Nincs annál lelkesítőbb, amikor olyan ügyet szolgálsz, amivel teljes mértékben azonosulni tudsz, ami motivál, amitől többnek érzed magad. Önkéntesnek lenni pont ilyen dolog. Emlékszem az első pillanatra, amikor megfordult a fejemben: tenni kéne valamit. Valamit másokért, másoknak, magamért, magamnak. Egy olyan dologért, ami fontos és sokunknak számít, de legfőképpen saját magam számára.
Új emberekkel találkozni, ismeretlen terepre lépni, mindig olyan lesz, amitől első pillanatban még félsz, ódzkodsz és remeg a lábad, aztán lassan átalakul valami egészen fantasztikussá. Rájössz, hogy ugyanolyan emberekkel vagy körülvéve, mint amilyen te vagy. Különbözőek vagytok, mégis egyformák, és a legfontosabb, hogy egy közös cél érdekében haladtok ugyanazon az úton.
Az önkéntestalálkozó volt az első program, amikor szembesültem azzal, mire vállalkozom. Kaptam egy támpontot, mire számíthatok, milyen programok lesznek, mihez kell segítség, és a legfontosabb, kikkel leszek együtt. Ha azt a feladatot kapnám, hogy gyűjtsem össze az első önkéntestalálkozóhoz kapcsolható szavakat: 1. elgondolkoznék, hogy valóban normális-e az illető, aki ezt kérdezi, hisz nyilvánvalóan csak pozitív szavak lennének, 2. elkezdenék vigyorogni a felvillanó emlékeim miatt, 3. azonnal elkezdeném mutogatni az inspirálóbbnál inspirálóbb plakátokat, amiket az önkéntesek készítettek az elfogadás és a Pride jegyében (ezeket a plakátokat láthatjátok ebben a cikkben is). Csapatépítés, ismerkedés, nevetés, jókedv és a programlista, avagy A programlista. A nap fő attrakciója, amikor kiderül, ki, hol, melyik programon fog önkénteskedni, természetesen szabad választás alapján.
Mindegy, hogy technikai vagy információs feladatot szeretnél magadnak, mert mindkettőn szívesen látnak. Dekorálhatod az Auróra/ LMBTQ+ főhadiszállást, segíthetsz a megnyitó lebonyolításában, vagy infopultos emberként igazíthatod útba az eseményre látogatókat- csak, hogy néhány feladatot említsek a teljesség igénye nélkül. Sosem vagy egyedül, mindig van egy helyszíni felelős, aki bármiben segít neked. Nem is beszélve a barátaidról, akikkel érkezel, vagy akiket éppen most ismertél meg.
Számomra egyszerre volt megdöbbentő és izgalmas a Budapest Pride megnyitója. Megdöbbentem, soha nem gondoltam, hogy ennyi embert érdekel az ügyünk, ennyien vagyunk, hogy mennyi bátor ember állt ki önmagáért, a boldogságáért. Izgalmas, hiszen nem tudtam mire számítsak, ilyen mértékű motivációval és inspirációval meg végképp nem számoltam.
Te is megteheted. Ez benne a legjobb. Te is tartozhatsz közéjük, kiállhatsz a jogaidért, egy olyan szervezet tagja lehetsz, akiket nem érdekel, hogy a fiú- vagy a lányöltözőben öltözöl, hosszú vagy rövid a hajad, lányos vagy fiús vagy, a kockás inget szereted vagy a fehér pólót, mi van a nadrágodban, vagy kivel alszol egy ágyban. Harcolhatsz a jogaidért, és egy olyan közösség érdekeit képviselheted, amelyek számodra is épp annyira fontosak, mint a társaidnak, akikkel együtt önkénteskedsz.
Még nincs vége, és nem is akarom, hogy vége legyen. Kicsit olyan, mintha valami fura buborékban élnék ebben az egy hónapban, amely napról-napra nemhogy zsugorodik, inkább tágul, aztán július hetedikén egy fergeteges felvonulás és Rainbow party után kipukkad. Ideális esetben lehetne minden hónap Pride hónap. Lehetnének ugyanígy programok, fesztiválhangulat és vidám Pride-os zászlós vendéglátó egységek. Ideális esetben…
Önkéntesnek lenni szórakozás, buli, kikapcsolódás. Nem egy munkahely, ahova muszáj bemenni, hanem az a hely, ahova szívesen, önként jössz, pusztán azért, mert tényleg szeretnél, és fontos számodra. Nem azért mész, hogy kapj valamit, mégis rengeteg mindennel térsz haza. Egy rakás élménnyel, emlékkel, új ismeretekkel, számos baráttal bővülsz.
Szóval mi a Te válaszod? Megéri vagy megéri?
