InspirálóPrideVilág

Leszbikusként Norvégiában: Trondheim Pride

Mint talán néhányan tudjátok, nemrég Budapestről Norvégiába költöztünk a párommal, Annával. A költözés előtt egy visszatérő gondolatom volt: hogy fogunk közösséget találni? Nemcsak az érdekelt, hogy találok-e olyan közösséget, amelynek a részévé válhatok, hanem az is, hogy hogyan fogom megismerni az itteni közösséget. A közösség alatt pedig az LMBTQ+ közösséget értem.
Amy és Anna az Öreg-Hídon Trondheimben

Amikor az USA középnyugati részéről Budapestre költöztem, kellemes meglepetés volt, hogy egy virágzó LMBTQ+ közösséget találtam a magyar fővárosban. Nagyon élveztem részt venni a qLit és a Labrisz rendezvényein. Számomra egyedülálló volt, hogy szinte minden héten találtam egy leszbikus* programot, amin ott lehettem. Én sok mindent szeretek, ezért is volt izgalmas látni az események sokszínűségét: kocsma kvízeket, pingpongot, piknikeket, játékesteket, filmeket, workshopokat stb.

A gondolat, hogy egy nagyjából 2 milliós városból, Budapestről egy nagyjából 200 000 lakosú városba, Trondheimbe költözünk, némi nyugtalanságot hagyott bennünk azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz majd itt az élet egy leszbikus pár számára.

Ez a cikk egy rövid sorozat első darabja, amelyben megpróbálom megvizsgálni ezt a kérdést. És ehhez mi lenne jobb kiindulópont, mint a Pride?

Egy fonalbolt Trondheim belvárosában

Szivárványos üdvözölet

Trondheim belvárosában járva az első meglepetésünk a szivárványos zászlók száma volt. Láttuk őket a kirakatokban és az épületekre kitűzve, sőt, még az iskola, a katedrális és a rendőrőrs előtt is. Elég megdöbbentő volt szivárványos zászlót látni az iskoláknál, a székesegyháznál és a rendőrségnél, figyelembe véve a helyzetet mindkét hazánkban, az USA-ban és Magyarországon. (A magyarországi helyzetet ismeritek, de az USA-ban is vannak hasonló “Ne mondd, hogy meleg vagy” törvények, amelyeket egyes államokban, például Floridában elfogadtak. Vannak olyan alulról szerveződő kampányok is, amelyek az LMBTQ-témájú, vagy általában a “liberális” könyveket tiltják ki az iskolai könyvtárakból).

Amint megláttuk a Trondheim Pride-ot hirdető plakátot, egy kicsit több értelme lett a zászlók sokaságának. Kiderült, hogy a Pride Trondheimben szeptemberben van, nem nyáron. Szerencsések vagyunk, gondoltuk. Épp jókor érkeztünk!

A híres Nidaros-székesegyház

A 25. éves Trondheim Pride

A Pride 1997-ben kezdődött Trondheimben, és idén volt a 25 éves jubileum. A programok szeptember 1-től szeptember 11-ig tartottak. Rengeteg esemény szerepelt a programfüzetben, mint például workshopok, filmek, színdarabok, operák, Pride-buli, koncertek, drag bingó, beszélgetések, sőt, még egy olyan találkozó is volt, ahol a program gofrit és kávét reggelizni (itt láthatjátok a programkiírást: https://www.trondheimpride.no/home/). Mi ugyan nem tudtunk részt venni az összes eseményen, de néhányon ott voltunk, és most a Pride legismertebb részeire koncentrálunk: a megnyitóra és a felvonulásra.

A megnyitó

A megnyitóra a Rosendal Kaféban, vagyis a liberális Rosendal Színház terében került sor. Amint megérkeztünk, rájöttünk, hogy nem volt jó ötlet kezdésre ütemezni a betoppanást. A hely dugig volt! A helyszínnek voltak beltéri és kültéri ülőhelyei is, de bent csak körülbelül 8-10 asztal volt, és nekünk már csak állóhely maradt. Becslésem szerint körülbelül 100-200 ember lehetett ebben az ennél jóval kevesebb főre optimalizált kávézóban.

Szerencsére a megnyitó kezdetére egy másik terembe vezettek minket, ahol egy kicsit több hely volt. Ott egy acapella együttes énekelt az erkélyről az alattuk álló közönségnek. Játékos előadás volt, amely ismert dalokat vett át, átírva át a szöveget. A kedvencem az “Uptown Girl” előadása volt:

“Straight cis girl

she’s been living in her white cis world

as long as anyone with hot blood can

so now she’s looking for a lesbian

that’s what I am.

 

And when she’s walking

She’s looking so fine

And when she’s talking

She’ll say that it’s time

For more diversity

More indeed than you see

In this straight cis world.”

Ezután mindenki visszament a kávézóba, ahol további előadások és beszédek hangzottak el.

A felvonulás

Nem igazán vagyunk az a típus, aki felvonulásokra vagy zsúfolt rendezvényekre jár. Hogy őszinte legyek, én nem vettem részt semmilyen budapesti Pride-felvonuláson, Anna pedig egyszer volt ott, és az elég volt neki. Láttunk viszont Pride-felvonulást Bécsben, Dublinban és Rómában. Ezekhez hasonlítjuk a tapasztalatainkat.

Mindenekelőtt az döbbentett meg minket, hogy milyen sokan vettek részt a felvonuláson és az azt övező ünnepségeken. Több ezer ember jelen volt kis város ellenére is. A város főterén sok stand volt felállítva, ahol különböző dolgokat árusítottak, például játékokat a gyerekeknek, zászlókat, arcfestést, és volt sok információs asztal is, ahol az egyes szervezetek (mint például az Amnesty International, egy helyi termékenységi klinika, stb.) hirdette magát. Volt egy kis utca is ételárusokkal. A felvonulás kezdete előtt sokan sétáltak, hogy felfedezzék ezeket a standokat, a felvonulás után pedig egy hatalmas színpadot állítottak fel a főtéren különböző előadásoknak (koncertek, drag, stb.).

Úgy döntöttünk, hogy elsétálunk a felvonulás egyik első kanyarjáig és várunk kicsit a csatlakozással. Így lehetőségünk volt nemcsak akklimatizálódni, hanem megnézni a résztvevőket, mielőtt mi is részesévé váltunk volna. A tömeg csoportonként érkezett, mindig valami transzparenssel. Minden csoport, amelyik megjelent, új meglepetést hozott számunkra: többek között a “Büszke Tanárok” csoportja, egy gyermek menetzenekar (valószínűleg tizenévesek), osztályok a város iskoláiból, az egyetemről, vállalkozásokból stb.

Az NTNU (Norvég Műszaki Tudományegyetem) zenekara, diákjai, munkatársai és oktatói

Bármerre néztünk, mindenütt családokat láttunk. Szülőket, nagyszülőket, gyerekeket. Úgy értem, az emberek többsége ezen a felvonuláson nem tűnt LMBTQ-nak. Hogy őszinte legyek, amikor a Pride-ra gondolok, az első dolog, ami eszembe jut, az a tangás meleg férfiak, akik hangos zenére táncolnak az utcán. Amit Dublinban vagy Rómában láttam, azt nem tudom “családbarátnak” nevezni.  És ez nem igazán olyasmi, amihez leszbikusként én kapcsolódni szeretnék. Örömmel láttam, hogy a Trondheim Pride viszont nem volt annyira férfiközpontú vagy csak a bulizásra koncentráló. Igazán családbarát rendezvény volt, amely a támogatásról és a toleranciáról szólt.

Mint tudjuk, Budapesten egyetlen Pride-felvonulás sem teljes a rendőrség nélkül. Itt a trondheimi felvonuláson kicsit zavarban voltunk, hogy nem igazán láttunk egy rendőrt sem az utcákon vagy a felvonulási útvonalon. Kiderült, hogy a felvonulás szereplői voltak, mint mi! A rendőrség és a tűzoltóság is felvonult, egyenruhában.

A trondheimi rendőrség tagjai a Pride felvonuláson

Szürreális – de felemelő — élmény volt részt venni ezen a felvonuláson. Nehéz elmagyarázni, milyen érzés volt végigsétálni a felvonulás útvonalán és azt látni, hogy az utcák tele vannak emberekkel, akik mind azért jöttek, hogy a támogatásukat fejezzék ki. Öreg, fiatal, mindenki azt kiabálta, hogy “Boldog Pride-ot!”. Tudomásunk szerint nem voltak ellentüntetők, valószínűleg azért, mert ez nem tüntetés volt, hanem annak ünneplése, hogy milyen elfogadni a sokszínűséget és egységben együtt élni.

Amy és Anna a Trondheim Pride-on

Reméljük, hogy egyszer Budapesten is megtapasztalhatjuk ezt a fajta Pride-ot!

Kapcsolódó cikkek

A weboldal cookie-kat használ. Oké Bővebben

X