InspirálóVilág

A szomszéd fűje mindig zöldebb? – Interjú a leszbikus* életről Olaszországban

A 2019-es év első interjújában a leszbikus* közösség egy olyan csoportjának szeretnénk teret adni, akik eddig háttérbe szorultak. A legtöbb interjúnkban olyan nőkkel beszélgettünk, akik nagyvárosokban töltik mindennapjaikat. Sokan megjegyezték, hogy az ő tapasztalataik a leszbikus* életről nem feltétlenül tükrözik azok körülményeit, akik, tőlük eltérően nem városokban, hanem kisebb településekben élnek. Ezért úgy éreztük, itt az ideje, hogy az ő hangjukat is halljuk.

 

Ma egy olyan emberrel fogunk beszélgetni, aki első kézből el tudja mesélni nekünk, mit jelent leszbikusként* kisvárosban élni. Fogadjátok szeretettel Ilariát, aki Olaszországot mutatja be az év első interjújában.

 

Ciao, Ilaria. Mesélj egy kicsit magadról!

Ilaria Todde a nevem. Szardínia szigetén, egy Nuoro nevű városkában születtem és nőttem fel. Most Brüsszelben élek, mert EU-s ügyekkel szeretnék foglalkozni. A tanulmányaim ideje alatt egy észak-olasz településen, Trentóban laktam, és itt kezdtem el közéleti tevékenységemet egy helyi leszbikus szervezetnél. Ez az élmény alapozta meg LMBTQ+ (elsősorban leszbikus*) aktivizmusomat, először nemzeti szinten, illetve most már nemzetközin. Örömömre szolgál, hogy az Európai Leszbikus* Konferencia szervezői között lehetek, jelenleg a második konferenciát készítjük elő, amely Kijevben lesz április 12-14. között. A regisztráció elkezdődött!

 

 

Köszönjük az emlékeztetőt, ott leszünk Ukrajnában mi is. De most repüljünk Olaszországba. Általánosságban mit mondanál az olasz LMBTQ+ közösség körülményeiről?

Ami a jogi helyzetet illeti, 2016-ban fogadták el a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt. Hagy maga után kívánnivalót, különösen az azonos nemű szülők jogait illetően, de mindenképpen fontos előrelépés egy olyan országban, ahol eddig semmilyen jogi lehetőségünk nem volt.

A szociális helyzet tekintetében, azt gondolom, nagyon fontos körülmény, hogy ki hol él. Nem is nagyon lehet általánosítani: az olasz LMBTQ+ emberek helyzete nagyon eltér aszerint, hogy mennyire nagy, mennyire vallásos vagy mennyire fejlett a város, ahol élnek. Általános vélekedés, hogy Észak-Olaszország elfogadóbb, mint Dél, talán mert gazdagabb és iparilag fejlettebb. Az én személyes tapasztalatom épp az ellenkezőjére mutatott rá. Trento, hiába északi, és ezért tehetősebb, a vallás erős jelenléte miatt sokkal konzervatívabb, mint a déli, elvárásaink szerint fejletlenebb Nuoro.

 

 

Mesélj még kicsit erről a két településről, kérlek!

Trento és Nuoro két nagyon eltérő városka, mind történelmét, mind kultúráját, mind gazdaságát tekintve. Ennek ellenére vannak közös vonásaik a helyi LMBTQ+ közösség helyzetét illetően. Mindkét helységre igaz, hogy az emberek nem igazán bújnak elő a munkahelyükön. Ez részben azzal magyarázható, hogy nem nagyon számíthatnak jogi védelemre diszkrimináció esetén, részben pedig azzal, hogy a gazdasági válság miatt még mindig nagyon nehéz új munkát találni, ha az embert kirúgják.

 

És milyen a közösségi élet?

Ahogy korábban említettem, ezek a városok elég kicsik, és földrajzilag elszigeteltek, ami rányomja a bélyegét az LMBTQ+ emberek, különösen a leszbikusok* életére. Trento gazdagabb és nagyobb, van is pár LMBTQ+ szervezete. Tavaly pedig, a város történetében először, megrendezték a Pride-ot, ami iszonyú fontos az LMBTQ+ közösségi élet szempontjából. Specifikusan leszbikus* helyek azonban nincsenek, még egy szervezetet is nehéz fenntartani, hisz kevés a forrás, és csak önkéntes erőre lehet építeni. Ennek ellenére, azt gondolom, nagyon nagy szükség lenne leszbikus* szervezetekre a különösen elszigetelt és kisebb méretű városokban, mert ezek biztosíthatnák az elfogadó közeget a helyi közösség számára. Amikor Trentóban éltem, éppen az ilyen biztonságos terek kialakítása és fenntartása volt aktivista tevékenységem legfőbb célkitűzése.

Ami pedig Nuorót illeti, ott nem is beszélhetünk „leszbikus* közösségi életről”. Annyira kicsi a város, hogy nemcsak leszbikus* szervezete, de semmilyen LMBTQ+ szervezete nincs.

 

 

Úgy érzem, ez azt is jelenti, hogy teljesen egyedül kellett megbirkóznod a “leszbikussá válással” fiatal korodban. Milyen hatással volt ez az önelfogadásodra és a coming outra?

Ami azt illeti, ez a kérdés most nagyon aktuális, ugyanis az első coming outom 10. évfordulóját ünneplem. Azóta felhalmoztam némi tapasztalatot a kérdésben. Az egyik dolog, amit elég gyorsan megtanultam, hogy az előbújás tulajdonképpen arra ad lehetőséget a körülötted élőknek, hogy előhozzák magukból a legjobbat.

Még akkor is, ha a másik reakciója negatív, egy ilyen bejelentés roppant jó visszajelzés arról, mennyire erős alapokon áll (vagy állt) az a kapcsolat. Összességében nekem a legtöbb coming out-élményem pozitív; sőt, azt kell mondanom, számomra fontos ember sosem reagált negatívan. Még a „nehéz” előbújások is előbb-utóbb jól végződtek – például a szüleimmel is.

 

Ezt jó hallani. Köszönjük, Ilaria. Találkozunk Kijevben!

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X