Új sorozatunk, a Szivárványcsaládok a világ körül, amelyet a korábbi, A szomszéd fűje mindig zöldebb? című sorozatunk inspirált, mostani, harmadik epizódja ismét Magyarországra tér, hogy egy itthoni szivárványcsalád történetét mutassa be.
Ahogy a napok egyre rövidebbek és a nyár emléke halványodik, az otthontól távol élő emberben feléled a honvágy, s egyre-másra kerülnek elő az otthonról való, vagy arra emlékeztető dolgok. Ennek megfelelően ebben a cikkben kis hazánkra, Magyarországra vetünk pillantást Schreiber Ildikó személyében, aki saját leszbikus sorsáról és családjáról mesélt az itt található interjúban.
Ildikó beszámol arról, hogy milyen folyamaton kellett keresztülmennie, míg eljutott az előbújástól a gyerekvállaláshoz, a saját szivárványcsaládja megalapításához. 25 évesen jött rá, hogy a lányokhoz vonzódik, amikor az egyik barátnője iránt több, mint baráti érzelmeket fedezett fel magában. Ezt beismerni azonban még önmaga felé sem volt egyszerű: „Szerintem minden jó érzésű ember tudja, hogy ezzel egy kisebbségi csoportba kerül az ember, a kisebbséget pedig akarva-akaratlanul vannak emberek, akik támadják,” állapítja meg az interjúban. Az új érzelmek tehát egy küzdelmes időszak kezdetét jelentették Ildikó számára.
Szerintem sok leszbikus tud azonosulni Ildikó tapasztalataival, s azzal, ahogy Ildikó is szép lassan tudta csak összerakni gyerekkorának a puzzle-darabjait. Ugyan összeállt a kép, s Ildikó elfogadta érzelmeit és önmagát, mégis, a felismerés hosszú és küzdelmes időszaka teljesen mára sem zárult le: „Én azt gondolom, hogy az, hogy az ember ezzel jól legyen, meg bátran tudja ezt vállalni, annak szerintem soha nincs vége. Tehát az is, hogy most vállaltam ezt az interjút, ez is szerintem egy lépés abba az irányba, hogy akkor én ezt merjem vállalni. Az első lépés az szerintem mindig az, hogy saját magaddal kell megküzdeni.”
Az előbújás nemcsak Ildikó számára volt kalandos utazás, hanem a szüleinek is. Ebben a tekintetben Ildikó a megértést hangsúlyozza, hisz minden szülő a legjobbat szeretné a gyerekének, azt, hogy a gyerek élete minél könnyebb és boldogabb legyen. Ezért természetes, hogy az ő szüleinek is idő kellett ahhoz, hogy megértsék, hogy Ildikó számára nem a legkönnyebb út vezet a boldogsághoz.
Ildikó mindig is szeretett volna gyereket, és saját szavával élve szerencséje volt, hogy a társával együtt akkor vállaltak gyereket, amikor ezt otthon még legálisan meg lehetett tenni. Akkor a két nő még nem élt hivatalos élettársi kapcsolatban, így Ildikó papíron egyedülálló nőként tudott eljárni igényével a spermabank felé.
A mostani helyzet azonban, ahol szivárványcsaládok alapítására nincsen legális mód, Ildikó szerint mélységesen szomorú, hisz a gyerekvállalás olyan vágy és döntés, amit nem a törvény fog meghatározni egy ember életében. Tehát azok a párok, akik gyereket szeretnének, mindent meg fognak tenni ennek érdekében, hiába, ha tiltva is van. Ez csak az illegalitásba sodorja azokat, akik a szerelmükkel, párjukkal szeretnének gyereket vállalni.
A saját gyerekeivel Ildikó és párja mindig is az őszinteséget választották, megosztva velük, hogy ők apa nélkül, orvos segítségével jöttek a világra. Ezt a fiúk probléma nélkül elfogadták. Inkább azzal van néha gond, hogy a többi gyerek az iskolában nem mindig érti, hogy hogy lehet, hogy nekik nincs apukájuk, viszont két anyukájuk van, ami miatt a fiúk néha szomorkodnak egy picit. Ezzel szemben azonban azt is látják, hogy milyen bővebb családi kör, s mekkora szeretet veszi körül őket. Ezért a fiúkba csak az kössön bele, akinek két anyukája van—mert nekik tényleg kettő, s duplán kapják a szeretet is!
A teljes interjút itt tekinthetitek meg!
Forditó: Gáti Daniella
