A tagállamok nem tagadhatják meg a másik uniós tagállamban jogszerűen kötött azonos neműek közötti házasságok hazai elismerését. Ebből a kötelezettségükből nem következik, hogy a nemzeti jogukban biztosítani kell a házassági egyenlőséget, de uniós jogot sért, ha a más államban kötött házasságot közrendre vagy nemzeti identitásra hivatkozva nemlétezőnek tekintik.
Az Európai Unió Bírósága (EUB) 2025. november 25-én hozott döntést abban az ügyben, amelyben egy lengyel bíróság előzetes döntéshozatalra irányuló kérelmében arról kérte az EUB állásfoglalását, hogy sérti-e a szabad mozgás és tartózkodás jogát biztosító uniós jogot, valamint az EU Alapjogi Chartájában foglalt magán- és családi élethez való jogot és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát az, ha a nemzeti hatóságok nem ismerik el az azonos nemű párok másik tagállamban kötött házasságát.
Az eljárás alapjául szolgáló ügyben a lengyel hatóságok megtagadták a Németországban élő és ott házasságot kötött azonos nemű pártól ennek hazai anyakönyvezését arra hivatkozva, hogy a lengyel jog nem ismeri az azonos neműek közötti házasság intézményét.
Az EUB ítéletében elvi éllel megállapította, hogy a tagállamokat köti az uniós jog akkor, amikor az olyan házasság hazai elismeréséről kell dönteni, amelyet a érintettek a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való joguk gyakorlása során egy másik tagállamban kötöttek. Ha nem így lenne, akkor az állampolgárság szerinti ország megfosztaná az azonos nemű párokat attól a lehetőségtől, hogy hazatérhessenek és folytathassák a másik tagállamban kialakított vagy megszilárdított családi életüket. Az Mazowiecki ügyben a lengyel hatóságok a magyar gyakorlatból jól ismert kifogásokat hozták fel: a nemzeti joguk nem ismeri az azonos neműek közötti házasságot és ezek elismerése sértené „a lengyel jogrendben elismert alapelveket”, a magyar szóhasználatban a közrendet.
Az EUB ítéletéből nem következik, hogy a tagállamoknak – így Magyarországnak – ne lenne mérlegelési szabadsága a házasságra vonatkozó szabályozás kialakításában, a döntés nem vezette be európai szinten a házassági egyenlőséget. A bíróság emlékeztetett rá, hogy „az Unió tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének”. A magyar hatóságoknak is intő jelként ugyanakkor az EUB ismételten hangsúlyozta: a közrend fogalmát szűken kell értelmezni, arra „kizárólag egy alapvető társadalmi érdeket érintő, valós és megfelelően komoly fenyegetés esetében lehet hivatkozni”, ilyen a másik tagállamban kötött azonos neműek közötti házasságok elismerése kapcsán nem merül fel. Az elismerés nem sérti a házasság intézményét, annak szabályozása továbbra is tagállami döntés, az uniós jogból levezethető kötelezettség kizárólag az olyan házasságok elismerésére korlátozódik, amelyet az érintettek jogszerűen egy másik tagállamban kötöttek. Viszont nem állítható, hogy az ilyen házasságok elismerése sérti a nemzeti identitást vagy veszélyezteti a közrendet.
A másik tagállamban kötött azonos neműek közötti házasságok elismerésére kialakított eljárások terén a nemzeti hatóságoknak van mozgástere, azonban ekkor is köti őket az Alapjogi Charta hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezése: ha – mint a magyar jogban – a külföldön kötött különneműek közötti házasságok esetében a hazai anyakönyvezés az elismerés formája, ettől a házastársak szexuális irányultságára hivatkozással nem lehet eltérni, vagyis az azonos nemű párok esetében is ezt kell biztosítani.
A magyar Alkotmánybíróság júniusi döntésében 2025. október 31-ig adott határidőt az Országgyűlésnek a külföldön kötött házasságok bejegyzett élettársi kapcsolatként történő elismerésére irányuló eljárás kidolgozására. A határidő már letelt, ennek ellenére a jogalkotó nem tett lépéseket a döntés végrehajtására. Az EUB ítélete alapján az is kérdéses, megfelelne-e az uniós jognak a bejegyzett élettársi kapcsolatként történő elismerés, vagy a külföldön létrejött azonos neműek közötti házasságokat Magyarországon is házasságként kell elismerni.
