Biztos nektek is feltűnt, júliusban kicsit leáll a közösségi élet, mert mindenki utazgat. Legtöbbünknek ez a kedvenc időszaka az évben. Most, képzeljétek el, mi lenne, ha az egész év július lenne! Egy dán lánynak, Kristinének így is van. Az utóbbi pár évben körbeutazta a világot, én épp rövid budapesti állomásán kaptam el egy ciderre.
Szia, Kristine! Mesélj egy kicsit magadról!
A nevem Kristine Henriksen. Koppenhága mellett lakom, bár az utóbbi években nem nagyon voltam otthon, mert dolgoztam és utazgattam a világ körül, hogy minél többet megtapasztaljak az életből, mielőtt folytatom a tanulmányaimat. Az utazás a legnagyobb hobbim, de szeretek zenélni és főzni is. Az a benyomásom, hogy nagyon sok LMBTQ+ ember az LMBTQ+ közösségből szerzi a barátait, de ez rám nem igaz. Mivel egész életemben zenéltem, a zenei közösségben töltöttem az időm nagy részét és a barátaimat is inkább innen szereztem.
Érthető. De biztos tudsz azért mesélni az LMBTQ+ emberek helyzetéről Dániában.
Persze. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy olyan elfogadó országban élek, amilyen Dánia. Ha nagyvárosban vagy annak a közelében élsz, könnyű önmagadat adni. Dániában legális mind az azonos neműek házassága, mind az örökbefogadás. Általában véve nincs semmi vita a homoszexualitás kapcsán a dán médiában.
Úgy érzem, Dániában bárhova is megyek, önmagam lehetek és biztonságban érezhetem magam. Talán csak egy-két tudatlan beszólással kerül szembe az ember, amikor elmegy szórakozni, de ennél többel nem.
Mi a helyzet Koppenhágában? Mesélj egy kicsit a fővárosról!
Boldogan állíthatom, hogy Koppenhágában csak elfogadással találkoztam: mindenki támogatott, mikor előbújtam. Néha látok azonos nemű párokat az utcán, de azt hiszem, minél kevésbé tabu valami, annál kevésbé tűnik fel; ezért nem jegyzem meg, ha LMBTQ+ emberekkel találkozom az utcán vagy munkában.
Amikor iskolába jártam, nem emlékszem, hogy bárki beszélt volna LMBTQ+ osztálytársakról vagy a témáról, ami így visszagondolva szomorú és változtatni kéne ezen. De szerencsére manapság ott van az internet és az LMBTQ+ ábrázolások is elég kedvezőek.
Milyen a leszbikus* közösségi élet Koppenhágában?
Az igazat megvallva, sosem voltam aktív a helyi LMBTQ+ körökben, részben azért, amit korábban említettem. Másrészt azért is, mert ha elég elfogadó a családod és a barátaid, talán kevésbé van rá szükséged (egy olyan országban, mint Dánia). Ettől függetlenül tudom, hogy vannak, akik még küzdenek az identitásukkal és a környezetükkel, és nekik nagyon hasznos, hogy vannak események, szervezetek, akikhez fordulhatnak. Például büszkén mondhatom, hogy van egy leszbikus bár Koppenhágában.
Ami a Pride-ot illeti, arra még én is elmegyek. Sőt, amióta out vagyok, majdnem minden évben ott voltam. Ez a nap mindig különleges: sok nagyszerű ember és boldogság vesz körül.
Végezetül, a szokásos kérdés: megosztanál velünk egy coming out sztorit, ami valamiért fontos neked?
Először is, bárki, akinek előbújtam nagyon támogató volt és szuperül reagált.
Ugyanakkor emlékszem arra is, mennyire féltem az első előtt. Végül azt csináltam, hogy írtam egy üzenetet az egyik barátnőmnek, amiben azt kértem, jöjjön át hozzám, mert valamit el kell mondanom neki. Valószínűleg nagyon komolynak tűnhetett az üzenetem, mert amikor elmondtam neki, ki volt akadva, hogy csak ennyiről van szó, mert azt hitte, halálos beteg vagyok, vagy ilyesmi. Más szóval, megkönnyebbült és csak nevettünk rajta egyet és megöleltük egymást.
