2009-ben sokkal könnyebb volt erre a kérdésre válaszolnom: azért, mert van félnivalója annak, aki kimegy. Nem voltam ott, amikor az ellentüntetők tényleg közel tudtak kerülni a felvonulókhoz, de emiatt kezdtem el kijárni, ettől kezdve tudtam értelmezni, hogy mit is jelent, vagy jelenthet a részvétel.
Előtte csak egy buli volt, más emberek bulija, rossz elektronikus zenével. Nem éreztem, hogy bármi keresnivalóm lenne ott. Amikor viszont elkezdődtek a megfélemlítő ellentüntetések, hirtelen megértettem, hogy mit jelent a részvétel: állásfoglalást és véleménynyilvánítást. Nem akarok mártírkodni, nem hiszem, hogy akkor is kimentem volna, ha egy évvel korábban megdobálnak tojással. Valószínű, akkor az Andrássy út közelébe sem merészkedem - így viszont össze tudtam szedni magam, és az is kellő motivációt adott, hogy baromi dühös voltam.
Pár évvel később is még könnyű volt válaszolnom: A világbékért. Szép lassan elkezdett végre bulivá változni a felvonulás, már nem volt az a feszült hangulat, már nem csak azért mentem, hogy demonstráljak, hanem mert jó volt. Egyszerűen jól szórakoztam.
Na és most?
Túl vagyunk ezen is, nem elkezdett buli lenni, már buli, nem is akármilyen! Az ismerőseim között (a filterbuborékomban) nem annak van információértéke, ha valaki kimegy, hanem annak, ha nem. Teljesen természetes, hogy megyünk, nem azt kérdezzük, hogy ki jön, hanem rögtön azt, hogy mikor találkozunk a Hősökön/Kossuthon.
Idén miért megyek? Tudok egyáltalán válaszolni erre a kérdésre 2017-ben?
Mert jó buli.
És ahogyan évről évre egyre többen vagyunk kint, ez egyre igazabb lesz: annál színesebb, hangosabb és sokfélébb. Nem vagyok egy “mindenben megtalálom az örömöt”-arc, engem meglehetősen zavart, amikor csak (a már fent is említett) rossz elektronikus zene jött a kamionból, és az volt a választási lehetőségem, hogy közel megyek-e annyira, hogy halljam, vagy nem. Így azokban az években csak beszélgettem és sétáltam.
Jó pár éve viszont tényleg minden van! A doboló hippiktől a drag queenekig, a felvonulást végigtáncolóktól a szappanbuborékos-zászlós kisgyerekes családokig. Nem egy arca van a felvonulásnak - még akkor se, ha a sajtó szeret úgy tenni, mintha.
Mert fontos az LMBTQ+ közösségnek.
Nem, nem személyesen az én részvételem, hanem az összes hozzám hasonló támogatóé. A ciszheteróké, akik a saját bőrükön nem érzik a hátrányos megkülönböztetést.
Fontos kérdés, amit minden demonstrációnál fel szoktam tenni magamnak, hogy teszek-e hasznosat, ha kimegyek. Beteszek-e valamit a kalapba, vagy csak a saját lelkiismeretemet nyugtatom meg vele, hogy mozi helyett felvonulni mentem?
Nem minden tüntetéssel vagyok így, de a Budapest Pride esetében a válaszom még mindig egy egyértelmű igen. Nem tudom, és nem is szeretném “kívülről” megmondani, hogy az LMBTQ+-közösség reprezentációjának, társadalmi elfogadottságának, fontos ügyeinek jót tesz-e a felvonulás, vagy nem. Hiába van minden évben rengeteg támogató, nem rólunk szól ez a rendezvény, nem szeretném egyetlen érintett helyett sem eldönteni, hogy jó-e ez így, ahogy van.
Amit én hozzá tudok adni a dologhoz, hogy azok, akik eljönnek, egy vidám, elfogadó, színes, és nem utolsó sorban hatalmas bulit kapjanak. Elcsépelt szöveg ez már nagyon, de tényleg minden évben fantasztikus érzés látni, hogy többezer ember abban a pár órában végre elengedheti magát. A Pride láthatóságot ad, minden évben újabb emberekkel ismerteti meg a közösséget. Nekem őszintén mindegy, mennyit teszek ezzel, nem tud olyan kicsi lenni, hogy ne érje meg.
És mert fontos nekem.
Tüntetésre, demonstrációra, megmozdulásra, akárminek is hívjuk, azért is járunk, mert nekünk is ad valamit. Pusztán csak a kötelességtudat meg a lelkiismeret nem vinne ki ennyi embert semelyik térre. Nem egy gyors eredményt várunk a felvonulástól, semmi nem fog történni másnapra vagy egy hónappal később - de mégis minden évben úgy érzem, hogy megérte kimenni.
Nem akarok hazudni, biztosan van ebben egy jó adag a fent említett lelkiismereti kérdésből is, de sokkal-sokkal lustább vagyok annál, hogy ez elég legyen.
Ezek az események közösségi élményt adnak, segítik a feldolgozást - és jelenleg bőven van mit feldolgoznunk. Nem csak az LMBTQ+ ügyekkel, millió egyéb dologgal kapcsolatban is frusztráltak, elkeseredettek, mérgesek vagyunk, a frusztráció elviselését pedig megkönnyíti, ha néhány óráig tízezer felszabadult, boldog ember van körülötted. Elcsépeltnek tűnik, de pont azért, mert igaz: jó érzés egy délutánig úgy érezni, hogy kicsit jobban rendben van a világ.
A felvonulás olyan közösséget teremt arra a néhány órára, amit mindenkinek meg kell tapasztalnia. Én nem mulasztom idén sem.
