
Hangszálak nélkül beszélni tanulok.
Nincs segítség, nincsen semmi támasz.
Az első szó után elnémulok.
Hideg van, kabátom összehúzom.
Csak a mozdulatokra figyelek.
Hallgatás nélkül nem lenne sorsom,
ahogy megnyugvásaim sincsenek.
Ha magamra mutatok, rád nézek.
Benned keresem, aki lehetnék.
Naponta írok levelet, mégis
nélküled múlnak el mind az esték.
Lefekszem, vágyaim fölém nőnek,
és néha felemelnek engem is.
De oly kiszolgáltatottá váltam
azáltal, hogy ölelsz is, meg nem is.
Hogy a csók: csak lecsukló virágfej.
Hogy melled: gyümölcs fa és föld között.
Magamhoz kötném messzi világod –
a mulandósághoz az örököt.
