Az egyetemi évek többünk életében meghatározó időszak. Általában itt kezdődik önmagunk definiálása, mind személyes, mind szakmai szempontból, és itt alakítjuk ki azt a közösséget, ami akár egy életen át körülvesz bennünket. Napjainkban azonban a magyar felsőoktatás gyakran a kormánypropaganda irányítása alatt áll, ami nagyban befolyásolja ezeket az érzékeny, fogékony éveket.
Ennek tudatában olyan cikksorozatot indítunk, amely az egyetemekre fókuszál szerte a világon.
Anna és Amy a Bergen Pride-on találkozott Sushobhan Bhandarival, ez most az ő vendégcikke.
Bergen – Norvégia második legnagyobb városa – a Rainbow Cities Network (Szivárvány városok közösségének) tagja, vagyis elkötelezetten támogatja az LMBTQIA+ közösséget. De mit is jelent ez valójában annak, aki ott él? Ebben a cikkben Susho mesél arról, milyen a bergeni élet, hogyan éli meg Bergeni Egyetem-i éveit.
„Eredetileg Ázsiából származom, így mielőtt Európába költöztem volna, örömmel hallottam, hogy Bergen LMBTQIA-barát. Annak ellenére, hogy Norvégia második legnagyobb városáról beszélünk, Bergen mégis kicsinek tűnik a szülővárosomhoz, Katmanduhoz képest. Az egész városban csak egyetlen queer bár van, ami ráadásul nem is igazán tetszett, így csalódottan távoztam onnan. Olyan vibráló queer közösséget képzeltem el, ahol az emberek merész ruhákat viselnek és szivárványos zászlókat lengetnek, de a valóságban sokkal visszafogottabb mindenki.
Egyszer például Bergenben egy szivárványmintás bevásárlótáskát vittem magammal, és észrevettem, hogy az emberek bámulnak – nem közvetlenül ugyan, de több futó pillantást is elkaptam. Ezzel szemben, amikor Bangkokban (Thaiföldön) éltem, nem tudtam úgy elhagyni egy metróállomást, hogy ne láttam volna legalább egy queer embert. Ott senki sem lepődik meg, ha valaki egy sokat villantó rövidnadrágban az azonos nemű partnerével csókolózik a nyilvánosság előtt. Sőt, még dildókat is árulnak az utcán. Nagyon vad! Egy egész utcát szenteltek a queer közösségnek, ahol bárok, klubok és kávézók széles választéka található. Annak ellenére, hogy Bergen nyíltan támogatja az LMBTQIA+ közösséget, mégis vannak korlátok és – ha őszinte akarok lenni – kicsit unalmas.
Amikor beiratkoztam a Bergeni Egyetemre, ami Norvégia egyik legkiválóbb felsőoktatási intézményének számít, meglepődve tapasztaltam az LMBTQIA+ hallgatóknak szánt források hiányát. Később rátaláltam a Skeive Studenter queer diákcsoportra, amelynek ma már én vagyok az egyik vezetőségi tagja. Körülbelül 40-50 tagunk van, és sok különböző queer eseményt szervezünk. A legnépszerűbb rendezvényeink a helyi melegbárban havonta megrendezett kocsmakvízek és a társasjáték- és művészeti estek – ezek mind alkoholmentesek. Ezenkívül számos programban veszünk részt a Pride idején, például plakátkészítő workshopokon, felvonulásokon és after partikon.
Júniusban a Sammen (az egyetem diákszövetsége) is szervezett programokat a Pride idejére,
többek között szivárvány zászlókat tűztek ki az összes diákszálló köré, amit jó volt ugyan látni, de néhány zászlót nemrég eltávolítottak és megrongáltak. Biztató, hogy erre reagálva a Sammen a szivárványos zászlókat egész évben kint hagyja.
A zászlók szomorú sorsával párhuzamosan azt vettem észre, hogy az eseményeinken résztvevő diákok továbbra is vonakodnak attól, hogy az ott készült képeket megosszák a közösségi média felületeiken vagy nagyobb láthatóságra törekedjenek. A legtöbb tagunk norvég, ezért meglepő, hisz Norvégia ismert az LMBTQIA+ jogok védelméről, de bizonyos szempontból a társadalom még mindig le van maradva.
Hiszem, hogy a Skeive Studenter Bergen egyik legfontosabb LMBTQIA+ szervezeteként nagy hatással bír, és mind az újonnan érkezők, mind a rendszeres résztvevők szívesen jönnek a rendezvényeinkre. Különösen örömteli látni, ahogy új tagokkal bővülünk és a hasonló gondolkodású emberek között barátságok szövődnek.
Ugyanakkor azt is érzem, hogy nem elég egyetlen ilyen szervezet, mint a miénk. A közösségünk láthatósága és támogatása még mindig alacsony, különösen az Európa-szerte erősödő szélsőjobboldali nézetek közepette. Mindemellett a közösségünk ereje és kitartása reményt ad egy szebb, befogadóbb jövőhöz”.
