Életmód

11 dolog, amiért igazán jó leszbikusnak* lenni

Leszbikusnak* lenni nem feltétlenül a legkönnyebb pálya. Hosszú önismereti út, nehéz felismerések, elfogadások, élethosszig tartó coming out, és még sorolhatnánk. Na, de mielőtt még nagyon sajnálni kezdenénk magunkat, találtunk néhány dolgot, ami miatt igazán örülhetünk, hogy lányokkal járunk.

 

1. Nemi/párkapcsolati szerepek

Párkapcsolati egyenlőséget akarsz? Leszbikusként* erre minden esélyed megvan. Bár természetesen nem gondoljuk, hogy az egyenlőség kizárólag két nő között valósulhat meg, annak mindenképpen megvan az előnye, hogy az ilyen kapcsolatokban nincsenek berögzült szerepek a kapcsolaton belül, amiknek meg kell felelni.Mindannyian hallottuk már ezt a közhelyet: „Abban a kapcsolatban a férfi hordja a nadrágot.” Hogyha leszbikus* vagy, ez nem téma, megoszthatjátok vagy akár felváltva is hordhatjátok.

2. Kommunikáció

A nők ezen a téren általában jobb esélyekkel indulnak, nincsenek arra nevelve, hogy  véka alá rejtsék az érzéseiket – ez pedig a párkapcsolatok esetében is nagy könnyebbséget jelent. Néha pont azt szokták a leszbikus* párkapcsolatokban élők szemére vetni, hogy  túlbeszélik a dolgokat – na de ez legyen a legnagyobb bajunk, hiszen minden erős párkapcsolat alapja az odafigyelés és a kommunikáció.

3. Nincs terhesség-para

Ha nem jön meg a menstruációd, ne aggódj, valószínűleg tényleg csak késik.

4. Önkielégítés = felkészülés a minőségi szexre

Az önkielégítés baromi hasznos dolog olyan szempontból, hogy megtanulod rajta keresztül, mit és hogyan szeretsz a szexben. Leszbikus*-bónusz: bár mindenki tök máshogy működik, mégiscsak nagy helyzeti előnyből indulunk a fiúkhoz képest, amikor egy másik lány jön a képbe.

5. Fantasztikus szex

Ha 2. és a 4. pontot összekombináljuk, akkor jó esélyünk van a király szexre. Ha ki merjük fejezni az érzéseinket és foglalkoztunk eleget saját testünk megismerésével, akkor a partnerünkhöz is közelebb kerülhetünk. Magyarán ezzel el tudunk elindulni azon az úton, ami a szexet nem csak fizikai kapcsolódássá, hanem a vonzalom és az érzelmek kifejezőeszközévé teszi és ezzel még inkább segíti az orgazmushoz vezető utat.

Posted Image

6. Kiskifli, nagykifli

Ha a hetero felállást nézzük, a pasik általában nagyobbak, mint a barátnőjük, ezért többnyire ők a nagykiflik. Ha azonban két nőről van szó, akkor ezt is váltogathatják – egyik nap kiskifli vagy, másik nap nagykifli.

7. Összehangolódnak a piros betűs napok

Számtalanszor halljuk, hogy a nők menstruációs ciklusa képes összehangolódni. Ez több szempontból is nagyszerű dolog lehet egy leszbikus* párkapcsolatban: 1. nem duplázódik meg a menstruációval töltött időszak, 2. mivel a pár hormonszintje hasonlóan alakul, a mindennapok összhangja is jobb lehet közöttük.

8. Az ajándékvásárlás örömei

Klasszikus trükk: tetszik egy pulcsi? Vedd meg a barátnődnek, aztán hordjátok felváltva! Ezzel két legyet ütsz egy csapásra.

9. Ezerféle nő-nő viszony

Ha egy pasi úgy kerül közelebbi kapcsolatba egy másik lánnyal, hogy van barátnője, az első dolog, amire gondol a párja, hogy biztosan azért teszi, mert tetszik neki a másik lány. Ha viszont mi közel kerülünk egy másik nőhöz, az nem csupán romantikus okokból történhet, és ezt jó esetben a párunk is tudja. Lehet, hogy csak tetszik a másik stílusa, lehet, hogy mindössze felnézünk rá vagy barátot látunk benne. A nő-nő kapcsolatnak ezerféle színe van az életünkben és ez nagyon jól van így.

10. Pihe-puha, selymes bőr

A barátnődnek biztosan számtalan csodás tulajdonsága van, imádod a személyiségét, az eszét stb. De ami ezen kívül biztosan lenyűgöz: a puha, selymes bőr az egész testén. Ilyen csak a nőknek van, és egy leszbikus kapcsolatban mindkét félnek megadatik ez a csoda.

11. Sok cici!

Ha már a testi dolgoknál tartunk, nem csak a puha bőr, hanem tegyük a szívünkre a kezünket és valljuk be töredelmesen, hogy a barátnőnk cicije is képes lenyűgözni bennünket. Ha pedig leszbikus* párkapcsolatban élünk, rögtön megduplázódik az élvezet, ami maga a cici-mennyország.

 

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X