Vasárnap 16 év kétharmados hatalomgyakorlás után megdőlt az Orbán-rendszer. Ez mindenképpen hatalmas öröm, hiszen ez a rendszer rengeteget ártott a teljes magyar társadalomnak, és ezen belül is különösen a magyar LMBTQ közösségnek. Sokat ártott a nőknek is, a nők helyzetének, és mivel mi leszbikusok mindkét csoportba beletartozunk, rajtunk sok értelemben duplán csattant az ostor (és itt külön kiemeljük újra: a qLitben leszbikusként hivatkozunk mindenkire, aki magát leszbikusnak, biszexuálisnak, queernek és egyéb szexuális kisebbségbe tartozó cisz vagy transz nőnek vallja).
Az öröm mellett sokunkban sok kérdés, kétely is kavarog a jövővel és a jövendőbeli kormányzattal szemben. De kezdjük egy pozitív üzenettel. A Tisza győzelmi beszédében (és már az előtte lévő hetekben is több beszédében) Magyar Péter külön szólt az LMBTQ emberekhez is:
„Magyarország olyan ország akar lenni, (…) ahol senkit nem bélyegeznek meg azért, mert mást gondol, vagy mást szeret, mint a többség, vagy másban hisz, mint a többség.”
Aztán hétfőn, a nemzetközi sajtótájékoztatón is kapott a témára vonatkozó kérdést, ekkor a következőt válaszolta a magyar és a nemzetközi sajtó előtt:
„Magyarországon a véleménynyilvánítás és a gyülekezés joga mindenkit megillet. Mindenki úgy él, azzal él, és azt szeret, akit akar, egészen addig, amíg ezzel másokat nem bánt. Konzervatív ember vagyok, de ezek a jogok mindenkit megilletnek.”
Persze tudjuk, hogy ezek a szavak sok mindent jelenthetnek. A Fidesz is sokszor és sok mindent mondott. De hogy egyetlen győzelmi (vagy talán semmilyen) beszédükben nem szóltak külön és pozitívan az LMBTQ emberekhez vagy az LMBTQ emberekről az utóbbi 16 évben, az is biztos. Semmiképp ne menjünk el amellett a tény mellett sem, hogy a Tisza-kormány nemcsak Magyar Péterből fog állni. A soraikban több olyan ember is van, akik az elmúlt években vagy akár évtizedekben rengeteget dolgoztak az emberi jogokért. Bódis Kriszta például nemcsak azért lehet példakép, mert rengeteget tett a marginalizált és szegény közösségekért, főként a romákért és a mélyszegénységben élőkért, de ő írta az egyik ajánlást a Labrisz Leszbikus Egyesület nagysikerű (ugye, Dúró Dóra?) Meseország Mindenkié című mesekönyvébe is.
„Az ember varázslatos isteni kreatúra, a szivárvány színeinek sokféleségével és a szabadság felelősségével megajándékozva. A legfőbb feladatunk, hogy megtanuljuk elfogadni egymást. Nem lehet elég korán kezdeni a gyakorlását. Erre valók a mesék, gyerekeknek és felnőtteknek.”
Egyelőre még nehéz nagy következtetéseket levonni a következő négy évre vonatkozóan, inkább csak találgatni lehet. Bár gyaníthatóan nem az LMBTQ-jogok fognak először a kormány asztalára kerülni, ha valóban új alkotmány kerül megalkotásra, jó pár, a közösségünkre nézve káros rész kerülhet ki az alaptörvényből. A magyarországi LMBTQ és egyéb civilszervezetek is valószínűleg sokkal jobb körülmények között folytathatják áldozatos munkájukat a megbélyegzés, a kormányzat által való üldöztetés nélkül.
Örüljünk most együtt annak, hogy azt érezhetjük, újra kicsit szabadabban vehetünk levegőt, szabadabban mehetünk ki az utcára, újra megcsaphat minket a remény szele. Azt azért semmiképp ne gondoljuk, hogy innentől a helyzet meg van oldva. Most kezdődhet el a munkának az új szakasza! Tartsuk nyitva a szemünket, tájékozódjunk, álljunk ki a számunkra fontos ügyek mellett továbbra is, és támogassuk az összes olyan szervezetet, akik végre nagyobb teret kaphatnak az LMBTQ közösségért végzett érdekérvényesítő munkájukra.
Zárásként egy gondolat még: el sem tudom mondani, mióta vártam a napot, hogy újra emelt fővel, büszkén lehessek magyar. Ne mentegetőznöm kelljen, hanem gratuláljanak. Ez a nap végre eljött.
